, ,

150-nel a halálba

Éjjel egy óra előtt néhány perccel a megengedett sebesség több mint kétszeresével -szemtanuk becslése szerint 150-180 km/óra sebességgel- érkezett Budapesten az Üllői út és Telepy utca kereszteződésébe egy Jaguár. A nagyteljesítményű gépkocsi fiatal vezetője itt elvesztette uralmát a jármű felett és egy lámpaoszlopnak rohant. Utasa életét vesztette, a járművezetőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba - olvasható a hallotaxi.hu-n.

241 kommentár Tovább »

, , ,

Lebetonozzák a Soroksári utat?

Reggel elgurultam a Csarnok térhez, gondoltam megnézem mi újság van, hogy megnyitották a rakpartot. Épp akkor kanyarodott ki egy teherautó a Fővám téri metró építéséről. Először azt hittem, hogy csak a maradék beton potyog le hátul, aztán kiderült, hogy a teherautó meg van pakolva.

16 kommentár Tovább »

, , , , ,

Erre futotta - így segítik a közlekedést

Hétfőn Demszky Gábor főpolgármester arra utasította a Forgalomtechnikai alosztályt (Fővárosi Önkormányzat), hogy vizsgálják meg, ha a rakpartokat lezárják milyen forgalmirend változásokat lehet bevezetni. A szakemberek (papírjuk van róla) megvizsgálták és a következő fantasztikus változásokat léptették életbe.

20 kommentár Tovább »

, ,

A soha meg-nem-épülő körgyűrű

Akik a múlt héten kedden ott voltak a dugódíjjal kapcsolatos beszélgetésen, azok emlékezhetnek rá, hogy azt mondtam, az M0-s körgyűrű soha nem fog megépülni a 11-es és az 1-es főút között, mert ha a keleti szektor építését megpróbálták megakadályozni különböző zöld szervezetek, akkor a Budai hegyek közötti szakasznál meg főleg perelni fognak állandóan. Erre tessék... itt egy hír a Világgazdaságból.

59 kommentár Tovább »

, ,

Segítség! Nem értem!

A segítségeteket kérném, mert nem értek dolgokat. A Fővárosi Önkormányzat közleménye, és Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes nyilatkozata szerint az árvíz miatt idő előtt megnyitják a Margit híd Budára vezető oldalán a külső sávot, amit hétvégenként a kerékpárosok használhatnak csak. A másik, hogy fel is függesztik a Váci út felújítását.

55 kommentár Tovább »

, , ,

Jön a Duna - rakpart zárás

Az esőzések miatt a Dunán áradásra kell számítani. Először valószínűleg a Budai alsórakpart Margit híd és Mozaik utca közötti szakaszt zárják le hétfőn. Mostantól azért kell imádkozni, hogy nehogy elérje a vízszint a 680 centit, mert akkor le kell zárni a Pesti alsórakpart Havas utca és Közraktár utca közötti szakaszát - na akkor lesz káosz.

14 kommentár Tovább »

,

Nyerésre állnak az autósok

Jogsértően adta el követelésállományát a Centrum Parkoló Kft., az ügy hamarosan bíróság elé kerülhet.

16 kommentár Tovább »

, , , ,

Az év szervezése

Délután épp Rákospalotán, Újpalotán, ezt megelőzően Újpesten vergődtem, amikor már kínomban röhögtem, hogy hogy lehet így megszervezni útfelújításokat, amikor mit hallok a rádióban? A VEKE "A párhuzamos észak-pesti útfelújítások okozta dugók miatt bírálja a főváros vezetését"

41 kommentár Tovább »

, , , ,

Sárfelhordás

Épül, szépül fővárosunk. De az építkezések környékén nem egyszer előfordul, hogy sarat hordanak fel az útra. Mit tesz ilyenkor a Közterület-felügyelet, illetve ha a szennyezett úton megcsúszik valaki, és esetleg ebből baleset történik, akkor mit lehet tenni? Megtudhatják az ügyvédtől.

13 kommentár Tovább »

, , ,

Tragikus baleset: 5 kerékpárost ütöttek el az 51-es főúton

Egy Skoda Feliciát vezető nő a reggeli órákban az 51-es főúton Szalkszentmárton és Tass között elsodort öt kerékpárost. Az egyik biciklis meghalt, három ember súlyos, egy ember könnyű sérüléseket szenvedett.

34 kommentár Tovább »

, ,

Legyen-e útdíj Budapesten? - vitafórum

Sok helyen, így már itt a blogon is volt szó arról, hogy vajon lenne-e értelme bevezetni Budapesten az úgynevezett dugódíjat. Erről lesz egy kerekasztal-beszélgetés, vita, fórum kedden (szeptember 4.) 16 órától.

62 kommentár Tovább »

Megnyitották a Pesti alsórakpartot

Végül csak megnyitják a Pesti alsórakpartot, így hétfőtől végig lehet közlekedni. Ma még kicsit össze-visszaság volt délután - mondjuk holnap meg majd amiatt, mert visszaáll az eredeti forgalmirend.

12 kommentár Tovább »

, , ,

Lámpa nincs, baleset annál több

A Szabadság híd lezárásával egyidőben kikapcsolták a lámpákat a Szent Gellért téren. Az Árpád fejedelem útján az Üstökös utcánál a közművezeték-építése során elszakították a jelzőlámpa egyik vezetékét. Azóta sötétek a lámpák. És hogy mi a közös a két nem működő lámpás kereszteződésben? Az, hogy azóta naponta több baleset is történik mindkét helyszínen.

10 kommentár Tovább »

, ,

A bulinak vége

A péntek éjszakai jól végzett szórakozás után hajnali fél háromkor figyelmen kívül hagyta a jelzőlámpa tilos jelzését a Szentendrei úton, a szlovák rendszám alatt közlekedő BMW vezetője.

42 kommentár Tovább »