, , , ,

Díjat alapítottam

 

Úgy gondolom épp az ideje, hogy megalapítsam, és ki is osszam a Big Penis díjat. Mert amit a XI. kerületben művelnek közműépítés címén, az már azt hiszem megér egy ilyen díjat. Ma délután, miután 35 perc alatt jutottam el a Budaörsi úttól a Budafoki útig a Nagyszőlős utca – Bocskai út útvonalon, arra gondoltam, hogy vajon azok, akik ezt így megcsinálták, tanulták ezt valahol, vagy alapból ekkora marhák?
 
 
Kezdjük az elején…
 
A Sasadi utat tavaly nyáron egyirányúsították lefelé. Elsőre azt ígérték, hogy december végéig tartanak a munkálatok. Eleinte nem is dolgozott senki, aztán néha matattak valamit. Most épp február van, de még mindig nem végeztek. Sőt, a Budaörsi úton is kifelé néha lezárták a belső sávot. Mondjuk a terelőtáblák non-stop azt mutatják, hogy a belső sáv zárva, meg sebességkorlátozás, de a rendszeresen arra járók tudják már, hogy azok a sárga táblák szart sem érnek.
 
Aztán belekezdtek a Kosztolányi Dezső térnél is a csatornaépítésbe. Itt szépen terelgetik erre-arra az autósokat. Viszont az időjárás miatt mára már nem látni a Petőfi híd felé vezető oldalon, hogy merre is van az arra. Én szinte naponta járok arra, de ma délután engem is megszívattak a régi még látható, az újabb de már alig látható, és a felrakott sárga terelőcsíkok.
 
Aztán jött a következő szórakoztató helyszín, a Budaörsi út – Nagyszőlős utca torkolat, ahol szintén lezártak egy sávot, így a Petőfi híd felől egy sávon, a BAH-csomópont felől pedig két sávon lehet kijutni az M1-M7-re. Na itt a két sávnál elvileg sávelhúzás van, de a felrakott kis bóják már az első nap eltűntek, mert magyar autósnak az ilyen túl nagy kihívás. A környéken mindenfelé az ilyen letarolt piros bójákat lehetett látni. Aztán felraktak nagyobb terelő oszlopokat. Na ezek elég jól bírták, bár a hétvégi havazás megtépázta őket. Ma délutánra odáig jutott a dolog, hogy a nagy terelőből volt vagy kettő, a kicsiből meg itt-ott lehetett fellelni egyet-egyet. Az egyik például az egyik sáv közepére került. Lett is belőle jó kis dugó, mert az autósok nem tudták, hogy merre is kell kikerülni. Én felhívtam a rendőrséget, hogy valamit csináljanak még mielőtt baleset történne – kíváncsi vagyok mit tudtak elérni.
 
Na és a fő attrakció, hogy a múlt héten elhalasztott, de ma megkezdett csatornaépítési munka az Október huszonharmadika utca Budafoki út kereszteződésnél van. A Petőfi híd felé két sávot lezártak ezek a jópofa munkásemberek, igaz a középső sávban semmit nem csináltak. Így aztán a Budaörsi úttól a Budafoki útig potom 35 perc kellett.
De van ám érdekesség a Budafoki úton is. Kifelé az Október huszonharmadika utcánál csak jobbra, vagy balra lehet kanyarodni. Ez a kereszteződés telezöldes lett, úgyhogy kifelé nem annyira könnyű az élet. Befelé a Budafoki utat a Baranyai utcától egyirányúsították. Kultúráltan ki is rakták a terelőtáblákat. Ez úgy néz ki, hogy a Baranyai utcánál az van a táblán, hogy a külső sáv buszsáv, a mellette lévő pedig a haladó sáv. Pár méterrel odább egy másik sárga táblán a buszsáv megszűnik, és becsatlakozik a haladó sávba. A dolog szépsége, hogy a sávok nincsenek felfestve, így a megszokott rend szerint megy a forgalom.
 
Ja és persze ne feledkezzünk meg a 4-es metró építése miatti lezárásokról sem, melyek szintén a környéken találhatók (Móricz, Fehérvári út, Szent Gellért tér)

 

Szóval azt hiszem akik ezt az egészet így összehozták, azok már most, 2010 elején megérdemlik a Big Penis díjat, és a képen látható nyakkendőt kéne egy évig hordania annak, aki ezt engedélyezte, és rálehelte a pecsétet a papírra.

A képet egyébként a google-n találtam. Praktikusságát mutatja, hogy aki megnyeri és úgy gondolja, be is tudja kapni...:)

20 kommentár

kommentárok

1. | Gyalogos 2010-02-08 22:54:38 | Válasz erre
Ugyan Matyi!

Ha nem emlékeznél akkor csak gondolj a rendőrségi szlogenre, ők szolgálnak és védenek.
CSAK NEM MINKET.
A Fehérvári út és a Móricz Zsigmon körtér már több mint KÉT ÉVE le van zárva.
A napokban arra sétáltam és azt láttam, hogy már régen le van aszfaltozva az összekötő szakasz de az ÉPÍT(Ő)TETŐ saját magának fenntartja mint munkaterület.
A Budafoki-Nagyszőllősi utca torkolatában reggel 7-kor még nem , délután 4-kor már nem lehet MUNKÁT VÉGZŐKET LÁTNI.
A BIG PENIS díj helyett a h helyedben BIG CONDOM díjat alapítanék.
Ezekre a faszfejekre ugyanis AZ VALÓ.
Gyalogos avatar
-
2. | wilzone 2010-02-08 22:59:25 | Válasz erre
jujjj, de durva szavak ezek! :))) wilzone avatar
-
3. | Matyi 2010-02-08 23:06:33 | Válasz erre
A Big Condom díjat majd az kaphatja meg, aki legalább három Big Penis-díjat kapott már:D Matyi avatar
-
4. | Gyalogos 2010-02-08 23:19:07 | Válasz erre
Az elsőre javaslom főpolgármesterünket a Fehérvári úti villamossín felújítása miatt.
A másodikra javaslom a főpolgármesterünket a Bartók Béla út felújítás miatt.
A harmadikra javaslom a főpolgármesterünket a Fehérvári úti aluljáró három éves kihasználatlansága miatt.
A negyedikre javaslom a főpolgármesterünket a Szabadság híd elhúzódó felújítása miatt.
Az ötödikre javaslom a főpolgármesterünket az egérút miatt.
a hatodikra javaslom a főpolgármesterünket az 1. gyors-villamos pesti végállomása miatt.
A hetedikre javaslom a főpolgármesterünket a 4. Metró közel 20 éve húzódó és 4x-es költségvetési összeg túllépése miatt.
A nyolcadikra javaslom a főpolgármesterünket a Sasadi út miatt.
a Kilencedikre javaslom a főpolgármesterünket a remek forgalomszervezés miatt.

Ez eddig kilenc BIG PENIS díj.
Ha jól számolom ez automatikusan magával hoz három BIG CONDOM díjat is.
Gyalogos avatar
-
5. | Rocko4 2010-02-09 07:15:03 | Válasz erre
három BIG CONDOM díjért mi jár?

amúgy nem kell aggódni, asszem Molnár Gulya már börtönben Demszky még nem, lassan bejut mindenki. akkor talán olyanok is odajutnak, akik valóban tenni akarnak.

a XI. kerület közlekedését én is rühellem, alapvető problémákat nem oldanak meg évek óta, lassan napi szinten járok ott 6 éve, irtó nagy vicc az egész.
Rocko4 avatar
-
6. | hullahubika 2010-02-09 08:05:21 | Válasz erre
"A negyedikre javaslom a főpolgármesterünket a Szabadság híd elhúzódó felújítása miatt."

Ha csak elhúzódó lenne.

A csókos cégek elegánsan elfeledkeztek a korrozióvédelemről, a beépített elemek illesztéseiből csorog a rozsdás lé.

Valami viszont feltűnt. Egy bizonyos hölgy nagyon csendben van itt, mióta napvilágra kerültek, kerülnek a Demszki-geng viselt dolgai.
Remélem, most már belátja tévedését....!
hullahubika avatar
-
7. | Gyalogos 2010-02-09 08:30:44 | Válasz erre
Bocs kifelejtettem a Hannoveri és a Combino villamos projekteket és az alsó rakpartot is.

Sajnos vagy nem sajnos de én itt élek a XI. kerületben és szinte minden baromságát megszívtam ennek a címeres ökörnek.

Csak azt nem értem, hogy vajon hogy lehetett alkalmas főpolgármesternek ha annak idején még a III/III-ok is elzavarták?
Gyalogos avatar
-
8. | Freemen Gordon 2010-02-09 11:50:27 | Válasz erre
És minősített esetben a rettenetes-borzadályos lóizé díjat is ki lehetne osztani, de ez a kitüntetés már szurokba és tollba hempergetéssel és két napi kalodával is kiegészül, súlyosbítva azzal hogy bárki odamehet és jól hátsón billentheti az illetőt. Freemen Gordon avatar
-
9. | mentos70 2010-02-09 12:47:08 | Válasz erre
Feltétlenül szükséges a Big Condom, mert ha a Big Penis díjasok megtalálják a Big Vaginát, még tovább szaporodnak! :-)) mentos70 avatar
-
10. | Ignotus 2010-02-09 13:19:30 | Válasz erre
#9: Jaj ne, már így is túl rengetegen vannak... :) Ignotus avatar
-
11. | hullahubika 2010-02-10 08:10:08 | Válasz erre
Díjra javasoltak:

- A napokban felmentett józsefvárosi rendőrkapitány a gyanú szerint ismerőseinek szabálysértési bírságait saját hatáskörben felülbírálta és enyhítette.

- Alig egy óra elteltével kétszer is ittas vezetésen kapták a rendőrök kedd hajnalban Kiss Ernő nyugalmazott rendőr dandártábornokot Budapesten, a III. kerületben, erősítették meg az atv.hu értesülését.


- A magyar állam véglegesen elvesztette a Postabank könyvvizsgálói ellen indított perét, miután keddi ítéletében a Legfelsőbb Bíróság elutasította azt a felülvizsgálati kérelmet, amelyet a magyar állam terjesztett be a korábban hozott számára kedvezőtlen jogerős bírósági döntés ellen.A Legfelsőbb Bíróság ezzel jóváhagyta a Fővárosi Ítélőtábla azon döntését, amely szerint a felperes magyar állam 731 millió forint perköltséget köteles téríteni. A bírósági végzés rögzíti: a könyvvizsgálók kártérítési felelősségével összefüggően szakértő kirendelésére irányuló bizonyítási indítványt a felperes neki felróható okból késedelmesen terjesztett elő, emiatt a bíróság köteles volt a bizonyítás elrendelését mellőzni.

Magyarul: az állam egyik hivatalnoka ráaludt egy beadványra, ez 3/4 milliárd (!) forintunkba került NEKÜNK!
Vajon mi lesz a büntetése?
hullahubika avatar
-
12. | Gyalogos 2010-02-10 08:51:00 | Válasz erre
"Magyarul: az állam egyik hivatalnoka ráaludt egy beadványra, ez 3/4 milliárd (!) forintunkba került NEKÜNK!
Vajon mi lesz a büntetése?"

Ezt nevezik hivatali hatáskörben elkövetett kötelességszegésnek.

Büntetőjogi és polgárjogi felelősségre vonás is lehetséges.
Gyalogos avatar
-
13. | hullahubika 2010-02-10 11:00:00 | Válasz erre
Adjuk neki a Big Broki díjat, de cserébe fizetessük meg vele a háromnegyedmillión túl az elbukott perértéket is.
Az pedig jó pár tízmillárd forint....
hullahubika avatar
-
14. | hullahubika 2010-02-10 15:00:57 | Válasz erre
Érik egy újabb jelölt:

Feljelentést tett szerdán Kocsis István, a BKV Zrt. vezérigazgatója a békásmegyeri HÉV kijelzőivel kapcsolatos szerződés ügyében - jelentette be Tomasitz István, a közlekedési társaság jogi igazgatója a Fővárosi Közgyűlés BKV-ügyeket vizsgáló bizottságának ülésén. Mint köztudott, a drága pénzen felszerelt kijelzők mindössze pár hétig működtek.
hullahubika avatar
-
15. | vaandor 2010-02-10 20:56:32 | Válasz erre
#11: Én azt hittem, azokon még mindig rajta van a "tesztüzem" matrica... :-)
Át is álltam a bringára, azt legalább tudom, mikor jár!
vaandor avatar
-
16. | hullahubika 2010-02-11 07:39:18 | Válasz erre
A mai első jelölt, vasúti közlekedés címszóval:

"Beperelték a Magyar Államvasutakat (MÁV) egy chicagói bíróságon a magyarországi holokauszt áldozatainak örökösei; jóvátételt követelnek, amiért a cég a második világháború idején közreműködött zsidók deportálásában."


Ez annyira abszurd, hogy nincs szavam a minősítésére.
hullahubika avatar
-
17. | mentos70 2010-02-11 10:40:09 | Válasz erre
Akkor ne szólj egy szót se. mentos70 avatar
-
18. | Ignotus 2010-02-11 12:58:08 | Válasz erre
#16:

Bocsánat, de nem értem. Mi közünk nekünk az akkori MÁV-hoz?
A BSZKRT-t nem perelték be, hogy 44 - 45-ben a bombatölcsérek miatt nem járt menetrendszerint a villamos?
Meg a Krasznaja Armiját, hogy szétlőtte a fél várost?!

Igaz, a híresen magas IQ-val rendelkező amerikaiak imádnak pereskedni. Messze túl a józan ész, és a tisztesség határain is...
Ignotus avatar
-
19. | hullahubika 2010-02-12 09:38:15 | Válasz erre
Mára is van egy jelöltem a BIG BROKI díjra:

"Mekk Elek gányolta a HÉV kijelzőtábláit


A készülékeket szétszerelő ellenőrök megdöbbentően kreatív műszaki megoldásokat találtak. Az eredeti kiírásban az volt a követelmény, hogy a monitorok -40 Celsius fokig működőképesek legyenek. Mivel azonban a fémkeretekbe egyszerű LG szobai LCD tévéket szereltek (üzemi hőmérséklet 0-tól 40 fokig), valószínűleg a jóárasítás miatt, meg kellett oldani azok téli fűtését is. A fémkeretbe ezért bolti barkácseszközt: egy 30 ezer forintos kézi hőlégfúvót szereltek."

És ez nem vicc!!!!!!!!!!
hullahubika avatar
-
20. | Ignotus 2010-02-12 13:57:21 | Válasz erre
#16:

Már értem, tájékozódtam.

A megoldás egyszerű.

Fizesse ki nekik a MÁV a 250 milliárdot.

Utána küldjön nekik egy fizetési felszólítást 300 milliárd forintról, mert jegy nélkül vették igénybe a vasút szolgáltatását.
:)

50 milliárd tiszta haszon....
Ignotus avatar
-

Mondd meg a magadét!

Itt írhatsz kommentárt a bejegyzéshez.

Itt követheted a bejegyzés kommentárjait: Hozzászólás RSS
Maradj a témánál, csak egyszerûen és röviden. És ne spammelj!
Ezeket a HTML kódokat használhatod:

strong, quote, em

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?
0Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet