Nincsenek címkék
MEK: Márciusban ElKezdem
Február 16-án megnézhette mindenki az Utolsó figyelmeztetés videót itt a blogomon. Jön a március, és hatodikán elindul a Műsor.
Február 16-án megnézhette mindenki az Utolsó figyelmeztetés videót itt a blogomon. Jön a március, és hatodikán elindul a Műsor.
Kedden este néztem a Híradó tudosítását, hogy a hétfői havaseső miatt több Combino meghibásodott. Az ok, hogy az utasok vizes lábbelijéről és a villamospályáról felcsapott hólé lehet a felelős, ezek ugyanis valahogy összefolytak a villamos alján az úgynevezett forgózsámolyon, és a rossz szigetelés miatt egy vezeték elfüstölt.
Életét vesztette egy nő, amikor egy teherautó ütközött személyautóval kedden délután a 11-es úton, a III. kerületben a békásmegyeri HÉV-megálló magasságában; az utat lezárták.
Két százalékkal többen haltak meg közúti balesetekben tavaly, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Kicsit furcsa a cím, de megmondom őszintén meg vagyok keveredve. Lehet, hogy ma délután időutazásban volt részem, de valami nem stimmel a Kálvin térrel.
Akár már unalmas is lehetne, hogy megint egy parkolási társaság által kiküldött felszólításról írok, de ez egy kicsit más, mint a többi. Több okból is. Az egyik, hogy az autó már forgalomba helyezése előtt fél évvel a Honvéd utcában parkolt, és nem fizették ki a parkolást. De van ám más érdekesség is.
Egy középkorú nőt reggel halálra gázolt egy személyautó a Vörösvári úton. A gyalogos a kijelölt helyen kelt át, csak épp pirosat mutatott neki a lámpa...
Ma a BAH-csomópontnál állva jött az ötlet, hogy készítek pár fotót a majdnem drosztokon várakozó taxisokról.
Február 26-án kezdődik a tánc. Ugyanis a pesti oldalon, a Kálvin téren megkezdik a 4-es metró állomásának építése. Ez még csak a bemutató, mert április 5-ig még lehet közlekedni a téren, viszont onnantól 2008 végéig lezárják a Kálvin teret.
A Móricz Zsigmond körtéren kitalálták - az ötlet nem rossz -, hogy új sávokat festenek fel. A külső sávból csak jobbra lehet kanyarodni a Villányi útra, a középső sávból lesz a buszmegálló, a belső pedig a haladó. Az ötlet jó, de...
Állítólag tegnap már megkezdődött a nagy ellenőrzés. Én Budapesten nem nagyon tapasztaltam, hogy nagyon ellenőrizték volna a biztonsági öv használatát.
Ma könnyes szemmel hallgattam reggel, ahogy Rusznák Imre elmondta, hogy mennyire szorítja őket az idő, mert 22-ig ki kell postázni sok-sok levelet a nem fizető autósoknak. De ügyfélbarát magatartást valósítanak meg.
Egy újabb gyűjtemény az autók szélvédőjén, illetve kalaptartóján található díszekről.
Tömegével küldik ki a napokban a parkolási társaságok a fizetési értesítőket. Sürgeti őket az idő, csak február 22-ig léphetnek föl a korábbi években nem fizetett autósokkal szemben - írja a Népszabadság.
A világhálón elkaptam egy videót. A (KR)ESzetlenek Ellen Küzdők Szövetségének videóüzenete!