Pár életkép a ma látottakról. Van benne kamion, erősködő
fekete autós, kerékpársáv mellett kerekező. Vegyes felvágott.
Mindig örülök, amikor azt látom, hogy a jogtalanul, tiltott
helyen közlekedő kamionokat lekapcsolják. Ma épp a Kerepesin az Örs
után büntettek a közterületesek egy külföldi rendszámú kamiont.
Mondjuk a büntetést gondolom nevetve kifizeti a vétkes, hiszen a
helyszíni büntetés maximum 20 ezer forint lehet…
Mindenki tapsikolt, örült – na jó a kerékpárosok -, hogy végre
európai, kurva jó kerékpársáv épült a Kiskörúton. Csak akkor azt
nem értem, hogy a kerékpáros délelőtt miért a külső sáv közepén
tekert, amikor ott van neki a marha jó kerékpársáv?
Reggel a Budai alsó rakparton egy szegény tanulóvezető
lerobbant. Amennyire lehetett félreállt, de én kicsit hiányoltam,
hogy a vészvillogót sem kapcsolta be. Pedig addig, amíg ő ott
izzadt az autó elindításával az oktatójának legalább eszébe
juthatott volna eme kis dolog. De végül is ő csak oktat… ilyenre
minek tanítsa meg. Majd megtanulja a tanuló, ha már lesz jogsija,
hogy mikor is kell kirakni a vészvillogót…. Például amikor
másodikként megáll a körúton…
Ma is volt persze olyan autós, akinek kihívás volt a parkolás.
A két autó közé beállás. Én csak azt nem értem, hogy ha valaki egy
nagy autóval nem bír hátramenetben beállni egy kamionnyi helyre,
akkor miért nem cseréli le kisebbre? A Mária utcára merőleges
utcáknál négy helyen próbálkozott egy Passat-os, hogy le tudjon
parkolni – nem sikerült neki.
Adva volt egy mondjuk fekete és egy fehér autó. Fehér autó a
két sávos úton ment a megengedett sebességgel. Fekete autónak
persze ez a tempó nem felelt meg, így aztán ideges lett. Amikor
lehetősége nyílt, a tök üres úton bevágott a fehér autó elé, aminek
az lett a következménye, hogy a fekete autó hátsó lökhárítójához
hozzáért a fehér autó. Félreálltak, és lett is nagy ribillió.
Fekete autós egyből fenyegetőzni kezdett. Persze fehér autó
tartotta őt fel, és szívatta. Végül nem lett betétlapcsere, csak
egy fenyítés, hogy úgyis megtalálja a fehér autót, és le fogja
önteni sósavval… bár paprikás hangulatban volt fekete autós, azért
tettlegességig nem fajult a dolog.
Sajnos ennél az esetnél – sem – csodálkozom lassanként, mivel
szinte naponta látni ilyet fővárosunk útjain. (ez a történet nem
velem történt)
Egyébként az előző történetről jut eszembe, hogy nem tudom
megfigyeltétek-e, hogy aránylag jól lehet közlekedni mostanában
Budapesten. De sok autósnak ez sem felel meg, és még gyorsabban
mennek. Cikáznak a sávok között, és bizony a piroson is úgy
hajtanak át, mintha nem lenne keresztirányú forgalom…
60 kommentár
kommentárok
sajnos kitapasztaltam már, hogy akárhogy is teperkednék, mire odaérek a következőhöz, az pont pirosra vált.
ezért aztán szép lassan gurulok...
minden nap több autós is kivág, előz, akár úgy is, hogy majdnem jönnek szemből...
én sem értem...
pár perc lenne csupán...
mi ilyen istentelenül fontos...
amúgy... a legszebb történetem, hogy valamelyik nap álltam a fehérvári úton, szabályosan indexelve, hogy be tudjak kanyarodni, de senki nem engedett el...
aztán az egyik autós villogott, hogy menjek... és ha elindulok, akkor pont telibe találom a villamost...
Ezzel a "gurulással" pusztán annyi a baj, hogy amíg eléred a 30-as tempót 400 méteren, addig ugyanígy "gyorsul" mögötted a sor. Az előző lámpán átér 5 autó, a többi vár. A sor gyűlik lassan eléri az azt megelőző lámpát, kialakul a több kereszten átérő dugó, ami után következik a "beragad keresztbe" és innen már csak egy lépés, amikor az ideges fekete autós összeveri a fehéret.
Te persze annyit látsz mindebből, hogy átgurulsz 6 lámpán, nincs előtted senki, mit sietnek, előznek, utána meg akár haladhatsz is egész jól. Miközben a hátad mögött a határtáblán átnyúlik a sor, a többség anyázza a másikat, egyesek koccannak, mások meg ütik egymást.
Figyelmesebb megoldás, ha korrekt módon gyorsítod a járgányt - sokan nincsennek azzal sem tisztában, hogy ilyenkor optimális a fogyasztás is - tehát nem füstölgő gumikkal, de nem is nyanyatempóban. Vélhetően kevesebben fognak kivágni, meg előzni, nem fognak annyian szídni sem, a kocsid meg kevesebbet fog fogyasztani.
En megkerdeztem errol egy ismerosomet, aki eleg kreativ szabalyertelmezessel szokott vezetni.
Az osszegzes talan az lehetne: 'ő szeret gyorsan menni.'
Na innen gyozzel meg vkit eszervekkel! :-/
Szép nagy volt a dugó kifelé.
Az sem segített sokat, hogy az Autóklub szállító trélere is beállt balesetesek mögé.
Apropó.
Ma hajnali 2-kor megkezdődött a havazás. Szép nagy kövér hópelyhek estek.
Furcsa volt vezetni, de egyáltalán nem rossz.
Kezdetnek kimentem az Óbudai szigetre, némi csúszkálásra. Igen magányosan éreztem magam, csak egy nyuszit láttam a galériaerdő szélén figyelni....
A csend, az szokatlan, még most is, 8 után...
Balesetmentes napot mindannyiótoknak!
elszomoritó,hogy itt mindent lehet csinálni - következmények nélkül.
"Februártól az autózás helyett a tömegközlekedést, a kerékpározást vagy a gyaloglást ajánlja a budapestieknek és a környéken élőknek a Levegő Munkacsoport."
Index
Életveszélyben a hókotró áldozata
2010. január 30. 09:22
Életveszélyes állapotban szállították kórházba a mentők azt a gyalogost, akit egy hókotró gázolt el szombat kora reggel.
Kormos Endre, a BRFK sajtóügyletese elmondta: a baleset a XV. kerületben a Szentmihályi út és a Régi Fóti út kereszteződésében egy gyalogátkelőhelyen történt reggel hat óra körül.
(MTI)
nem lenne egyszerűbb hangolni a lámpákat?
11. | Ignotus
igen, elborult az agyuk.
12. | Ignotus
és ez hivatásos?
#11, Namost ki nem szarja le ezeket a bolondokat?
HA a levegővel van bajuk, sétáljanak be minisztériumokba és meséljék el, hogy a fatüzelés nem pont a legtisztább "megújuló" lehetőség. Ugyanis ha valami szmogot okoz az a fa és széntüzelés. Néhány vidéki kisvárosban és faluban így a hideg közben-után már látni alig lehet a szmogtól. Pedig arra nincs túl sok dugó.
Sajnos a képzés, mint intézmény (is) megszünt hazánkban, hülye, magacsinálta, nagypofájú, feltünési viszketegségben szenvedő marhák "szakértenek" - mi meg szopunk az ostobaságuk miatt.
#13, Rocko, dehogynem. Viszont reálisan szemlélve Pesten azért többségében a hullám rendben van.
Ami kevésbé az a hitük szerint tötymörgéssel üzemanyagot spórolók, elindulni képtelenek, másokra cseppet sem figyelők, szituációkba és következményeikbe belegondolni nem tudók.
A hókotró meg biztos száguldozott, hisz más hazánkban nem okoz balesetet, csakis a gyorshajtás. Legközelebb azt olvassuk, hogy egy úthenger gázolt el egy gyalogost. Minek lepődünk meg, na azt nem értem...
Korán mentem felébreszteni az adásvezető diszpécsert... :)
Egyébként nyilván valami ősember korombéli atavisztikus beütés, kimegyek ilyenkor a Szigetre hallgatni a csendet.
Most meg küldöm ki Pest megye városaira a piros riasztásokat.
Az OMSZ adta ki, de furcsa módon a polgármesterek ragaszkodnak ahhoz, hogy az ő nevükben kerüljön adásba.
Hogy miért, azt én nem tudom.... :)
Te adod ki a pirosat? Komoly?
Ágazat NOx CO Por SO2
Ipar 3344 2620 320 1647
Közúti közl. 14448 98227 1854 275
Lakossági fűtés 1418 2608 379 625
Szolgáltatók 249 263 5 21
Légi közl. 883 1266 0 39
Összesen 20342 104984 2558 2607
Forrrás: http://www.tiszta.levego.hu/pm10.html#_ftn2#_ftn :Kémiai Nemzeti Profil 2005; 3. fejezet;
KvVM]
Amúgy itt a második oldal:
http://www.oki.antsz.hu/levego/whoguidline-pm.pdf)
Jaj, dehogyis akarnék ilyen lovat. Emlékezz vissza mit tettek a politikusok anno, az aug 20-i vihar felelősségét szerencsétlen békalesőre kenték volna...
A közzétételben van némi szerepem, de nem is ez a lényeg, hanem ahogy ezt közleményt a politikusok saját népszerűsítésükre használják fel... :)
Arra van valami hiteles adatod, hogy a diesel és benzines gépjárművek milyen arányban szennyeznek?
Tegnap valaki állította egy beszélgetésben, hogy 80:20 az arány.
Létezik?
Magyarázd el kérlek, mi okozta akkor a 19-ik századi London híresen nagy szmogjait, amit még a művészetek is megörökítettek. A lovag fingtak oly sokat?
No meg lehet itt vajákolni 2002-es pesti adatokkal, de ad 1 akkor még messze nem fűtöttek ennyien fával, mert a gáz árára az azt követő évek tették áldásukat, ad 2 Pesten relatíve kevés a lehetőség a fafűtésre ha faluhoz, vagy kisvároshoz viszonyítjuk.
Nem véletlenül írtam a vidéki kisvárosokról és falvakról, de ez az apróság elkerülte Elf figyelmét, vagy csak politikus. :D
Arra nem számítottam ez tök fölösleges mert te jobban tudod hogy mitől van. Bocs, többet nem fordul elő.
A londoni szmoghoz se értek de tudok keresni:
http://www.tiszta.levego.hu/londoni.html
Szóval amit londoni típusú szmognak neveznek a főleg télen alakult ki az ipar és a fűtés miatt.
A ló-fingás szerepéről nem találtam adatot. :-)
De több féle szmog van:
http://www.idokep.hu/?oldal=hirek&id=182&lang=hu
Jelen esetben itt pöstön a PM10-el van leginkább gond ami főleg (nagyrészt, túlnyomó részt, leginkább, stb.)a diesel motorokból jön.
Lehet hogy 2002 óta többen tüzelnek fával, nem tudom. Adatot/mérést nem írj ezzel kapcsolatban mert fölösleges. Te tudod és ez nekem elég.
Az biztos hogy több autó van mint 2002-ben és az üzemagyag árak miatt a diesel-ek részaránya is nőtt. Erről nem csatok adatot mert fölösleges.
Majd te megmondod hogy így van-e vagy sem.
Nem tudom mennyi az arány a PM10 kapcsán a benzines-diesel között de simán lehet 20:80.
Az a gond hogy ez EU normában grammban határozták meg a kibocsátás határát így a gyártók arra gyúrtak rá hogy a kevés de nagy részecskéket szűrjék és e miatt a részecske szám igazából nem csökkent így a PM10 alapját adó aprók száma sem.
Pláne ha tuning céljából kiszedik mert minek az. :-) Ezért is látni gyakorlatilag új kocsikat kövér gáznál koromfelhőt eregetni.
http://www.otk.hu/cd05/1szek/Pataki%20Ildikó.htm
A XIX. század Londonja igen jó példa....
Gyanítom, parasztvakítás ez az egész. Pénteken a Freepress24 anyagai között volt egy 2 perces film, hogy milyen hiperszuper a hóbanfagyban bicajozni.
Szöveg a vége felé:
"Pignitzky Ágota, bringás, szervező:
„Kicsit hideg van, azt nem tagadom, már nagyon lassan beszélek, mert lefagyott a szám. De ez azért van, mert egyhelyben állunk. Tehát, ha bringán mész nem fázol ennyire. Az nem igaz, akárki, akármit mond, hogy nagyon hideg van a bringán."
Kínosan nevetségesek...
Bringás ámokfutó az M1-M7-esen
2010.01.30. 10:48 - kirk kapitány
Az UTV kamerája előtt vágott át az M1-M7-es beveztő szakaszán egy kerékpáros szombat reggel.
Reggel fél kilenc körül a Budaörsi úton keresztbe halad egy kerékpáros, miközben a havas úton közeledeik a BKV-busz, és két vélhetően gyorsabban haladó autó. A kamera látószöge miatt nem látszott, hogy az elválasztó terelőkorlátok megmászása után katasztrofaokozás nélkül átért-e a túloldalra, de balesetről nem érkezett a környékről hír.
http://kerekagy.blog.hu/2010/01/30/bringas_amokfuto_az_m1_m7_esen
Annak aki szereti.
A hóban autózni is jó.
Főleg hátsókerék meghajtással.
Annak aki szereti.
Aki nem szereti annak meg rémálom.
Amúgy a bringán sokkal könnyebb leizzadni mint fázni. :-)
A hideg nem para. Meg a hó sem.
Az erős szél. Na az para. De érdekes mód ezt senki sem dobálja föl pedig lehetne. :-)
Ennyi. Csak azt tudnám, minek írtad a többit.
Ezzel az erővel az is elég lett volna, hogy az autók okozta szmogot az autók okozzák. És nem is vitáznánk. :D
A pm10 egy elég nagy gyűjtő és nincsennek a részecskék megszámozva, hogy én a kazánből jövök, ő meg a kocsiból. Mindenesetre biztos véletlen, hogy főleg télen és főleg hidegben emelkedik meg ez a fajta részecskeszám is, de sebaj. Azt se vegyük számításba, hogy télen sokkal kevesebb autó közlekedik, mint nyáron. Az is sebaj.
Ráadásul ide (pm10) tartoznak a növényi pollenek, melyből télen azért csak kevesebb van, mint nyáron. Szóval nyáron még az is terhel. Mégis télen mozog többet határértéken a cucc. Pláne sebaj. Rá se ránts. :D
Majd rákérdezek a kerékpárosdik izületeinek állapotára 40 fölött. Huszonévesen nem para, utána meg nekem is kell élni valamiből.
Tessenek hidegben kerékpározni, és egészségtelen ételeket fogyasztani. Az jó. (nekem) :D
Te mondod a valót én meg hülyeségeket írkálok.
De mivel ez unalmas ezért nem erőltetem tovább.
De azért jó hogy egy ilyen olvasott és nagyon sok mindenben jártas ember megosztotta egy ilyen idiótával mint én ezt a sok információt.
Köszönöm.
azt megmagyarázhatnád nekem azért, hogy az autó fogyasztása mitől lesz optimálisabb, ha felgyorsitok a piros lámpáig, majd ott lefékezek, mintha gurulok odáig.
természetesen azt én sem tenném, hogy amikor hosszú tömött sorokban állnak mögöttem, akkor nekiállok gurulni.
de amikor nincs senki mögöttem, akkor bizony megteszem, sőt, azt is sokszor, hogy "kiszámolom" hogy kb. mennyi idő kell, hogy pont váltson a lámpa, mire odaérek.
az lehet, hogy a tizedik autóst újra megfogja a piros, de a forgalom már csak ilyen...
Ha pedig lassítani kell az injektoros autónál a gázpedál elengedésével a fogyasztás 0-ra esik. Ha üresben jár, akkor sem nulla, nemhogy ha nyektetve gurulsz.
Ha pedig 2-3-ban enyhén gyorsulva gurulsz kb 30-al, akkor típustól függően akár 15-20/100 fogyaszt az autód (az enyém 1-2 ben "gurulva" hoz 50 literest is az elején könnyedén, nem célszerű forszírozni az idővel). Ezeket különben bármilyen fedélzeti komputeres kocsival megnézheted, amely mutatja a pillanatnyi fogyasztást, de normális iskolákban a gyorsítás elméleténél tanítják is, nem véletlenül.
akkor biztos én járok rossz helyen h nem zöld hanem piroshullámmal találkozok.
21. | Apukad
a sok autó. ja izé őőőő.
szal ennyit a ződekről. :-)
22. | Apukad
jó hát azért az időkép is megbízható forrás.
http://csepel.info/wp-content/uploads/idokep100128.png
mennyire reális h peremkerület kertes házas része a legszennyezettebb?
25. | Ignotus
bringa, mi?
http://indafoto.hu/darthwalk/image/6684055-806da4a0/user
muha!
28. | Skype
ennek az alfaja, aki piros közben veszi észre, h hoppá, ott van még 1 méter!
előtte nem vette észre?
30. | Apukad
állítólag akkor bemelegszik az izület és nem fázik.
ahaaaaa.
32. | zsuzsana
ezért kéne hangolni a lámpákat.
Mindezzel nyilván ludas a közlekedés ebben a fajta szennyben, csak nem olyan mértékben, pláne nem kizárólagosan. Különösen nem a részecskeszűrős motorok (új dízelek), pláne a hibridek. A fa és széntüzeléssel pedig ez csak rosszabb lesz. A gáz ugyanis sok nagyságrenddel kevesebbet kormol.
Amit lehetne boncolgatni, az ugye a tranzitkamionok közútra helyezése a vasuti megoldás helyett. Az azért nem kevés terhelés úgy általában. Persze az izületfűtött bicajost nem érdekli... :D
Olyannyira igazad van izületkérdésben, hogy nekem emiatt kellett anno abbahagyni a kétkerekezést.
Hiába volt a termoruha, meg a többi hightech, a térdeim úgy recsegtek, hogy éjjel felébredtem rá.
A fájdalomról pedig regényeket tudnék írni.
Akik a kerekükben hordják az agyukat, nyilván úgy gondolják, hogy örökké tizenhuszonévesek lesznek.
Pedig nem....:)
Úgyhogy mára maradt az elektricskaja jizdni kolo. :)
A kamionok ügyében pedig egyszer talán kiderül az igazság, amikor Mr. Kóka is háziőrizetben csücsül majd....
volt, amikor 9 literre jött ki (budatétény-rákoshegy, naponta oda-vissza)
most, hogy csak uszkve 8 km-t megyek, - és gurulgatok - felment a fogyasztásom l4 literre, elvittem a kocsit állapotfelmérésre, hogy nincs-e valami baja, gyújtógyertya-cserét javasoltak mert az már régen volt, ez megtörtént, viszont a fogyasztás semmivel sem lett kisebb, sőt, a mostani szerintem még több lesz.
tehát: mától száguldozom.....
"tehát: mától száguldozom....."
Lécci a másnapi útvonaltervedet mindig idetenni, hogy tudjuk hol és merre kell nagyon figyelni, mikor közeleg egy fényes villanás...!
A 11,2 km/s sebességhatárra pedig ügyelj, ha annál gyorsabb vagy, legyőzted a Föld gravitációját, és ki tudja, hol lyukadsz ki!
:)))
nincs fatüzelés. legalábbis nem ekkora mértékű.
"Mindezzel nyilván ludas a közlekedés ebben a fajta szennyben, csak nem olyan mértékben, pláne nem kizárólagosan."
egen, erre utaltam.
pláne amikor 2008 végén volt ez a hiszti hogy szmogriadó. igen ám, csak éppen akkor mindneki otthon volt, alig közlekedtek.
"Különösen nem a részecskeszűrős motorok "
ami opció.
"pláne a hibridek"
ahham, amikor leviszik a fogyasztást 16-ról 12 literre ezzel. húha!
"A gáz ugyanis sok nagyságrenddel kevesebbet kormol."
na ha már gáz. a gázüzemű autót a környezetvédelmi besorolás alapján szinte a legrosszabbnak tekinti, holott jóval ksiebb az emissziója mint egy hasonló térfogatú dízelnek vagy pláne egy benzinesnek. akkor miért?
"Amit lehetne boncolgatni, az ugye a tranzitkamionok közútra helyezése a vasuti megoldás helyett."
támogatom.
38. | zsuzsanna
a fogyasztási ciklusban van egy optimális sebesség, ami alatt az autó sokat fogyaszt (feltehetően a sokk elindulás-megállás miatt), felette meg már akkora a légellenállás hogy azt leküzdeni kerül sok energiába.
napi 8 km alatt egy 2.4-es benzinmotor be sem melegszik rendesen:-))
nekem ugyan csak 1.4-esem van,de én napi 10-et megyek mostanság, és lazán beszippantja a 10 litert.
az viszont tény - nem lenne ekkora dugóm,ha a kedves autóstársak időben elindulnának a pirosnál,felvennék a forgalom ritmusát,stb.
a besoroloásról és egyebekről nem is beszélve :-))
Így van. Te tökéletesen tudod a témát.
Az összes olyan ember aki mást állít mint te téved.
Végre egyet értünk valamiben.
Izület.
Itt van például egy nagy halom idióta:
http://vimeo.com/8212899
Ezek együtes IQ-jána négyzete se érné el a te IQ-d tíz százalékát ezért kérlek taníts.
Ha valaki felöltözik rendesen és a szélálló ruha alatt a bőrfelszín és az ízületek hőmérséklete is annyi mint a szobában ülve akkor mitől fog tönkremenni a szervezete?
Tényleg érdekel mert már csak 6 évem van hátra a 40. évemig és 8 év átbringázott tél után már nyilván nem sok van hátra az aktív életemből...
Amúgy a síelők is számalomra méltó idióták?
Saját tapasztalataimat írtam le, nem érsz annyit, hogy hazudjak neked.A reumatikus fájdalmak majd később jönnek nálad is. De jönnek, ebben biztos lehetsz... :(
És az nem IQ kérdése, hogy az említett tapasztalatok egybeesnek Apukád véleményével.
Jómagam 14 évig bringáztam, motoroztam, és nagyon szerettem.
Autóba kényszerűségből ültem.
Tavaly tavasz óta Budapesten és közvetlen környékén lehetőleg villanybiciklivel közlekedem, úgyhogy "többoldali" tapasztalmányaim vannak a közlekedés hatásairól..
Elf, értelek. Ha belinkelek egy halom videot bázisugrókról, vagy egykerekező motorosokról, akkor azt bizonyítom, hogy az biztonságos, egészséges, követendő. Logikus. Főleg párhuzamot vetni az iq-dal. Nem érzed cseppet szánalmasnak ezt? Mert én annyira annak érzem, hogy fel sem idegesítesz vele mint látod. :D
Azt meg nem kell elhinned, hogy bizony szar érzésed lesz pár év múlva. Mert tapasztalni fogod. Viszont elkeserítelek: ha tényleg folyamatosan nyomod télen és tényleg annyi éve, akkor 2-4 év múlva már érezni fogod. Bár szerintem már most is vannak jelei, csak nem azonosítod, mert nem okoz (még) komolyabb panaszt. Először akusztikusan érzékeled majd, aztán fájni is fog, aztán majd járkálsz orvostól orvosig.
Aki síel, az nem egész télen folyamatosan teszi. De látszik, hogy nincs profi síelő ismerősöd. Mesélne. Mint sok más profi sportoló is 40 felett. Mindamellett én még egy kerékpárost sem láttam síoverálban, de ez megint lényegtelen.
Különben ez nem annyira életkor függő. Kedvesem 28, 16 éves kora óta napi 8-10 órában lovakat edz hóban-fagyban, térde, dereka, mindene fáj.
Szkafanderben bizonyára nem lenne ilyen gond, de ugye nem abban tekertek, a gyenge huzat meg legalább annyira káros mint a szél és azt nem érzed.
Viszont.
Én csak azt nem értem, hogy vajon mi okból hiszed, hogy rosszat akarok, amikor ezeket írom? Amikor ez a végzettségem, közel 20 éve egyike voltam, aki a piacra bevezette az V. Emulgélt ami az egyik első hatékony kencefice volt a piacon - ma is az - ennek kapcsán nemzetközi szinten emberek millióinak tapasztalatát, kapcsolatos vizsgálatokat ismertem meg. Tényleg, miért gondolod, hogy hülyíteni próbállak, amikor azt írom, hogy így igenis szétcseszed az izületeidet? Szerinted nekem ettől jobb, vagy rosszabb lesz? Hidd el, nekem mindegy. Egy embernek nem az: neked.
Félreértesz.
Világos hogy teljesen jó szándékú vagy.
Nagyon sok mindent tudsz és még több mindenről megvan a határozott véleményed és ezekkel kapcsolatban semmi de semmi nem tudja megváltoztatni a hozzáállásod.
A tényeket addig színezed (Kopenhágai ingázó=bázisugró)amíg az általad várt eredményt kapod.
A jó szándékodra pedig egyre nagyobb szükség lesz.
Pl. a kínaiak akarnak egy halom embert megnyomorítani:
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=600868
Szóljál már nekik hogy ne csináljanak hülyeséget mielőtt még baj lesz.
Persze jön majd a kontra hogy Pekingben nincs hideg ezért az ízületi gond fel se merül.
Erre kiderül hogy mégis hideg van:
http://www.weathercity.com/cn/11/beijing/
és majd írsz valami okosat aminek az lesz a lényege hogy ez mégis miért erősíti a te véleményedet.
Bár már körülírtam a várható választ de azért még írd le mert kíváncsi vagyok rá. :-)
Köszi!
Elf, arról van csak nehezen megváltoztatható véleményem, amit úgy érzem biztosan tudok. Egy halom dologról nincs, mert nem értek hozzá.
Mindemellett adatokkal meggyőzhető vagyok bármiről, hisz még a tudomány is olyan, hogy amit ma állít, lehet holnap annak az ellenkezője lesz bizonyított. Pl ma az egyik leggyakrabban felírt gyógyszerünk javallata olyan, amiért 20 éve ha állítom, hogy hatásos a suliban megbuktattak volna. Akkor másként gondolták, az volt a helyes.
Nyilván extrém példával próbáltam mutatni, hogy miért nem győz meg az említett link - ez olyan mint fizikában is surlódásmentes környezetben modelleznek dolgokat, vagy épp tökéletes nyúlású gumival.
Ne haragudj, nem megyek bele a cinikus játékba, mert minek. Szerintem érted, mire gondolok. Hogy elfogadod-e vagy sem az a Te dolgod, mint felnőtt emberé.
"Temetéspénzt ígért Mesterházy
a nyugdíjasoknak"
Index
Cserében kötelező lesz nekik átmenni a piroson???
:))))
Kár.
További minden jót.
ehehe.
már a lámpák is politikai beállítottságúak?
mszp
fidesz
mdf.
:D
:)
Egyebekben közlöm, hogy sajnos a középutat nem ismerem semmiben. Csak végletekben tudok gondolkodni, - sajnos - és a türelem sem erősségem.
Viszont kijelentem, hogy piros lámpánál - ha én vagyok az első - kilövök, mint ágyu, ugyanis úúúútálom, sőt, megpukkadok, amikor percek telnek el, és nem indul a sor.
meg is fogalmaztam magamban, hogy magyar ember zöld lámpánál nem indul, az istennek se, viszont a sárgán meg a piroson úgy átmegy, mint a szél!!!!!
nem egyszer fordult elő, hogy még én leshatáron átcsúsztam, utánam két autó is átjött!!!!
különben pedig nem kell azért mindent véresen komolyan venni ám, se a tötymörgést, se a száguldozást!!!! Magatokat se néha!!!!!
MDF?
Fekete színű lámpa nincs.
A sárgát meg kihagytad. Úgyse mondom meg, melyik pártlámpára gondoltam... :)))
#52
Vitalitásod, legalábbis az itt olvasható verbális szinten, az elmúlt napokban többszörösére növekedett.
Ugye, milyen inspiratív társáság vagyunk...?!
Még homlokpuszi nélkül is csak úgy sugárzik belőlünk a múzsa etvasz...
:)
Ez olyan, mint akinek Magyarország útjain csakis és kizárólag a legeslegbelső sávra érvényes a jogosítványa... :)
az MDF a ződ.
a fidesz meg neked nem elég sárga? :D
54. | miklosbacsi
bocs, de én ezt még mindig kisebb problémának tartom, mint azokat, akiket ZAVAR a zöld és addig gurulnak ameddig piros nem lesz a lámpa. az ilyen járjon busszal, csak feltartja a forgalmat.
Egyébként is buták vagytok. Mindenki tudja, hogy az MDF színváltó! Egyszer ilyen színű, egyszer olyan. Szal még rendőrlámpának se lenne jó... :)))
Nem jól vagy értesülve.
A gyalogos nyugdíjasok a zöld jelzésnél mennek át. Az autó - amelyik a piroson áthajt - majd úgyis elüti öket!
Ez milyen pakliban van így?
:)
Ha meg a Fővám nevűn, akkor talán épp ott jogvédett a PAMPOGÓ nevű tilosbanparkolók gyülekezete. :-)
Mondd meg a magadét!
Itt írhatsz kommentárt a bejegyzéshez.
Itt követheted a bejegyzés kommentárjait: Hozzászólás RSS
Maradj a témánál, csak egyszerûen és röviden. És ne spammelj!
Ezeket a HTML kódokat használhatod:
strong, quote, em