, ,

Kinevezés

Tegnap egy iróasztal mögül egy fontos ember kiadott egy közleményt, hogy mától akik két embert visznek magukkal az autójukban, azok használhatják Budapesten a buszsávot. Ennek a hírnek megfelelően ma sokan ezt igénybe is vették. Mert sok helyen a rendőrség közleményét már nem mondták el.

Reggel a T-zone-s is kiadta a hírt, hogy lehet használni a buszsávokat. Korrekció már nem jött. Így aztán van, akit megbüntettek 40 ezer forintra, a Hűvösvölgyi úton pedig baleset is történt, egy buszsávban haladó autó karambolozott. A rendőröknek arra hivatkozott, hogy azt hallotta valamelyik rádióban, hogy lehet használni a BKV-sztrájk idején a buszsávot.

Úgyhogy arra gondoltam, hogy azt az áldott jó hivatali embert, aki most valami baromi fontos gittegyletet vezet nevezzük még ki

MINDENHEZ ÉRTEK ÜGYI KORMÁNYBIZTOSNAK

is. Gondolom társadalmi munkában elfogadja ezt a kinevezést.

Munkája abból állna, hogy ő valamelyik nap kitalál egy baromságot egyeztetés nélkül, másnap meg lehet híreket gyártani.

El tudnám képzelni a munkái között például, hogy kiad egy közleményt, hogy x naptól a piros színű autók átmehetnek a piroson is.

Vagy például x napokon az Erzsébet hídon minden sávon csak Buda felé lehet közlekedni.

Bár az én fantáziám elég szegényes, ő bizonyára az íróasztal mögött bármilyen frappáns dolgot ki tud még találni.

Igaz ma nem olvastam sehol, hogy esetleg elnézést kért volna azoktól az autósoktól, akiket miatta megbüntettek...

25 kommentár

kommentárok

1. | NW17 2010-01-13 21:59:46 | Válasz erre
Ki az, aki ma Magyarországon még képes egy politikusnak vagy hivatali "nagyembernek" hinni? Azt sem szabad elhinni, amit kérdez... NW17 avatar
-
2. | Rocko4 2010-01-14 07:11:47 | Válasz erre
"Mert sok helyen a rendőrség közleményét már nem mondták el."
te sem. :)
szóval a teljes közlemény: lehet használni a buszsávot: ahol a helyszínen lévő rendőrök engedik.

így történt meg hogy a bertalan lajos utcában velem szembe jött egy kerékpáros, mert ugye ő se ismeri a kreszt.

amúgy a kormányBIZTOS nagyon biztos a dolgában, a BKV-sok kapcsán is mondott pár marhaságot.
Rocko4 avatar
-
3. | hullahubika 2010-01-14 07:37:12 | Válasz erre
Mi lenne, ha mondanánk egy dátumot, és attól kezdve Magyarországon mindenki csak azt dolgozhatná, amihez ért?

Jó pár tízezer vasaltnadrágos ÚR mehetne egyik napról a másikra csatornatisztítónak, utcaseprőnek,...stb.
hullahubika avatar
-
4. | smvsp 2010-01-14 07:54:30 | Válasz erre
bocsi, de ahoz is kell érteni :) smvsp avatar
-
5. | hullahubika 2010-01-14 08:32:26 | Válasz erre
Igazad van.

De akkor mi legyen a sok ingyenélővel?

Esetleg a recski kőbánya, kizárólag
kézikalapáccsal...? :)
hullahubika avatar
-
6. | mentos70 2010-01-14 11:18:26 | Válasz erre
#5
Levinném őket a Dunapartra és egy lyukas aljú vödörbe töltetném a vizet, amíg az meg nem telik.
Lekötné őexcellenciájukat egy ideig.
mentos70 avatar
-
7. | Ignotus 2010-01-14 12:47:00 | Válasz erre
"Munkája abból állna, hogy ő valamelyik nap kitalál egy baromságot..."

Több mint 20 éve ezt teszi az összes magyar politikus...!
:)
Ignotus avatar
-
8. | budaihighlander 2010-01-14 14:48:21 | Válasz erre
Matyi!
Legalább a teljes hír alapján próbálj itélni és ne a saját értelmezésed alapján. Idáig ezt szoktuk meg tőled és nem a fröcsögést....

"Használhatják a buszsávot az autósok a sztrájk ideje alatt - közölte a Miniszterelnöki Hivatal budapesti ügyekért felelős kormánybiztosának sajtóirodája kedd este az MTI-vel.

Horváth Csaba kormánybiztos közleménye szerint a budapesti utasok nehézségeit kívánja enyhíteni a kormányzat azzal az intézkedéssel, amely a rendőrség közreműködésével a BKV sztrájk ideje alatt lehetővé teszi az autósok számára a buszsáv használatát Budapesten.

A buszok számára kijelölt sávot a reggeli csúcsforgalom, illetve a napközbeni lassú forgalom enyhítésére azok az autósok használhatják, akiknek személygépkocsijában még legalább két utas foglal helyet. A intézkedés a BKV sztrájk ideje alatt érvényes - áll a közleményben."

Ebben az MTI közleményben benne van az a varázsszó, amelyet a drága média elhallgat....
"amely a rendőrség közreműködésével..."

Magyarul nem önhatalmúlag lehet használni, hanem a rendőrség közremüködésével.... te mint gyakorló gépjárművezető talán megtudnád érteni, hogy mit jelent ez....
budaihighlander avatar
-
9. | budaihighlander 2010-01-14 14:49:21 | Válasz erre
Talán azokat a médiumokat lehetne most bas.tatni, akik a nem teljes közleményt leegyszerüsítve adták tovább.... budaihighlander avatar
-
10. | Matyi 2010-01-14 15:15:38 | Válasz erre
De akkor mivel magyarázzátok, hogy a rendőrség két órával a MEH közlemény után kiadott egy közleményt, hogy mikor lehet csak használni?

Ők sem olvasták el?:)
Matyi avatar
-
11. | Ignotus 2010-01-14 15:21:19 | Válasz erre
"amely a rendőrség közreműködésével..."

Ez szerinted azt jelenti, hogy akkor, ha a rendőr kifejezetten engedi, vagy utasítja a vezetőt?

Érdekes nyelvjárást használtok ti ott a Rózsadomb mögött....
Ignotus avatar
-
12. | Ignotus 2010-01-14 15:24:14 | Válasz erre
Ja, és természetesen éljen Horváth Csaba!

(Átlagbérből...)
Ignotus avatar
-
13. | budaihighlander 2010-01-14 15:27:12 | Válasz erre
Matyi:
Ismerve a rendőrságet a válasz:

IGEN
budaihighlander avatar
-
14. | budaihighlander 2010-01-14 15:29:51 | Válasz erre
Ignotus:
Szerinted a közreműkődés szó mit jelent? Ha tudsz magyarul akkor gondolom sejted, hogy mit jelent.
A kérdésedre a válasz igen.

Melleselg a város több pontján volt ilyen közreműködés:
M5 - Gyáli út, Hegyalja út stb
budaihighlander avatar
-
15. | Ignotus 2010-01-14 17:58:39 | Válasz erre
Ezek szerint nem tudok magyarul, pedig szeretnék.

Legalább úgy, mint a hozzád hasonló nagyarcú észosztók.

Nem baj, ha majd elakadok, megkérdem tőled...
Ignotus avatar
-
16. | Allitolag 2010-01-14 19:24:40 | Válasz erre
A rendőr nem megengedi a buszsáv használatát, ő karjelzéssel utasítást ad rá. Tehát nem fakultatív a végrehajtás, hanem kötelező! (Ha a járműveket oda tereli akkor ott kell menni.) Egyébként a legtöbb helyen nincs is értelme, mert megszűnik és vissza kell sorolni a többi közé így csak arra jó hogy egyel több sorban álljanak az autók, viszont az a néhány busz, mentő, taxi, stb. ne tudjon haladni. Allitolag avatar
-
17. | Boyxboy 2010-01-14 21:12:55 | Válasz erre
A történet pesze nem így van. A fontos ember az íróasztal mögött kiadott egy közleményt, aminek a lényegét az ostoba újságírók kihagyták a copy-paste-ből. Aztán nekik áll feljebb persze ahelyett, hogy hamut szórnának a fejükre. Boyxboy avatar
-
18. | nanesz 2010-01-14 21:30:39 | Válasz erre
Szinte postafordultával válaszolt az OGY Elnöke, DR Katona Béla úr, és ő is fontosnak érzi ügyünket. Azonban az OGY-nek már csak két ülése lesz, ezért ezt ebben az ülésszakban már nem lesz idő tárgyalni. Az ügy fontosságára tekintettel azonban azt továbbította a HOnvédelmi és rendészeti Bizottság Elnökének, hogy az új OGY megalakulása után az újonnan megalakult szakbizottság tűzze napirendre annak megvizsgálását.
Kis eredmény, ha egyáltalán az, de eredmény.

Diószegi Gábor
nanesz avatar
-
19. | doricska 2010-01-14 22:36:28 | Válasz erre
Szép estét!
Bocs mindenkitől, de budaihighlander-nek igaza van. Egyetlen rádióban sem hallottam (bár nem hallgattam az összeset, de négyet igen), hogy "a rendőrség közreműködésével", és ERRE adta ki a közleményt a rendőrség. Nem Horváth Csabára reagált ezzel, hanem az újságzrói pontatlanságra!
doricska avatar
-
20. | Apukad 2010-01-15 00:16:01 | Válasz erre
Már megbocsássatok, de ez az egész egy faszság.
Elqrta a nagy ember, a média meg leadta ész nélkül - ennyi történt. Utólag lehet keresgélni, hogy egyeztet, vagy karjelzés, de a valóság az, hogy ezzel az erővel pont ennyi jogalappal leadhatja bárki, hogy holnaptól az megy át a piroson aki csak akar. Mert hát ugye a rendőr átkarjelezheti, de ebben az esetben másról beszélünk, hisz az nem csak dugó esetén integetheti át az embert, de bármikor.

Értelmetlen a dolog röviden.
Apukad avatar
-
21. | hullahubika 2010-01-15 06:41:48 | Válasz erre
#19: 10-re jöhetsz felvenni a prémiumot, jól végzed a PR munkádat, megvédted a slendriánul fogalmazó nagyembert!

Leülhetsz.
hullahubika avatar
-
22. | budaihighlander 2010-01-15 13:21:45 | Válasz erre
Ha legalább egyszer el lehetne ismerni, hogy éppen nem a fröcsögőknek van igaza....
De ez nem megy. Sértené a büszkeséget.
budaihighlander avatar
-
23. | Ignotus 2010-01-15 14:04:35 | Válasz erre
#22:

Kérlek! Parancsolj!

Ezennel elismerem, hogy éppen nincs igazad.

Sértett büszkeség nélkül....

:)
Ignotus avatar
-
24. | budaihighlander 2010-01-15 14:40:42 | Válasz erre
23:
no comment....
Soha ne legyen nagyobb örömöd.... bár nővel neked nem is lenne.
budaihighlander avatar
-
25. | Ignotus 2010-01-15 16:02:46 | Válasz erre
Nem volt elegáns riposzt. Inkább olyan mucsai. Indulatból, vagy jellemből? Nem tudom...

Szép hétvégét neked!
Ignotus avatar
-

Mondd meg a magadét!

Itt írhatsz kommentárt a bejegyzéshez.

Itt követheted a bejegyzés kommentárjait: Hozzászólás RSS
Maradj a témánál, csak egyszerûen és röviden. És ne spammelj!
Ezeket a HTML kódokat használhatod:

strong, quote, em

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?
0Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet