Megérkezett a levél az EMPAMO-tól, a héten írt cikkem után.
Alább a levél, melyet nem tudom ki írt, mert nem írta alá.
Kedves Mátyási György!
Mi nem sértegettünk senkit, téged
meg pláne nem!
Csak kritizáltuk egy másik szervezet tevékenységét, aki nagyon
sok bosszúságot okoz a városnak arroganciájával. Ha nem tetszik,
amit írtunk, akkor szívesen vitázunk róla kultúráltan. De az
felháborító, hogy már másodszorra írsz provokáló cikket rólunk, és
a sértegetésed meg egyenesen kultúrálatlan. Mi soha nem bántottunk
téged, és azt hittük te is a jobb és békésebb közlekedésért
dolgozol, ahogyan mi is!.Fura az az elfogultság is, amivel kiemeled
azt a véletlen elszólást a kiskörúti tüntetésen, de az egyáltalán
nem háborított fel, hogy a CM Sinya konkrétan egy szándékos
nyilatkozatban „fasiszta „ módszereket kíván az autósokra, és mikor
ezt is reklamáltuk, azt állították mi fasiztáztuk le őket! Az sem
érdekelt senkit, hogy a kiskőrúti tüntetést az ott lakók és az
üzletesek szervezték, Mi csak segítettünk benne mert felkértek rá,
és a mi oldalunkon ott volt az ötödik kerületi alpolgármester is! A
kerékpárosokkal a konfliktus sajnos nagyon elmélyedt az
agressziójuk miatt, mert az első félreértésnél is már keményen
sértegettek minket, lejáratós módon összevágták azt a videót a
kiskörúti tüntetésről, amin ismeretlenek is nyilatkoznak a
nevünkben, majd valaki feltörte a levelező rendszerünket és
nevemben az én hamisított IP címemmel provokatív levelet küldött
Kürtinek! Azután tele anyázták a fórumunkat napi több százas
példányban! És közben ezer számra kapjuk évek óta a leveleket,
miért hagyjuk, hogy a bringások állandóan lebénítsák a közlekedést!
Hát kedves Gyuri ez az az agresszió, ami ellen neked is illene
fellépned, és nem azt sértegetni, aki le akarja állítani!
Nekd, mint felelős újságírónak inkább a békés közvetítés lenne
a feladatod, és nem a sértegetésünk, és a konfliktus
elmélyítése!
Az „idióta” személyes sértésért
pedig kérünk egy konkrét nyilvános bocsánatkérést, különben nem
hagyjuk következmények nélkül!
Mentettük a lapot!
A sértésed:
„Nem akarom elemezni a szöveget, de az a rész tetszik a
legjobban, ahol a „békében, egymást segítve kell közlekednünk”
mondat kezdődik.
A baj csak az, hogy az autósokat ezeken az
idiótákon keresztül ítélik meg…”
Eddig a levél
Nem is tudom hol kezdjem.
Mondjuk ott, hogy ugye milyen felháborító, amikor valaki ilyen
stílusban ír? Pedig én nem tettem mást, mint az EMPAMO
közleményének stílusában írtam meg a cikkem. Tény, hogy nem a
kerékpárosokat anyáztam. Elhiszem, hogy borzalmas lehet meg nem
értettnek lenni, de azért pár dolgot megjegyeznék, ha már…
„Mi soha nem bántottunk téged, és azt hittük te is a jobb és
békésebb közlekedésért dolgozol, ahogyan mi is!.”
Elég jól titkoljátok, hogy a békésebb közlekedésért dolgoztok,
mert abból a bizonyos közleményből nem egészen ez jött le. Ha
annyira az autósok érdekeit véditek, legalább a honlapotokra
kitehettétek volna, hogy hol lesznek lezárások… De tény, hogy
fröcsögni jobb a letört tükrökről, megkarcolt autókról.
Azért elárulom, örülhetne Budapest, ha akkora dugó lenne, mint
ma délután volt.
Azt a bizonyos videót az index készítette, nem a kerékpárosok,
bár bizonyára a kerékpáros maffia keze van a dologban. Nem tudom
egyébként, hogy mit lehetett rajta úgy megvágni, hogy az negatív
színben tüntesse fel az EMPAMO-t.
Szerintem az általam idézett mondatrész a videóból nem
összevágott volt. Mondjuk minden ember más, de azért az akasztással
poénkodni szerintem nem fér abba a kategóriába, melyen bárki is
röhögne – bár biztos volt, aki vastapssal fogadta az ötletet.
Illetve a jelenlévők is jót nevettek rajta.
Arról, hogy két szervezet között elmélyed az ellentét és az
ellenszenv, mindkét félen múlik. És az Önök által kiadott
kerékpáros ellenes kirohanások nem biztos, hogy éppen arra valók,
hogy egymás vállára borulva zokogjanak, hogy ne haragudj
haver.
Nem tudom, hogy hány autós anyázik a kerékpárosok miatt, hogy
megbénítják Budapest forgalmát. Én ott voltam az eddigi összes
CM-en, az őszin például nem tapasztaltam ilyet. Pedig akkor aztán
tényleg összeeresztették az autósokat a kerékpárosokkal.
Az is tény, hogy a kerékpárosok között is vannak sötétek. Na
de melyik járműkategóriában nem?
Szabálytalanul közlekednek? Melyik járműkategóriában
nem?
És attól, hogy valaki indulatból kiad egy közleményt még nem
fog elérni semmit. Max azt, hogy legyint rá mindenki. Sajnos az én
ingerküszöböm épp alacsonyan volt, amikor megkaptam a legutolsó
közleménynek látszó irományt. Mondjuk az indexen is „szórakoztató
közleménynek” titulálták.
Azt is megértem, hogy Önöket nem érti meg senki, pedig Önök
jót akarnak. Csak hát akkor valami baj lehet a kommunikációval. És
lehet sértettnek lenni, és visszautalni évekkel ezelőtti
sérelmekre, de izomból utálni valakiket azért nem biztos, hogy túl
jó dolog.
Apropó. Azt nem is tudtam, hogy a CM-nek keresztbe akartak
tenni úgy, hogy ugyanarra az útvonalra jelentettek be
demonstrációt. Majd amikor a kerékpárosok beleegyeztek abba, hogy
együtt vonuljon a tíz elektromos autó a kerékpárosokkal, akkor Önök
ezt nem fogadták el. Hát… ez az én olvasatomban nem azt jelenti,
hogy közelednének…
Amennyit én kaptam az évek során kerékpárosoktól, ha kritikát
fogalmaztam meg feléjük, akkor most hokedlire állva vastapsolnék
még most is, hogy milyen tökös legények az EMPAMO-sok, hogy jól
megmondták mostanaztán.
Egyébként meg évente egyszer, kétszer kibírjuk, hogy ők is
dugóban álljanak (a tömeg miatt, mert nem tudnak haladni). Mert
nekem soha nem azzal volt a bajom, hogy ők kerékpárra pattannak és
körbekarikáznak a városon, hanem azzal, ha idióta (Jézusom már
megint) módon volt a forgalomirányítás, terelés. Amikor mondjuk a
rendőrök beterelték a forgalmat egy zsákutcába, mert nem tudta az
egyik kéz, hogy mit csinál a másik. De most már ez is javult –
szerencsére.
Szóval kedves EMPAMO, remélem a nyilvános bocsánatkérésem
megfelel. De azt is hozzáteszem, hogy nem kell ám elmenteni az
eredeti cikket, mert nem szoktam rajta utólag változtatni. A
véleményem mindig szoktam vállalni – saját névvel, és nem egy
szervezet mögé bújva névtelenül.
Részemről a levelezőrovat itt be is fejeződött. És csak
remélni tudom, hogy a következő CM előtt nem egy indulatból írt
közleményt fognak kiadni.
20 kommentár
kommentárok
kifelé a tecsó lámpánál állunk 2 sávban.Kemény piros. Az idióta
/IGEN!/barma a 2 sor között lassitás nélkül teker
át a tiloson. Csakhogy szemből zöldet kapott a balra kanyarodó sáv, el is indult egy autó.
Kizárólag a vezető satuján múlott hogy ez a kerékagyú még él.
A fedélzeti kamerám felvette, sajnos a kerékpáron
nincs rendszám.
Az EMPAMO ellensége nem a biciklista, hanem a pártokon átnyúló budapesti parkolási maffia.
Van egy olyan érzésem, hogy a biciklisligákat sunyiban ők is hergelik, hiszen egynémely kerékagyas poszt, vagy komment mondanivalója, ill. stílusa normális ésszel nem magyarázható.
2.
Az elmúlt években, a villanybiciklimmel közlekedve, megtanultam félni a biciklisektől. Az autósok hozzák a szokott formájukat, de egy kasztrált cicanadrágos reakciója kiszámíthatatlan. Legjobb esetben is önveszélyes, de sajnos sűrűn tapasztalni olyan szintű agressziót, mely leginkább az őserdei páviánokra jellemző.
3.
Az EMPAMO végre rájöhetne arra, hogy ha nem tanulnak meg szakszerűen kommunikálni, hiába van igazuk, csak vesztesek lehetnek.
Az EMPAMO ellensége nem a biciklista, hanem a pártokon átnyúló budapesti parkolási maffia.
Van egy olyan érzésem, hogy a biciklisligákat sunyiban ők is hergelik, hiszen egynémely kerékagyas poszt, vagy komment mondanivalója, ill. stílusa normális ésszel nem magyarázható.
2.
Az elmúlt években, a villanybiciklimmel közlekedve, megtanultam félni a biciklisektől. Az autósok hozzák a szokott formájukat, de egy kasztrált cicanadrágos reakciója kiszámíthatatlan. Legjobb esetben is önveszélyes, de sajnos sűrűn tapasztalni olyan szintű agressziót, mely leginkább az őserdei páviánokra jellemző.
3.
Az EMPAMO végre rájöhetne arra, hogy ha nem tanulnak meg szakszerűen kommunikálni, hiába van igazuk, csak vesztesek lehetnek.
Budapesten folyamatosan áll a bál. Az autós öli a biciklistát, a biciklis az autóst, a budapesti kerékpáros szerint képtelenség közlekedni a gyalogos-kerékpárút egyvelegen, a kerékpársáv hülyeség, stb.
Namost ahol az elmúlt 2 hónapban éldegélek (Frankfurt-Darmstadt régió) csak kerékpársávokat látok, ahol biztonságosan közlekednek az járművek, a másik verzió pedig a járda-bicajút kombó, ahol szintén fennakadás és anyázás nélkül jól megférünk.
Nem lehet, hogy az emberekben van a hiba? Szerintem ha nálunk biciklisztrádát építenének, az sem lenne jó. Mert az sem működik, ha a gyalogos más szinten - alul, vagy felül - jár.
Nálukn semmi nem működik. Nem lehet, hogy az emberek primitívsége az ok?
Az elmúlt 3 hónapban amikor itthon voltam - hétvégék - folyamatosan valami tüntetésbe, futkározásba, gyűlésbe, kerékpáros szarba botlottam. Itt mindig valamiért lezárnak, rendeznek, nem tudom, elképesztő. Közlekedni nem lehet, viszont mindenki egy ideggörcs.
Véleményem szerint az ország megérett egy komplex pszichiártiai kezelésre.
Budapesten folyamatosan áll a bál. Az autós öli a biciklistát, a biciklis az autóst, a budapesti kerékpáros szerint képtelenség közlekedni a gyalogos-kerékpárút egyvelegen, a kerékpársáv hülyeség, stb.
Namost ahol az elmúlt 2 hónapban éldegélek (Frankfurt-Darmstadt régió) csak kerékpársávokat látok, ahol biztonságosan közlekednek az járművek, a másik verzió pedig a járda-bicajút kombó, ahol szintén fennakadás és anyázás nélkül jól megférünk.
Nem lehet, hogy az emberekben van a hiba? Szerintem ha nálunk biciklisztrádát építenének, az sem lenne jó. Mert az sem működik, ha a gyalogos más szinten - alul, vagy felül - jár.
Nálukn semmi nem működik. Nem lehet, hogy az emberek primitívsége az ok?
Az elmúlt 3 hónapban amikor itthon voltam - hétvégék - folyamatosan valami tüntetésbe, futkározásba, gyűlésbe, kerékpáros szarba botlottam. Itt mindig valamiért lezárnak, rendeznek, nem tudom, elképesztő. Közlekedni nem lehet, viszont mindenki egy ideggörcs.
Véleményem szerint az ország megérett egy komplex pszichiártiai kezelésre.
"Nem lehet, hogy az emberekben van a hiba?"
Nem. Azokban az akasztófáravaló politikusokban, akik az "oszd meg és uralkodj" jegyében ilyenné tették az embereket.
Minden, szó szerint minden át van politizálva.
Nem hiszed el, de még a zöldséges vevőköre is pártfüggő.
Mert ugye az "uraknak" a zavarosban könnyebb halászni. Amíg a zemberek egymást ölik, addig ők egész jól megcsinálják a maguk mutyiját...
Biztos.
Sem ebben, sem másban nincs értelme minket, működő demokráciákhoz hasonlítani. Mi nem tudunk onnan tanulni, pedig olcsó lenne.
Hullának pedig igaza van. Nem az emberek a hülyék, -első sorban- hanem a toronyban van a hiba!
Oszama halott, örüljünk ennek.
#9.és #10.
Az emberek buták és irigyek s.t.b., azért rosszalkodhatnak a toronyban, ahova a zemberek közül jutottak fel. A maradék életképtelen.
Miért ne lehetne?
A toronyban pedig sunyi élősködők vannak, ha úgy tetszik, több, mint két évtizede.
1989-től kezdve úgy átvertek bennünket, mint ürüléket a deszkakerítésen.
És igen, ehhez az kellett, hogy megosszák, egymásra uszítsák az emberek különböző rétegeit.
Ebben pedig készséges bűntársuk volt a gagyimédia, élükön a Retekklubbal.
Azok az emberek, akik buták és irigyek, nem így születtek. "Egymással versengő nemes vezéreink" azzá tették őket, hogy könnyebb legyen uralkodni rajtuk.
Ha esetleg ezen elgondolkodnál. No, nem egy mondatán, hanem az egészen... :)
#10:
Nem biztos, hogy öröm. A terroristavezér már csak egy fantom volt, igen beszűkült mozgástérrel. Most mártír lett, mítoszt teremtettek belőle.
Annak az egyébként idióta Bush-nak több esze volt, hogy kétszer is futni hagyta...
Most már lesz kire felesküdni, lesz kit megbosszulni...
De ne legyen igazam!
Arra gondoltam, hogy vasárnap bármilyen tömeges jövés-menés kevésbé van útjában azoknak,akik nem felvonyítók. Most is szombaton volt a lezárás sor, nem? Nem utáltatnák meg magukat annyira,ha kevésbé forgalmas napon foglalják el az utakat.Ez a naiv gondolatom támadott vala.
Én spéci azzal megyek az ismerőseim agyára,hogy tudatosan próbálok nem ideológia és emberpárti lenni. Nem kéne megvezethetőnek lenni.Ehhez sok minden kell - legalább egy postagalamb, nem csak gyerekszoba - de a jó szándék és a lelkiismeret, az az egyénen múlik. Nem állni be olyan zászló alá, ami kétségesen igazodik a 10 parancsolathoz...(én is hithű ateista vagyok)...ha puskával kényszerítenek...háát...de ez nem az a a blog. Matyi,bocs ! :-)
Lemegy a benzin ára!! :-))
Senki nem öl itt senkit sem. Több tízezren bringáznak csendben, több százezren autóznak nyugodtan.
Az hogy a neten van pár tucat hangos ráérő ember aki mindent lefikáz nem jelent semmit.
A való életben béke van.
Arrafelé is vannak fontoskodók akik mondjuk az atom vonat elé láncolják magukat. Pl. egy hetet voltam Münchenben és ott láttam olyan motorház csapkodós jelenetet amit pöstön még soha. De ez pont nem jelent semmit. :-)
Elf:
"Az hogy a neten van pár tucat hangos ráérő ember aki mindent lefikáz nem jelent semmit."
Dehogyisnem. Róluk ítélnek meg téged is, engem is, sokunkat....
"A való életben béke van."
Lécci, melyik településen élsz?! Megyek oda lakni.... :)
Mátyási György egyébként ritka elfogult a kerékpárosok és a rendőrök felé. Mindkettőnek mindent elnéz.
Érdekes hogy a kerékpárosok szerint meg Matyi utálja a kerékpárosokat. :-D
Oszt akkor válaszoljanak ők maguk...:)))))
Hazugság.
"lejáratós módon összevágták azt a videót a kiskörúti tüntetésről"
Hazugság.
"valaki feltörte a levelező rendszerünket és nevemben az én hamisított IP címemmel provokatív levelet küldött Kürtinek"
Hazugság.
"azt hittük te is a jobb és békésebb közlekedésért dolgozol, ahogyan mi is"
Hazugság.
Mondd meg a magadét!
Itt írhatsz kommentárt a bejegyzéshez.
Itt követheted a bejegyzés kommentárjait: Hozzászólás RSS
Maradj a témánál, csak egyszerûen és röviden. És ne spammelj!
Ezeket a HTML kódokat használhatod:
strong, quote, em