budapest, bush, város
Bush sofőrje voltam Budapesten
Mindenki azt hitte eddig, hogy Bush a Citadellán mondott beszédet, pedig az csak az alteregója volt.
Na de kezdjük az elején.
Délelőtt emiatt le kellett cserélnem a Klubrádiós autót, hogy teljes inkognitóban vihessem körbe a városban az amerikai elnököt. Aztán délután titokban találkoztunk a Városligetben, ő beült az autóba, és megmutattam neki Budapest speciális helyeit. Ámulattal figyelte, ahogy az autók a József Attila utcában a busz (nem Bush) sávban közlekedtek, bár egy idő után már csak beletörődve legyintett, amikor már tizedszer látta ezt.
Kicsit meglepődött, hogy miatta mekkora dugó alakult ki az alsórakpartokon, de biztosított afelől, hogy többet nem jön már Budapestre. A legérdekesebb számára az útfelújítás volt. Elmondtam neki, hogy idén 200 kilométer út újul meg Budapesten. Kicsit nehezen értette meg, hogy miért kell ennyi utat egyszerre felújítani, de aztán nagy nehezen megértette. Sőt, az egyik kátyún való áthaladás után a saját száján érezte, hogy miért is kell felújítani az utakat. Ugyanis egyszerűen beleharapott.
Megmutattam neki a Nánási utat, ahol szintén megrökönyödött, hogy milyen érdekesen értelmezik Magyarországon a KRESZ-t. Ugyanis az egyirányú forgalom ellenére sokan a forgalommal szemben autóztak, így kerülve ki a Szentendrei úti dugót.
Persze furcsa volt neki a tavaly felújított Szentendrei úton lévő aknafedlapok megsüllyedése is, eleve nem értette, hogy miért az út közepén vannak ezek a fedelek. Sajnos ezt nem sikerült megértetni vele.
Aztán elgurultunk a Mészáros utcába, ahol szintén most újítják fel az utat. Elsápadva figyelte, ahogy az autósok a frissen leterített aszfalton próbáltak haladni, mivel a másik sáv fel volt marva. Szerencsére nem történt baj, mivel az aszfalt már nem volt annyira forró, hogy az autók gumijai szétrobbanhattak volna, így utunkat tovább folytattuk.
A Bartók Béla úton rákérdezett, hogy mik azok a kriksz-krakszok az úton. Mondtam neki, hogy az a sárga terelőcsík, amit busz sávnak jelöltek ki, csak a szalag nem bírta sokáig, pár nap után már csak a darabjai látszódnak. Beletörődve bólogatott...
A Petőfi híd pesti lehajtóját is megmutattam neki, ahol a Boráros tér felújítása miatt lezárták a lehajtót, bár erre nincs engedélyük. Felhúzta szemöldökét, és megkérdezte, hogy Magyarországon engedély nélkül is lehet ilyet csinálni? Itt én bólogattam beletörődve, hogy igen, lehet. Még a Petőfi hídon megkérdezte, hogy a villamosok miért nem járnak? Azt is felújítják? Megnyugtattam, hogy a villamosok most épp nem azért nem járnak, mert felújítják, és nem is azért, mert a felújítás után leszakadt párszor a villamos felsővezetéke, hanem amiatt, mert épp lezárták az Üllői utat, mivel ő hamarosan megy a Ferihegyi repülőtérre. Gyorsan fel is hívott valakit, hogy akkor a Klinikáknál át is szállna az elnöki autóba. Elbúcsúztunk egymástól, megkért, hogy fotót ne készítsünk találkozónkról, ezt sajnálattal be is tartottam.
És miközben mi a várost jártuk délután, Bush alteregója épp arról beszélt, hogy milyen nagyszerűek a magyar emberek...

kommentárok
Itt több jelenik meg egyszerre, jobb oldalon archivum is van.
Nekem is eltartott egy ideig... :-)
A fejléc "Élőben a városból" piros logojára kattintva juthatsz vissza a főoldalra. Ahogy Szilvia is mondta az archívumban (hetenkénti lebontásban) pedig az itt megjelent összes cikket tudod megnézni.
Üdv a Blogteren, jó kommentelést.
Mutant
Persze, hogy kamu volt a cikk abból a szempontból, hogy Bush nem ült mellettem... de amiket leírtam, azok bizony mind valós dolgok... és ha nem érted mire is próbáltam célozni, az nem biztos, hogy csak az én hibám:-)
Egyébként péntek délután meg valóban nem járt vagy 10 percig, mert a Petőfi híd pesti hídfőjénél az egyik villamos "defektet" kapott... megint.:-)
Kár, hogy a saját honlap linkje nem jelenik meg a commentben:/
Mondd meg a magadét!
Itt írhatsz kommentárt a bejegyzéshez.
Itt követheted a bejegyzés kommentárjait: Hozzászólás RSS
Maradj a témánál, csak egyszerûen és röviden. És ne spammelj!
Ezeket a HTML kódokat használhatod:
strong, quote, em