, ,

Mindössze 480 forint az életed

 

Megéri a befektetés nem? Hiszen ennyi pénzért bárki vehet egy olyan műanyag vackot, amelyik egy biztonsági övcsatot helyettesít. Mire is jó ez a kis céleszköz? Természetesen arra, hogy az okos autós ki tudja játszani a passzív biztonsági rendszer néhány autóban fellelhető baromi idegesítő pittyegését. Sokkal egyszerűbb egy ilyet használni, mint bekapcsolni.
 
 
Mert eddig mi is volt? Az okos autós vagy az ülése mögött kötötte át az övet, vagy ha egyedül utazott, akkor az anyós üléshez tartozó övet kapcsolta be a sajátjába. De talált olyan szervizt is, ahol simán – kb 5000 forintért kiiktatták az idegesítő sípolást. De lehet, hogy elment a bontóba, és ott vett egy övcsat csonkot. Na de kinek kell egy leharcolt, lehet, hogy halálos balesetnél épen maradt fém övcsatpótló? Amikor itt van a műanyag, hazai munkahelyeket teremtő Bt. terméke, a Bip-Stop. Vajon mennyit kellett gondolkodni ezen a találó néven? Jött magától, vagy esetleg az egész falunépe összedugta a fejét, hogy akkor mi is legyen a neve a céleszköznek?
 
Lehet, hogy környezetbarát termék is – bár ezt nem találtam a papíron -, mert előfordulhat, hogy karambolos autók műanyag elemeiből készítették.
 
De persze annyira azért már nem tökös a vállalkozás, hogy az okos autós által megvásárolt termékért felelősséget vállalna. Hiszen az ismertetőben olvasható: a gyártó (és forgalmazó) semmiféle felelősséget nem vállal…
 
 
Azért figyelmes is ám, hiszen az ismertetőben leírja a rendeletet is. Igaz azt már nem, hogy mennyit is fizet az okos autós, ha esetleg a rendőr megállítja, és megbünteti a biztonsági öv nem használatáért. És azt sem részletezi, hogy milyen sérülésektől menthet meg a biztonsági öv.
 
Remélem a vállalkozás virágzik, és az egész pereputty nyugodtan hajtja álomra esténként a fejét. Vajon az ő autójában is ilyen csatot használ az egész család?
 
Azt viszont sajnálom, hogy nincs egy e-mail cím, mert akkor küldenék pár olyan képet, ahol azért halt meg az okos autós, mert nem használta a biztonsági övet, és kirepült a szélvédőn.
 

Bár mondhatja a vállalkozó azt is, hogy valamiből élni kell.

 

57 kommentár

kommentárok

1. | Altmark 2010-10-21 20:21:50 | Válasz erre
ez is csak egy lőszergyáros jóember... Altmark avatar
-
2. | Mityu 2010-10-21 20:29:37 | Válasz erre
Főleg akkor jó, ha légzsákos autóban ülve használ ilyet az "okos"! Az újabb légzsákok (főleg amelyik össze van hangolva a pittyegővel), be nem csatolt biztonsági öv esetén nem nyílnak. Pont amiatt, mert nincs olyan eszköz, ami a test előrevetődését késleltetné. Ugyan is a légzsákos autókban van úgynevezett övfeszítő patron. Ez a kis kütyü nem véletlen van beépítve!!!! Mityu avatar
-
3. | Gyalogos 2010-10-21 21:10:57 | Válasz erre
Nobel díjat neki.
(Alfréd Nobel a dinamit gyártásából és más egyebből gazdagodott meg)
Ennyit a lőszergyártásról.
Gyalogos avatar
-
4. | e m l 2010-10-21 22:36:46 | Válasz erre
Ez egy hasznos dolog a felmentetteknek. e m l avatar
-
5. | boy2boy 2010-10-21 22:45:13 | Válasz erre
Azt csodálom, hogy Magyarországon ennyit kellett várni rá, hogy ezt kapni lehessen. boy2boy avatar
-
6. | Hulla Hubert 2010-10-22 06:59:34 | Válasz erre
Én felfüggeszteném a gyártóját, és a forgalmazóját.

Nyakánál fogva, egy jó erős faágra.

A használójától meg örökre elvenném a jogsit.

Mert baleseti sérülés esetén MI FIZETJÜK az ilyen baromnak az orvosi költségeit, amik akár sok tízmillók is lehetnek.
Hulla Hubert avatar
-
7. | Rocko4 2010-10-22 07:24:18 | Válasz erre
"Igaz azt már nem, hogy mennyit is fizet az okos autós, ha esetleg a rendőr megállítja"
mert az változik.
"Azt viszont sajnálom, hogy nincs egy e-mail cím, mert akkor küldenék pár olyan képet, ahol azért halt meg az okos autós, mert nem használta a biztonsági övet, és kirepült a szélvédőn"
van postacím és telefonszám.

egyébként ez valahol nem bűnrészesség?

amúgy a pisztolygolyó olcsóbb lenne szerintem. ha már úgyis öngyilkos akar lenni valaki.
Rocko4 avatar
-
8. | nanesz 2010-10-22 07:53:50 | Válasz erre
Felháborítóóóóóóóóóóó! Semmi kockázatot nem vállal a gyártó, és való igaz, hogy szabályszegésre bírja rá a járművezetőket, így részese, és részben felelőse a szabályszegéseknek. Igen, mi fizetjük a bekövetkezett balesetek következményeit, ez így nem mehet tovább! Miért nincs e vonalon is nagyobb biztonsági és bűnmegelőzési tevékenység?!Hja, mert Magyarországos biztonságtervezés sincs, a bűnmegelőzés leépült, jóformán megszűnt. Nincs más, mint a helyi közösségek összefognak és küzdenek saját helyi érdekeik, helyi biztonságuk érdekében!
Már csak az a helyi közösségi rendőr hiányzik (Community Policing) amely a helyi közösségi érdekek szerint eljárhatna. Szerencsére már ezen is dolgoznak mind többen, gyere Te is, támogasd a törekvést:
http://href.hu/x/df5r
nanesz avatar
-
9. | radio1001 2010-10-22 08:42:24 | Válasz erre
postmaster@hexacar.t-online.hu radio1001 avatar
-
10. | Szilvórium 2010-10-22 09:30:31 | Válasz erre
Aki engedte forgalmazni ezt a csonkolt biztonsági övet,az se normális.Matyi,hol lehet kérvényezni a gyártási engedély bevonását?
Ha nem használják az övet,az magánügy.Nem büntetném.A bagózást se büntetik,a zsíros étel fogyasztást sem,a mozgásszegény életmódot se.Milyen megoldások vannak egy pitty miatt!Akkor mit számíthatnak a többiek az úton?
Felelősségre kell nevelni a gyerekeket.
Szilvórium avatar
-
11. | fcsilla 2010-10-22 09:44:44 | Válasz erre
Hogy is van a mondás? Amíg sz@r van addig veréb is, vagy valami ilyesmi? :)
Szóval minél jobb az autó, minél több benne a biztonsági rendszer, annál több szabálytalanságra hívogat!(már akit hívogat)
Ugye nem vagy vagy annyira naív, hogy elhiszed bárkit is érdekel ezek közül az a fénykép, ahol halottak fekszenek??? Sem a gyártót, sem a használóját! Agyon tárgyalt téma!Velük úgysem, meg pénz van baj ne lehet, stb....Hmmm?????
fcsilla avatar
-
12. | Szilvórium 2010-10-22 10:29:30 | Válasz erre
#11.fcsilla !
Azért is olyan az ország amilyen,mert ha valaki tenni szeretne azért,hogy jobban működjön,akkor naivnak nevezik.Egyébként álszent is vagyok egy kicsit,meg egy csomó dolgom van.Nyugi,nem biztos,hogy sikerül a dolog!
Szilvórium avatar
-
13. | Hulla Hubert 2010-10-22 11:06:26 | Válasz erre
Csak az ostoba ember hiszi, hogy neki mindenben igaza van.

Nézzétek meg a közlekedési fórumokat, több oldalnyi írásokban bizonygatják, hogy a biztonsági öv bekapcsolása életveszélyes.

Az ilyen okoskodó gibbon nem csak Mo-n tenyészik, sajnos van belőle az egész világban.

És nem csak a közlekedés műfajában, gondoljatok a védőoltások negligálására, meg sznobok új divatjára, az otthonszülésre.

Ha életük terén nem tudnak maradandót alkotni, akkor kiválasztanak valamit, amiben ellenkezőleg cselekszenek.

Gyártanak hozzá ideológiát, és ettől rohadtul különbnek érzik magukat nálunk...
Hulla Hubert avatar
-
14. | mentos70 2010-10-22 14:08:46 | Válasz erre
Nem aki árulja, hanem aki megveszi, az a hülye! mentos70 avatar
-
15. | Ignotus 2010-10-22 15:00:57 | Válasz erre
#14:

Neked vagyon igazad.
Hiszen speciális esetekben - igen nagyon ritkán - szüksége lehet rá pár embernek a sok milliárdból.

De a gyártó cég nem erre, hanem a sok kreténre alapoz, aki "jobban tudja".


#6:

Érdekes lenne, ha holnaptól saját költségen kellene gyógyíttatni magát annak, aki vétkesen közrejátszott a baleseti sérülés bekövetkeztében.

Mint pl. a szélvédőt kifejelő, mert nem volt becsatolva.
Vagy amikor a kirobbanó légzsák okoz súlyos sérülést, ugyanezért.

Szerintem megérdemelnék hogy fizessenek a hülyeségükért...
Ignotus avatar
-
16. | Vehicular cyclist 2010-10-22 17:15:35 | Válasz erre
Ez ugyanaz a fajta okkosság, mint a radarblokkoló. Azt is lehet árusítani, nem szabálytalan.
Egyébként egy jó ügyvéddel a hóna alatt egy érintett özvegy vagy árva megpróbálhatná hazavágni a céget.
Vehicular cyclist avatar
-
17. | ElfRoland 2010-10-22 17:37:36 | Válasz erre
15. | Ignotus

Szerintem is azt kellene hogy ha nem volt becsatolva az öve akkor a TB ne fizessen semmit a részére.
Ha a saját zsebéből fizetné az ellátását részemről nem érdekelne hogy a saját autójában, a saját övét hova dugja. :-)
ElfRoland avatar
-
18. | zebraakcio 2010-10-22 18:07:14 | Válasz erre
íme egy bejegyzés, ahol minden hozzászóló egyetért! Én is.
Soha nem értettem, mi a gáz a biztonsági övben. Ráadásul én azt tartom, hogy nem csak azt védi, aki beköti magát. Egy nagyobb lassulásnál vagy ha megpördül az autó, bizony jól jöhet, hogy segít az embert helyén tartani, ha csak 10 %-kal több az esélye, hogy így jobban ura marad a gépjárműnek, már megérte.
Én egyébként hülyén érzem magam, ha nagy ritkán nincs becsatolva az övem (mert pl olyan autóban ülök, aminek nem működik).

Aki meg okoskodik, hogy nem kell becsatolni, az általában csak mentséget keres arra, hogy kisebbrendűségi érzéseit vagánykodással próbálja leplezni. Ami oké 15 évesen, de amikor már felnőttek csinálják...
zebraakcio avatar
-
19. | zebraakcio 2010-10-22 18:11:13 | Válasz erre
#11, ja és Csilla:
Amíg lószar van, veréb is van. Ez a pontos kifejezés. :)
zebraakcio avatar
-
20. | Apukad 2010-10-22 18:54:48 | Válasz erre
Nem értelek Benneteket. Mi a gond?
Mindenkinek joga van úgy meghalni, ahogy akar.
Aztán meg így a Taigetosz érett példányok hullanak majd, akikért nem nagy kár, sőt haszon a társadalomnak. (igen, még a gyógykezelés költségei mellett is)
Én örülök ennek a dolognak. Komolyan. Az egyetlen veszélyét abban látom, hogy a kocsiból kirepülő egyed ráesik valami ott tébláboló gyalogra és agyonüti. De ennek kicsi az esélye.

#16, Radarblokkolót soha nem volt legális forgalmazni sem és használni sem, nincs is ilyen eszköz forgalomban.
Apukad avatar
-
21. | mentos70 2010-10-22 19:46:51 | Válasz erre
#20
"kocsiból kirepülő egyed ráesik valami ott tébláboló gyalogra és agyonüti."
Erre valóban kevés az esély.
Viszont egy karambol esetén,a kocsin belül elszabaduló "hullajelölt" agyonveri a mellette ülőt, aki mondjuk be van kötve. Ennek reális esélye van, mert megtörtént.
mentos70 avatar
-
22. | e m l 2010-10-22 20:01:05 | Válasz erre
"Én egyébként hülyén érzem magam, ha nagy ritkán nincs becsatolva az övem (mert pl olyan autóban ülök, aminek nem működik)." e m l avatar
-
23. | Apukad 2010-10-22 20:20:10 | Válasz erre
#21, Sőt qtyával is lehet ugyanez, tudom.
Alapvetően ha benti okosság a téma, az autókázók 90%-ban hátul nem kötik be magukat és az bizony igencsak veszélyes, azért amit említettél. Olyanról viszont soha nem hallottam, hogy a zsaruk ezt közúton - ahol kötelező használni hátul - ellenőrizték volna. Se ennek veszélyeivel, de meggyőződésem, többségében magával a szabállyal sincsennek tisztában.
Apukad avatar
-
24. | Altmark 2010-10-22 21:31:51 | Válasz erre
Radar _blokkoló_ tilos: mind telepíteni, mind forgalmazni.

Radar _detektor_, na az már legális jóideje.
Altmark avatar
-
25. | ElfRoland 2010-10-22 22:15:13 | Válasz erre
20. | Apukad

A gond ott van hogy ha nem hal meg.
Mondjuk túléli az agyatlan-övtelen.
Kimegy érte a mentőhelikopter, több tucat ember küzd azért hogy életben maradjon, több órás, millió forintos nagyságrendű műtétek sorozatával megmentik, végül évekig jár gyógytornára.
Közpénzből. Sok-sok közpénzből.
Ezért rám is tartozik hogy mit csinál magával.
ElfRoland avatar
-
26. | Hulla Hubert 2010-10-23 07:44:43 | Válasz erre
Úgy látom másnak is szimpatikus a gondolat.

Aki szándékosan és vétkesen megszegi a saját személyére vonatkozó közlekedésbiztonsági előírásokat,

úgymint bizt öv használatának elmulasztása,

légzsák üzemen kívül helyezése (konkrét eset, kikapcsoltatta, nehogy tönkremenjen, mert drága az új)

tudott súlyos fék, kormány, és futóműhiba

...stb.

ha életben marad, utólag térítse meg az összes orvosi költséget.
Hulla Hubert avatar
-
27. | Rocko4 2010-10-23 10:58:47 | Válasz erre
20. | Apukad
"Mindenkinek joga van úgy meghalni, ahogy akar."
meddig az én adóforintjaimon teszi, és az én utamat zavarja, addig nem.
a metor elé ugró hülyénél se senki nem a hülyét sajnálja, hanem az zavrja, hogy most majd nem leeht normálisan közlekedni.
"Aztán meg így a Taigetosz érett példányok hullanak majd, akikért nem nagy kár, sőt haszon a társadalomnak."
forintosítva is? menjenek az ilyenek kolontárra sárban fürdeni, aztán maradjanak is ott.

21. | mentos70
így van.
és egyet, ha szabad:
Amúgy tudod, hová viszik a beteg nyulat?
A nyulam-bulanciára!
Rocko4 avatar
-
28. | Apukad 2010-10-23 12:20:54 | Válasz erre
#27, Rocko, szerintem forintosítva is jobb lenne.
Az ostoba embernél nincs költségesebb hosszú távon. Az egyszeri kiadás meg egyszeri.
Amikor itt ilyenről beszélünk, hogy a szabályszegő térítse meg és stb mert az adófizető stb, belegondoltok mennyibe kerülnek az alkoholisták? A drogosok? A tüdőrák, amit a cigi okoz? Azoknak a kezelésével mi van?
Aztán mi legyen a helytelen táplálkozás és életmód okán kialakuló anyagcsere és keringési betegségekkel? Hol legyen a határ az önfinanszírozás és a társadalmi közt? Ha a dagadt ember infarktus kap, fizessen-e avagy sem?
Higyjétek el, nem annyira egyszerű ez. Az utóbbi kérdéskör nekem ugyanis erőteljesen szakmai részbe vág. Másképp fogalmazva látom azt a "piacot", tudom mibe kerül. Valami elképesztő. De steril társadalom sehol nem létezik. Sajnos, tegyük hozzá.

Ha már off. Most vonjuk ki a magyar piacról az alkoholisták kezelésére szolgáló gyógyszerünket. Tudjátok miért? Mert nem éri meg fenntartani. Az egyetlen bizonyítottan sikeres tabletta, konkurenciánk nincs, de a TB nem támogatja, inkább detoxra költi a pénzt, meg ambuláns ellátásra, ahelyett, hogy megelőzné a fentieket. A betegek - mert azok és millió körüli a számuk, gondoljatok csak ebbe bele! - meg egyszerüen nem akarnak leszokni, nem veszik meg teljes áron a szert, a kórháznak nincs rá pénze, egy ideig adtuk ingyen nekik, de miután onnan kikerülve a beteg nem folytatta, nem éri meg. A költségünk tehát alig kisebb, mint a termék forgalma, hát fogok vele szarozni? Frászt. A teljes éves forgalmát eladjuk pár nap alatt másból. Fütyültek tehát a kijózanodásnak, főzzön a paraszt pálinkát, ha neki az kell. Mi itt posztolók pedig reménykedjünk, hogy egy matt részeg sem kaszál el bennünket. Se kocsiban, se zebrán, se biciklin.

Ez van ma itthon. Mi ehhez képest pár ilyen műanyag szar miatt keletkező hulla költsége? Baromira elenyésző. És egyben baromira szomorú is...
Apukad avatar
-
29. | fcsilla 2010-10-23 12:55:56 | Válasz erre
#19
Köszönöm, így sokkal szebb!c:-)

És ha már off: az alkoholizmus ellen nincs gyógyszer!!!!Lehet jól hangzó "gyógyszert" adagolni, vagy beültetni az alkoholbetegeknek, de amíg fejben nincs rend, addig halottnak a csók...A hatás szörnyű ha ráisznak, de ez gyakran kevés...Még aki nagyon komolyan elhatározza, az is időnként visszaeshet...nagyon nehéz, ha ilyen egyszerű lenne akkor nem lennének alkoholisták, sem egyéb szenvedélybetegek!
fcsilla avatar
-
30. | zsuzsanna, a kocsmáros 2010-10-23 13:04:26 | Válasz erre
az ég szerelmére!!!! ott van egy telefonszám!!!! senki se hivta fel????
(mondjuk egy riport erejéig...)
ehh...
zsuzsanna, a kocsmáros avatar
-
31. | zsuzsanna, a kocsmáros 2010-10-23 13:08:02 | Válasz erre
(igazából az alkohol ütötte meg a szemem... jellemző... szakmai ártalom--- szóval, az off-ra csak annyit, hogy két vendégem is volt, akinek be volt ültetve az a bizonyos izééé, amire állitólag nem szabad inni. azt mondják nekik, hogy meghalnak, ha ráisznak, de hamar rájönnek, hogy ez nem igaz. és ráisznak.... zsuzsanna, a kocsmáros avatar
-
32. | Vehicular cyclist 2010-10-23 15:41:00 | Válasz erre
20. | Apukad
http://www.g-car.hu/
Vehicular cyclist avatar
-
33. | zsuzsanna, a kocsmáros 2010-10-23 15:54:40 | Válasz erre
2o-ra
dehát ez nyilván nem igaz!!!!!
az áldóját!!!!
zsuzsanna, a kocsmáros avatar
-
34. | zsuzsanna, a kocsmáros 2010-10-23 15:55:38 | Válasz erre
bocs. 32-re,. zsuzsanna, a kocsmáros avatar
-
35. | Apukad 2010-10-23 16:11:52 | Válasz erre
#32, Nézd védekezés ügyben azt gondolom kevés újdonságot olvashatok (88 óta foglalkozom a témával, többször teszteltem is a 90-es években mindenféle kütyüt poénból). ;-)

A blokkoló az a lézerblokkoló. Ez legális, lévén fényhullámról beszélünk. (nekem 4 van a kocsinom ilyen, ezért is írtam régebben, hogy nem tudnak bemérni)
A radar rádióhullám. Két okból nem kapható blokkoló:
1, A frekvenciatörvény tiltja, rádiófrekin mindenfajta forgalmazás tilos, illetve engedélyköteles.
2, Értelmetlen, ugyanis hazánkban radarelvű műszer az M0-án van 3 és az M1-en néha 4, mind fixen telepítve un. dobozokban, amiket minden GPS előre tud jelezni sokkal nagyobb biztonsággal, mint egy radardetektor. Ami ráadásul szétcsipogja az agyadat téves riasztásként.
Szóval ha szigorúan nézem a linkelt oldal hagy sok kívánnivalót szakmaiságból. :-)
Apukad avatar
-
36. | Apukad 2010-10-23 16:49:31 | Válasz erre
#29, Csilla, a beültetős tényleg semmit nem ér és az sem, amitől behány, ha ráiszik. Pont erről beszélek, hogy nekünk van (volt) egyedül hatékony cuccunk erre. Nyilván a poharat nem veszi ki a kezéből, de ha akar le tud szokni vele. Gátnak viszont legyen elég az akarat, ne legyen még ott az ár is, nem? :-)
Persze nekünk történelmi virtus az ivás és az adócsalás, tán sose szokunk le róla. :-D
off off.

Na és az milyen, hogy a csávó lövöldözni kezdett, mert nem engedte be valaki maga elé? :-D

http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/gazpisztollyal-lovoldozott-egy-autos-2032076

Érdemes a kommenteket is elolvasni, hogy képet kaphassunk a sötétség mértékéről.
Apukad avatar
-
37. | ElfRoland 2010-10-23 19:08:46 | Válasz erre
A kövér ember szívinfarktusa szerintem nem összehasonlítható az "övbenemcsatóló" ablakon kirepülésével.
Sovány is kaphat infarktust, de a becsatolt öves nem repked ablakokon.
Az öv becsatolás egy egyszerű ellenőrizhető dolog, míg az egészséges életmód egy sok változós sok ismeretlenes egyenlet.

De ha már off:
Azért azt a kollégámat se hagytam volna kezeltetni aki súlyos szívkoszorúér műtéte után ugyanúgy dohányzott és ivott. Ráköltöttek még pár millát hogy élhessen de két év múlva már halott volt...
ElfRoland avatar
-
38. | fcsilla 2010-10-23 21:21:46 | Válasz erre
Apci! Megírhatnád nekem a csodagyógyszert! Nekem mondjuk nem kell :), de bejártam tavasszal egy csoportba, ahol csomó alkesz volt! Ott és akkor értettem meg őket! Gyógyszer nem volt! fcsilla avatar
-
39. | Ignotus 2010-10-24 08:04:21 | Válasz erre
Hm...

Azt hiszem, hogy az a gondolkodás, amelyik a kövér emberről azt tartja, hogy kizárólag azért kövér, mert sokat eszik, veszélyesen egyszerű, s mint ilyen, hiteltelen.

Csilla oldalakat tudna sorolni azokból a betegségekből, amelyeknek egyik következménye a túlsúly.

HH barátunk kizárólag a szándékosan szabályt (törvényt) szegő balesetesek utólagos térítési kötelezettségének szükségességéről írt.

Igaza van, mert akinek csökött agyműködése nem teszi lehetővé a saját és mások élete iránti felelősség felismerését és alkalmazását, annak legalább annyi legyen a visszatartó erő, hogy ha hülye, akkor utána estleg qrva sokat fog fizetni.


#36:

Nem szeretem az ilyen sommás kinyilatkoztatásokat.

"...a beültetős tényleg semmit nem ér..."

Akarattal együtt "alkalmazva" igenis hatékony lehet, mint azt egyik közvetlen rokonom példája is bizonyítja, hála Istennek immár több mint 10 éve.


#38:

"Nekem mondjuk nem kell :), "

Ezt vajon miért tartottad fontosnak ideírni?! Fel sem tételeztük rólad!
Habár ezek után elgondolkodtató.... :)))))))
Ignotus avatar
-
40. | ZebWolf 2010-10-24 10:29:44 | Válasz erre
látom még mindig alacsony a kerítés :-s ZebWolf avatar
-
41. | Ignotus 2010-10-24 11:31:09 | Válasz erre
#40:

Hát mi nem tudunk olyan időskori bölcsességeket, mint te.

Esetleg tanítanál minket, porbafingó gyűrűsférgeket, óh Mester....?
Ignotus avatar
-
42. | Hulla Hubert 2010-10-25 07:32:19 | Válasz erre
Nem is rossz módszer anyósritkításra:

"Kiesett egy nő egy autóból az Árpád hídon

2010. október 24., vasárnap 20:44

Az úttestre esett egy Budáról Pest felé tartó autóból egy nő az Árpád hídon. Az anyósülésen utazó asszony eddig ismeretlen okból esett ki a Népfürdő utcánál.

A mögötte haladó autósok még időben meg tudtak állni, így nem ütötték el. Az esésétől azonban megsérült, de azt egyelőre nem tudni, állapota mennyire súlyos, tájékoztatott Sagyibó Melinda, a BRFK sajtóügyeletese. "

Index
Hulla Hubert avatar
-
43. | Hulla Hubert 2010-10-25 07:33:37 | Válasz erre
#40: Látod, ha magasabb lenne, nem szabadulhattál volna ránk ilyen megjegyzésekkel.
Úgyhogy örülj neki....
Hulla Hubert avatar
-
44. | Ignotus 2010-10-25 14:04:37 | Válasz erre
#42:

Más módszert kell keresned anyósod likvidálására. Ugyanis kiderült, hogy:


"Nem kiesett, kiugrott a nő az Árpád hídon

* Index

2010. október 25., hétfő 13:10

Nem véletlenül kiesett, hanem szándékosan kiszállt a hatvannal haladó gépkocsiból egy nő vasárnap este az Árpád hídon. Az ok: összeszólalkozott az autót vezető férjével."


De azért így se rossz. Felqrod az asszony agyát, aztán ugrik is. Csak ne feledd, hogy a fentiek szerint a 60 km/óra kevés, ennél gyorsabban kell menni....

:)
Ignotus avatar
-
45. | Szilvórium 2010-10-25 15:01:37 | Válasz erre
#44.
Kockázat és befektetés nélkül nincs üzlet...
Ámbár...hányótok mamája anyós?
Szilvórium avatar
-
46. | mentos70 2010-10-25 16:36:42 | Válasz erre
#44
Gibbonnak képzelte magát. :-))))
mentos70 avatar
-
47. | Apukad 2010-10-25 23:49:10 | Válasz erre
#38, Csilla monc 1 ímélt, írom, mert vénykötelesként nem írhatom ide ki, főleg, hogy írtam, hogy a miénk. Jönne a hatóság millákért a reklámtörvény megsertése okán.

#39, Ignotus értem én, csak az nem egyértelmű mekkora % az akarat és mekkora a szer. Nyilván segít valamennyit, hisz számos pozitív tapasztalat létezik, de a nagy számok alapján sem tuti biztos a fenti kérdésre a válasz.
Apukad avatar
-
48. | Hulla Hubert 2010-10-26 07:16:32 | Válasz erre
#47: Nekem halt meg ismerősöm ilyen beültetett tabletta miatt.
Ráivott.
A pia fontosabb volt, mint a családja.

Az akarat ilyenkor min. 50 százalék kellene, hogy legyen. A tartós eredményhez pedig 80.
Ilyenkor fontos a tiszta absztinencia, mert ha időnként kicsikét borocskázódik, söröcskéződik, csak idő kérdése, hogy mikor esik vissza.
Hulla Hubert avatar
-
49. | Ignotus 2010-10-27 15:52:09 | Válasz erre
"Az év végével megszűnik az alkoholbetegség „csúcsterápiájának” számító, bőr alá beültethető gyógyszer gyártása, így – legalábbis az állami intézményekben – csak a kezelés hagyományos formáival láthatják el az addiktológiákon a pácienseket. A szenvedélybetegségek ma félmillió család közvetlen megélhetését fenyegetik."
NOL

Logikus, nem?
Ignotus avatar
-
50. | Szilvórium 2010-10-27 17:33:17 | Válasz erre
Betegség.
Pánikrohamom volt a Corvin pláza miatt a Nyóckerben.Igaz a Vörösmarty téri üvegház óta meglepi az már nincs.A Bálna a Duna parton,az talán emészthető lesz.Az is miért nem csuka,ha már nem keszeg?
Szilvórium avatar
-
51. | Szilvórium 2010-10-27 17:44:50 | Válasz erre
Ponty, nem csuka!Bocs! Szilvórium avatar
-
52. | Daewoo 2010-10-28 18:08:27 | Válasz erre
Re
#35 Apukad

A radar frekvencián adni tilos ez igaz, de azt venni, vagyis detektort üzemeltetni nem.

Bármely rádió frekvencia lehallgatása megoldható ha nagyon akarjuk, és nincs tiltva sem.
Ha adni akarunk, az engedélyköteles, és persze vannak tiltott frekvenciák, amelyeken nem adhatunk.

Ilyenek katonai frekik, bár ők más üzemmódban dolgoznak, ilyenek a repülésirányítók által használt frekik, na meg a műsorszóró frekvenciák.

Vannak olyan frekvencia tartományok amelyek ki vannak jelölve spec használatra: pl rádió távirányító a kapuhoz az autóhoz stb. vagy a PMR frekik ahol bárki garázdálkodhat, csak a PMR szabványt kell betartani.
(a többség tojik a szabványra)

Daewoo
Daewoo avatar
-
53. | Freemen Gordon 2010-10-28 22:38:50 | Válasz erre
Ezen elven hogy az ilyet fel kell akasztani, ugyanúgy fel kellene lógatni a radardetektorok gyártóit is. Freemen Gordon avatar
-
54. | Freemen Gordon 2010-10-28 22:40:31 | Válasz erre
Sőt. Aki kést vagy láncfűrészt állít elő, -tudniillik azzal is embert lehet ölni.Nem nem kötelező!
A szabadságelvűt ez különbözteti meg a bürokratikustól: lehet kapni ilyen marhaságot, de nem kötelező használni!
Freemen Gordon avatar
-
55. | Hulla Hubert 2010-10-29 07:33:34 | Válasz erre
Szevasz sivataglakó, régen jártál erre.

Egy valamiben nincs igazad. A radarkicsinálókat csak radarkicsinálásra gyártják.

A fűrészt pedig csak favágásra. A kettő között azért van árnyalatnyi különbség, ugye?!
Hulla Hubert avatar
-
56. | sicca 2010-10-29 22:22:19 | Válasz erre
Engem 4 hete megmentett a bizt.öv. Nem volt légzsák. Igaz, belső sérülésekkkel, de megúsztam.... Ne dőlj be ennek a sz@rnak... sicca avatar
-
57. | Bubóka2 2010-10-30 18:04:35 | Válasz erre
Engem már két éve lehallatnak és megfigyelnek.
És pecsétes papírjuk van róla, mert ebben az országban van aki ezt megengedheti, mert ez egy ilyen ország,.
Bubóka2 avatar
-

Mondd meg a magadét!

Itt írhatsz kommentárt a bejegyzéshez.

Itt követheted a bejegyzés kommentárjait: Hozzászólás RSS
Maradj a témánál, csak egyszerûen és röviden. És ne spammelj!
Ezeket a HTML kódokat használhatod:

strong, quote, em

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?
2Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet