Vasárnap reggelig kilencen haltak meg az utakon

Kilencen meghaltak, tizennyolcan pedig megsérültek közlekedési balesetekben a hétvégén vasárnap hajnalig .Kilencen meghaltak, tizennyolcan pedig megsérültek közlekedési balesetekben a hétvégén vasárnap hajnalig - közölte a katasztrófavédelem szóvivője.

Huszonévesek haltak meg a vasárnap kora reggel történt frontális ütközésben a 6-os főúton Nagypeterdnél.
A Baranya megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a balesetet a személyautó vezetője okozta.
A Pécs felől Szigetvár felé haladó autó sofőrje - egyelőre ismeretlen okból - elvesztette az autója felett az uralmat, áttért a szembe jövő sávba, és frontálisan ütközött a szabályosan haladó kisteherautóval.
Az eddigi vizsgálatok alapján a rendőrség azt feltételezi, hogy a sofőr elaludt a volán mögött. Az ütközésben a személyautó három utasa meghalt, a negyedik súlyos sérüléseket szenvedett. A kisteherautó vezetőjét könnyebb sérülésekkel szállították kórházba.

Egy ember meghalt, ketten súlyos, ketten pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek Budapesten a III. kerületi Vörösvári úton szombaton délben, amikor egy személyautó a járdára hajtott.
A Vörösvári út és a Váradi út sarkán egy személyautó kanyarodás közben hajtott a járdára, ahol előbb nekiütközött egy útjelző táblának, majd egy szemetes konténernek, amely elsodort néhány embert.
A baleset körülményeinek tisztázása érdekében a rendőrség szakértők bevonásával megkezdte a vizsgálatot.

Autónak csapódott és meghalt egy motoros a 36-os számú főúton, Tiszavasvári közelében - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrség.
A 37 éves fóti lakos kisodródott motorkerékpárjával a főúton, majd nekiütközött egy személygépkocsinak, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

__________________________________________________________

Sajnos a vasárnap reggeli adat hétfőre már nem lett aktuális. 14 közlekedési balesetben 16-an haltak meg az ország útjain a hétvégén. A legtöbb balesetet ezúttal is a figyelmetlenség okozta.

27 kommentár

kommentárok

1. | g.za 2006-10-08 13:13:40 | Válasz erre
A III. kerületi balesetről annyi már kiderült, hogy egy 74 éves hölgy navigálta Golf I. járművét, és az elsodort árusok nem a számukra előzetesen kijelölt helyen tartózkodtak. g.za avatar
-
2. | ShalomAlechem 2006-10-08 17:53:40 | Válasz erre
kilnecen

En 30 evi tavlobanlet utan jobban tudok magyarul.

Ti bisztos arabok vagytok. Al-Kaida meg clononok...
ShalomAlechem avatar
-
3. | pea 2006-10-08 18:16:03 | Válasz erre
Ha olyan penge vagy, akkor bizonyára te is csak félreütötted a "bisztos"-t, elvégre a billentyűzeten az S a Z mellett van... pea avatar
-
4. | Matyi 2006-10-08 19:39:23 | Válasz erre
Nagyon aranyos vagy SA, hogy szóltál, ki is javítottam...:-) Matyi avatar
-
5. | Toma 2006-10-08 19:50:20 | Válasz erre
14 közlekedési balesetben 16-an haltak meg az ország útjain a hétvégén. :(
http://www.online.rtlklub.hu/hirek/hazank/?id=0610232428
Toma avatar
-
7. | Shag_Beckur 2006-10-08 22:16:22 | Válasz erre
Nem lehet a kommentelést regisztrációhoz kötni? Shag_Beckur avatar
-
8. | Bandhy 2006-10-08 23:45:57 | Válasz erre
Kilenc halott, 18 sérült vasárnap reggelig. És ki tudja mennyi vasárnap estig, illetve hány koccanásos baleset történt. Egyről biztosan tudok. :( Bandhy avatar
-
9. | mentős 2006-10-09 10:01:49 | Válasz erre
Múlt hétvégén nyolcan, most kilencen. Ha így folytatódik, nem lesz probléma a nyugdíjjal, mert nem lesz kinek fizetni! Azért ez döbbenet!

Hozzátenném, hogy a héten többek között egy balesetnél is voltam, ahol rendőrkollégák helyszíneltek.
Mellettünk három autós is befordult, fülén a telefonnal. Mindháromnak jelezte a rendőr, hogy nem kéne. Le sem szarták! A háromból egy a combjára tette, majd amikor elment mellettünk, visszavette a fülére. A másik kettő még ezt sem tette meg, nyugodtan beszét tovább, úgy hogy közben szemkontaktban volt a rendőrrel! Ha nem látom, nem hiszem el!
mentős avatar
-
10. | LACA 2006-10-09 10:55:44 | Válasz erre
"TAVLOBANLET", EZ EGY ÚJ SZÓ,NE TANULJUK MEG 30 ÉVE KISZAKADT, VOLT HONFITÁRSUNKTÓL,ALIAS:SHALOMALECHEM-TŐL!MI MAGYAROK MARADTUNK!!!SZERINTEM
TÉMA LEZÁRVA!
LACA avatar
-
11. | ShalomAlechem 2006-10-09 14:14:07 | Válasz erre
Irtam levelet Bocskay urnak hogy a loti-futija kimoderalt. ENGEM! Egy slemil slapaj. Meg ma beszelek Orosz urral is. Nagy kar volt engemet meg a velemenyemet semmibe sem venni. ShalomAlechem avatar
-
12. | Trisi 2006-10-09 15:42:55 | Válasz erre
jesszusom.. tényleg nem kellene a gyógyszereket fizetőssé tenni, mert van néhány elmebeteg köztünk! Itt nem csak az autósra gondolok :) Trisi avatar
-
13. | phu 2006-10-09 18:19:37 | Válasz erre
"Vasárnap reggelig kilencen haltak meg az utakon"
Továbbá 25867-en hajtottak lényegesen gyorsabban a megengedettnél, 4576-an előztek szabálytalanul, 567954-en mentek át a tilos lámpán, 13658-an telefonáltak vezetés közben. Mivel ezek közül senkit nem büntetnek meg, és a 16 halott ehez képest nem nagy szám, ezért ez így lesz a jövő héten is, és az után is. Amig valamit nem teszünk ebben a k. országban.
phu avatar
-
14. | Matyi 2006-10-09 20:59:11 | Válasz erre
Isten bizony nem moderállak ki többet, mert már rég nevettem ilyen jót:-)) Matyi avatar
-
15. | g.za 2006-10-09 22:10:28 | Válasz erre
És ha a phu által összeszámolt szabálytalankodók mindegyike 10-50.000 Ft-tal járulna hozzá a költségvetéshez, pillanatok alatt eltűnne a deficit. :) g.za avatar
-
16. | Jurij 2006-10-10 09:52:47 | Válasz erre
Shalom, nem akarnád inkább egy kicsit távlobanlétben osztani az eszet?
Nem érted hogy ez nem politiklai oldal?
Itt autókkal, biciklikkel, utakkal, buszokkal, stb stb foglalkozunk, nem pedig azzal hogy libanoni gyerekekre lövöldöztök NA!
Jurij avatar
-
17. | JZF 2006-10-10 10:29:40 | Válasz erre
Elnézést Mindenkitől az offtopicért...

Mentőst mennyire érinti ez a hír?
http://ma.hu/page/cikk/ad/0/156209/1
(150 mentős kap felmondólevelet)
Nem tudom eldönteni, sírjak-e vagy örüljek-e ennek.
Remélem, a "maszeknál" jobb körülmények lesznek, bármennyire is mások a tapasztalatok... :/

Sok sikert minden Mentősnek! :)
JZF avatar
-
18. | mentős 2006-10-10 11:39:13 | Válasz erre
Engem nem érint! :-)) mentős avatar
-
19. | JZF 2006-10-10 12:40:53 | Válasz erre
Remek! :) JZF avatar
-
20. | mentős 2006-10-10 13:05:23 | Válasz erre
Ha már itt tartunk, inkább sírj! Így sincs elég ember, kevés a kocsi! Ez van. mentős avatar
-
21. | Levi 2006-10-10 19:01:27 | Válasz erre
Shalom,kiszöktél a diliházbol?Bár én momentán jol szorakozom rajtad.
9 halott nagyon sok.Bár ha ugy vesszük,amit nap mint nap látunk,csoda,hogy csak ennyi.
Levi avatar
-
22. | Trisi 2006-10-11 09:00:08 | Válasz erre
phu: az általad leírt számok még csak tippek, lehet hogy ennél sokkal több szabálytalanság van naponta. Gondoljunk csak bele ha ezeknek csak a 10%-os részét büntiznék meg átlag 20 ezerre az összesen 1.224.110.000 forint lenne. Ez nem kis összeg! Nosza, akkor miért nem? Trisi avatar
-
23. | JZF 2006-10-11 09:15:37 | Válasz erre
Levi: Rossz nélkül nincs jó se. ;)
Hiányoltuk mocifutit, beugrott helyette egy "arab". Feketén. :)
Innentől a legunalmasabb hozzászólás is újra színvonalas lett. :)
JZF avatar
-
24. | Levi 2006-10-11 20:04:58 | Válasz erre
JZF,mondasz valamit.Apropo,általában törzstagok irnak a blogba.Nincs kedvetek összehozni egy kisebb fajta bulit?Csak ugy "spontán". Levi avatar
-
25. | mentős 2006-10-12 09:19:59 | Válasz erre
Már volt és én kimaradtam belőle! :( mentős avatar
-
26. | JZF 2006-10-12 14:20:30 | Válasz erre
És melyik szervezettől hívnátok most "díszvendéget"? :)
Legyen baráti "számonkérés" a rendőrségtől vagy pár "izgalmas" kérdés a közfentartóknak? :)
JZF avatar
-
27. | Levi 2006-10-12 19:32:04 | Válasz erre
Egyik sem.Bogrács,vagy ilyesmi,meg jol érezés mindenkinek.
Mellesleg én is kimaradtam belőle.
Levi avatar
-

Mondd meg a magadét!

Itt írhatsz kommentárt a bejegyzéshez.

Itt követheted a bejegyzés kommentárjait: Hozzászólás RSS
Maradj a témánál, csak egyszerûen és röviden. És ne spammelj!
Ezeket a HTML kódokat használhatod:

strong, quote, em

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?
0Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet