bkv, budapest, próbaper, szabálytalan
Próbapereket indít a BKV
Február közepén a BKV Illetékese még azt mondta az Élőben a városból műsorban, hogy vizsgálják annak lehetőségét, hogy próbapereket indítanak a BKV forgalmát akadályozó járművek tulajdonosai ellen. Az eheti Vasárnapi Hírek már azt írja, hogy a 2-es villamos pályáját 84 percig és a 17-es járat sínjén 34 percen keresztül parkoló autósok lesznek annak a próbapernek az alanyai, amit a BKV indít.
A 2-es villamos pályáját 84 percig és a 17-es járat sínjén 34 percen keresztül parkoló autósok lesznek annak a próbapernek az alanyai, amit a BKV indít. Ma lényegében büntetlenül lehet elállni a tömegközlekedési járművek útját. Igaz, csak Budapesten. Sehol máshol Magyarországon és Európában…
– Nagyon bízom benne, hogy a Fővárosi Közterület-felügyelet előbb-utóbb élni fog autóelszállítási jogával Budapesten – mondja a fővárosi próbapereket elindító BKV jogi igazgatója, Tomasitz István, aki megerősíti: nem nagyon ismer olyan európai nagyvárost, ahol ezt a fajta szabályozó eszközt ne alkalmaznák. A szakember szerint néhány héten belül alapos dokumentációval és pontos számításokkal együtt adják majd be a keresetüket a bíróságra. Kiszámolják. mennyibe is kerül az adófizetőknek az, amikor mondjuk egy kigyúrt kopasz audis elmegy szolizni és a villamossínre parkolja autóját.
(Ilyen jelenetekkel egyébként napi rendszerességgel lehet találkozni Óbudán a 17-es villamos vonalán.)
Mint megtudtuk, a BKV ezen felül azt is bizonyítani kívánja, hogy az ilyen „menetrend borulások” jelentősen rontják a tömegközlekedési vállalat hitelét, vagyis nem vagyoni káraikat is érvényesíteni kívánják a két próbaper során.
Tomasitz István célja mindezek ellenére nem az, hogy „horrorisztkus összegeket” ítéljen meg számukra a bíróság, hanem csupán egy olyan egyelőre nem számszerűsített „reális összeget”, amely egyértelműen kifejezi, hogy törvénytelen, antiszociális és kárt okozó tevékenység a tömegközlekedési járművek közlekedésének akadályozása.
– Természetesen örvendetes, ha végre elindul egy-két próbaper, de ehelyett inkább határozott jogtudatos fellépés kellett volna már régóta a BKV és persze a rendőrség részéről is a villamosközlekedést akadályozó járművekkel és vezetőikkel szemben – mondja Vitézy Dávid a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) vezetője, aki – mondandójának alátámasztásaként – el is juttatott szerkesztőségünknek néhány, évekkel ezelőtti állásfoglalásukat, amelyben követelik ennek az áldatlan helyzetnek a felszámolását. A szakember megerősítette: óriási probléma és szinte Európa nagyvárosaiban egyedülálló az autóelszállítás hiánya, ami káoszhoz vezet. Ugyanakkor Vitézy Dávid problémának érzi azt is, hogy a BKV illetékesei „nem elég kemények„ és nem képviselik a tömegközlekedés és persze az azzal utazók érdekeit.
Ezzel a véleménnyel egybecseng, hogy érdekes módon míg a rendőrség és a BKV illetékesei is minden esetben „szabálysértésről” beszélnek abban az esetben, ha autó akadályozza a villamos közlekedését, a Vasárnapi Híreknek több jogász és ügyvéd egyértelműen bűncselekményt emlegetett. Köztük van Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa, aki szerint azért is rendkívül fontos kérdés ez, mert megbízhatóan működő tömegközlekedés nélkül egy nagyvárosban nem beszélhetünk élhető környezetről. Jogi szakvéleménye szerint, ha valaki öt percnél tovább akadályozza például a villamos közlekedését azzal, hogy ráparkol a sínre, egészen bizonyosan kimeríti a Btk. 260. szakaszába ütköző „közérdekű üzem megzavarásának” bűncselekményét, de szerinte szélső esetben – például, ha mindezt egy beláthatatlan útszakaszon teszi – akár a „közúti veszélyeztetés” bűncselekménye is megállhat. Fülöp Sándor – bár üdvözli a próbapert – nem is érti, a hatóságok miért nem alkalmazzák ezt a rendkívül egyértelmű és világos törvényi helyet.
Az ombudsman véleményét tolmácsoltuk a BKV jogi igazgatójának is, aki úgy véli: amennyiben mindez valóban nem szabálysértés, hanem bűncselekmény lenne, akkor a rendőrségnek minden ilyen ügyben hivatalból kellene intézkednie – márpedig ezt általában nem teszik. (Vasárnapi Hírek)

kommentárok
Mert a rendőrség csak akkor intézkedik, ha valaki 10-20-al gyorsabban megy a megengedettnél. Ha valódi kárt okoz, az senkit nem érdekel. Intézkedni pláne felesleges.
Ezt nem értem.
Egy jelképes büntetésnek miért lenne visszatartó, fegyelmező hatása?
Igenis legyen horrorisztikus a büntetés!
Amíg kinyögi azt a pár százezer forintot, lesz ideje gondolkodni a saját önzőségén.
A probléma csak az, ahogy itt már esett szó róla, hogy a milliárdos uraknál, gengsztereknél, és más hasonló népségnél ez sem fog működni. Mellényzsebből kifizetik, és szemberöhögik a hatóságot.
Nem lenne célszerűbb a jogosítvány 1 - 5 éves bevonása ilyenkor?
azt IS számolgatni fogják, hogy a kényszerített átszállások és karbantartás hinyából fakadó késések mennyibe is kerül az adófizetőknek?
"Mint megtudtuk, a BKV ezen felül azt is bizonyítani kívánja, hogy az ilyen „menetrend borulások” jelentősen rontják a tömegközlekedési vállalat hitelét, vagyis nem vagyoni káraikat is érvényesíteni kívánják a két próbaper során."
őőő, milyen hitel? a BKV módszeresen lejáratta önönmagát. nicns hitele. max bankok fele. és mit értenek nem vagyoni kárnak? az utasok menetidejét csak nem kárpótolni akarják őket? na neeeee.
"és kárt okozó tevékenység a tömegközlekedési járművek közlekedésének akadályozása."
ez ugye versa is működik? amikor a busz a saját sávjából átlóg az enyémbe és nem lehet megelőzni.
és hogy is volt ez a mégszorosabb BKV-BRFK együttműködés?
http://www.bkv.hu/kozlemenyek/832.html
csuklós Volvot ezeknek a valagukba. hazudnak össze-vissza.
A forgalmat csúnyán akadályozó autót platóra fel és irány a roncstelepi zúzda.
Ha már a 2. netán 3. 30millás merci(bömzi,lexus) ment a kukába csak elgondolkodik a kopasz azzal az egy-szál egyenessel(ez az agyának a tekervényezettségét jelenti), hogy talán mégsem kéne így parkolni.
a másik meg hogy amikor majd 20 db ilyen ember veszi harmadjára az autót, akkor 40 autót bezúzattál, csak úgy. gondolom biztos jót tesz ez a környezetszennyezésnek, nem elég hogy 3 évente megváltoznak az autót, tetézzük még ezzel is.
Meg kell hogy tanulják a nemrégen itt is szerepelt topmenedzser hölgyhöz hasonlók, akik büszkén mesélik mennyi ideig állt miattuk közlekedés, hogy nem körülöttük forog a világ! Bármennyire is kellemetlen.
Talán még mindig nem érted.
A 3. 30milliós bezúzott verda után még a hülye is megérti, hogy nem kéne balfék módjára parkolni.
Ráadásul meg lehet a dolgot fejelni az elszállítás, a bezúzás és a környezetvédelmi bírság összegével is, stb.
A bezúzás az előző, "Álmodozzunk!" poszt témája.
:)
Ezzel az erővel a sofőrjeiket kiköthetnénk száradni a Dunakorzó lámpáira...
:)
Talán példát vehetnénk New York lopóautóiról....
Aki járt arrafelé, tudja miről beszélek...
elárulnád h miért akarod bezúzni az autót mindenáron? ennyire irigy vagy?
Az irigység méreg. Én meg szeretek egészségesen élni.
Erről szól az életem.
Szeretek segíteni másoknak és imádom a gyerekeket, a gyerekek tanítását és a velük való törődést.:)
Ebbe nem fér bele az irigység.
"Két halálos áldozata van annak a Pest megyei balesetnek, amely kedd reggel történt Dunakeszinél, a 2-es főút 16-os kilométernél, egy bevásárlóközpont körforgalmánál. Egy Suzuki szabályosan hajtott ki a körforgalomból, egy Audi pedig szabálytalanul előzött egy másik járművet, így ütköztek össze a körforgalomnál. A Suzukiban ülő férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a balesetet feltehetően okozó Audi vezetője könnyebben sérült. A 2-es főutat teljes szélességében lezárták, a forgalmat az M2 autóút felé terelik."
Index
akkor miért is akarok tönkre tenni más tulajdonát?
nem mellékesen ami nem is biztos hogy azé, aki akadályoz.
Miért állt a 17-es villamos?
Egy kicsirigózó hülemüle miatt?
Csak az arányok miatt kérdem, hogy ismert-e az összeg?
Mondd meg a magadét!
Itt írhatsz kommentárt a bejegyzéshez.
Itt követheted a bejegyzés kommentárjait: Hozzászólás RSS
Maradj a témánál, csak egyszerûen és röviden. És ne spammelj!
Ezeket a HTML kódokat használhatod:
strong, quote, em