, , ,

A figyelmetlen sofőr

Azt írja a Blikk, hogy a Terrorelhárító Központ vezetője elismerte, hogy a Honvéd utcában az ő Audi A8-suk állt a zebrán. Hajdú János azt is hozzátette, hogy az esetet kivizsgálják, és a figyelmetlen sofőrt felelősségre vonják.
 

30 kommentár Tovább »

, , , ,

Droidok márpedig léteznek

 

Bár csak sci-fi filmekben lehet droidokkal találkozni, szerintem azonban Budapesten a valóságban is élnek elég nagy számban. Mással ugyanis nem tudom megmagyarázni, hogy egy átmenetileg nem létező zebránál miért is működik a lámpa – jó hosszú zöldet adva a nem létező gyalogosoknak. A droidok meg ugye csak programozva vannak, így gondolkodásra képtelenek.
 

9 kommentár Tovább »

, , , ,

Frissítve: cserbenhagyó gázolót keres a rendőrség

Cserbenhagyó gázolót keres a BRFK. Január elsején, reggel 5 óra után a Dózsa György út Damjanich utca kereszteződésben egy kisteherautó elgázolt egy, a zebrán átkelő gyalogost, majd a baleset helyszínéről segítségnyújtás nélkül elhajtott. A 32 éves nőt életveszélyes állapotban szállították kórházba.

168 kommentár Tovább »

, ,

Magasságkorlátozás a zebrán

Szerintem ezek a légvezetékre felapplikált műanyag szalagok teljesen jól mutatják a hazai közlekedési morált. Ugyanis civilizált országokban a zebrán eleve egy autósnak sem jut eszébe megfordulni. Nálunk viszont – valószínűleg köszönhetően a magyar virtusnak – már miért is ne?
 

21 kommentár Tovább »

, ,

Lett valami baja?

 

A címben idézett kérdés esett ki a száján egy kedves apukának, miután a Bem rakparton a két sávos úton én megálltam a zebra előtt, ő pedig elcsorgott a másikban, miközben egy lány ment át.

25 kommentár Tovább »

, , ,

Megelőzhető lett volna a baleset, ha...

Hosszú ideje probléma, de mégsem foglalkozik vele senki a Hivatalban. Vagy ha foglalkoztak is vele, elintézték egy „jól van az úgy” magyarázattal. Bár tény, hogy a szeptember végén elütött gyerek a piroson szaladt át, de vajon a Tamás által leírt egyszerű lámpaállítással nem lehetett volna megelőzni ezt a balesetet?

 

30 kommentár Tovább »

, , , ,

Mi a logika?

Miért van az, hogy vannak olyan helyek, ahol kerékpárút keresztezi az utat, de a kerékpárosnak vagy STOP, vagy Elsőbbségadás kötelező táblája van? A legjobban megmagyarázhatatlan számomra, ahol zebra mellett van a kerékpársáv, és ott van táblája a kerékpárosnak. Tehát a gyalogost átengedem a zebrán, de a kerékpárosnak elsőbbséget kell adni a többi járműnek. De van olyan kereszteződés, ahol a zebra mellett kerékpárút megy, de az autósnak ki van téve az Elsőbbségadás kötelező tábla. 

19 kommentár Tovább »

, , ,

Válogatás

Zebrán félig parkoló autó, forgalommal szemben, járdán, pont a zebránál álló autó. Épp, hogy helyet találó taxis. Mozgáskorlátozott autók, láb kilógatós autós. Képek, melyeket tőletek kaptam.

38 kommentár Tovább »

, , ,

Budapest, Budapest de csodás!

Mennyi helyen hallani, olvasni, hogy hazánk számára milyen fontos a turizmus. De vajon mi van akkor, ha egy mit sem sejtő külföldi busszal érkezik hazánkba? Íme Éva írása, aki több éve vezet külföldi csoportokat Budapesten. Még mielőtt valaki a hop on, hop off buszokkal keverné össze a leírtakat, leírnám még egyszer, hogy külföldi irodákról van szó, akik buszos utakat szerveznek Budapestre. Egyébként ez lesz a téma a július 21-i Élőben a városból műsorban 14 órától.

43 kommentár Tovább »

, , ,

Azért is vannak csodák!

A történet 2006. novemberében kezdődött. Akkor az I. kerületben a Palota úton építettek egy járdaszigetet. A zebrát viszont elfelejtették felfesteni. Jó hírem van (illetve Zsolt hozta a jó hírt)! Mindössze három és fél évvel később már fel is festették. KÖSZÖNJÜK!

Ilyen lett

14 kommentár Tovább »

, , ,

Stinky Kutya nyílt levele mindenkihez!

Kedves Emberek, kutyatársak, kisgyerekek és ti út-test/em/en közlekedők! Nevem Stinky /magyarul Büdi/ születtem 2009. januàr13-àn, Komáromban, három színű vagyis tricolor Beagle kiskutyakènt.   Későbbi emberszüleim, akiket én csak egyszerűen Anyának és Apának hívok, 2009. március elején úgy döntöttek, megkérik Kutyaszüleimet engedjenek el világot látni, játszadozni, ugatni, faágakkal szaladgálni, fák oldalát lepisilni, SZERETET adni és kapni, CSALÀDTAGNAK LENNI. Így hát elindultam Budapestre, hogy NAGYkutya legyek.

24 kommentár Tovább »

, , , ,

Ki a hunyó, ha... FRISSÍTVE!

… két szabálytalankodó esetleg ütközik. A majdnem baleset a múlt héten történt, amikor még a Szent Gellért tér felől az Erzsébet hídi felhajtónál volt buszsáv. Erről a helyről tudni kell, hogy ott van egy zebra is. Mivel érkezett egy fontos hozzászólás, ezért van elől ismét ez a cikk.

 

77 kommentár Tovább »

, , ,

A csúcstartó: 102-vel a zebrán

A gyalogos átkelőhelyen, illetve annak közelében a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járművek száma 4.906 volt – áll az ORFK közleményében. A szeptember 18-tól október 18-ig tartó időszakban a lakott területen található kijelölt gyalogos átkelőhelyeknél mért „sebességrekord”102 km/óra volt.  

39 kommentár Tovább »

,

Zebrán parkolás

A kép igazából elég sok helyen készülhetett volna Budapesten, mivel sajnos elég tipikus jelenség ez. FCsilla a kép mellé küldött szövegben azt is megírta, hogy az autónál álló (piros inges úr) nem is értette, hogy mi a probléma azzal, hogy ő odaállt.

17 kommentár Tovább »

, , ,

A Kerepesire mennek a radikális gyalogosok

A RAZOR blogja szerint ezen a héten a Kerepesi úton fognak lecsapni az autósokra. Mivel a Kerepesin az Örs és a Rákoskeresztúri út közötti szakaszon vannak necces zebrák, így gondolom azokból fognak válogatni majd.

23 kommentár Tovább »