budapest, elhagyott autó, kerékbilincs, közterület-felügyelet
Szánalmas


Júliusban is „szép” eredmények születtek a hazai utakon. A rekordert (aki most már fotóval is büszkélkedhet) az M6-os autópályán fotózták le. A megengedett 130 helyett 247-tel közlekedett. A rendőrség 300 ezer forinttal jutalmazta sebességtúllépést.
Nagyon szépen illik a Kálvin tér környékén zajló lezárások és szervezetlenségbe a Szabó Ervin téren a vadi új aszfaltozáson a felfestés. Úgy néz ki elsőre nem sikerült a megfelelően, mert látszik, hogy a végleges sávok kicsit odébb kerültek.

Na úgy néz ki, hogy idén sem úszom meg annyival a Goldenblog versenyt, hogy neveznek valamelyik kategóriába. Mivel sem a Hírblogok, sem a Szakmai blogok kategóriájába nem kerültem be az 50-es listára, így marad a Komplex kategória.


Nem szeretnék illúziókat kergetni, hogy egy rádióriportnak köszönhetően valami is történjen, de azért érdekes, hogy július 28-án, szerdán az Élőben a városból műsorban több dologról is megkérdeztem a VII. kerületi Közterület-felügyelet vezetőjét. Többek között a hetek óta lebilincselt, félig szétkapott autókról is a Wesselényi- és a Dohány utcában.