alkotmány bíróság, budapest, parkolás
Alkotmányellenes a budapesti parkolás!
Alkotmányellenes a fővárosi parkolás jelenlegi szabályozása; amennyiben jövő év június 30-ig nem alkotják meg az új, jogállami rendelkezéseket, ingyenessé válik a parkolás Budapesten - mondta ki az Alkotmánybíróság.

Több mint 20 indítványban vitatták a fővárosi parkolás
szabályozásának alkotmányosságát ilyen ügyek panaszosai, illetve az
efféle perekben eljáró bírák is.
Az Ab kimondta a közúti közlekedésről és a helyi önkormányzatokról
szóló kétharmados törvények egyes parkolásra vonatkozó, az
önkormányzatokat e tárgykörben rendeletalkotásra felhatalmazó
passzusainak, és több fővárosi közgyűlési rendeletnek az
alkotmányellenességét. Továbbá az Ab megállapította az Országgyűlés
mulasztásos alkotmánysértését azért, mert hiányosan szabályozta a
közútkezelő jogait gyakorló helyi önkormányzatok, illetve a
Fővárosi Közgyűlés rendeletalkotási jogkörét.
Az alkotmánybírósági határozat indoklása szerint a jelenlegi
törvényi felhatalmazás keretek nélküli, önkényes jogalkotási
lehetőséget biztosít a Fővárosi Közgyűlés számára a parkolással
kapcsolatban. A jelenlegi szabályozás ugyan szerződéses viszonynak
tekinti a jármű közúti várakozását, de eközben a díjszabásban és a
pótdíjazásban gazdaságilag érdekelt Fővárosi Közgyűlés minden
korlátozás nélkül állapíthatja meg a parkolás ellenértékét és a
jogszerűtlen parkolás szankciójának mértékét.
Az Ab jövő év június 30-ig adott határidőt a jogalkotóknak az
alkotmánysértések orvoslására.

kommentárok
Három mutyimaffiával kevesebb lesz jövőre....
Gondolod?
Szerintem nagyon fognak igyekezni, hogy megalkossák as maguknak legjobban megfelelő szabályozást.
Persze azt sejtem, hogy mi autósok jól nem járhatunk.
De már az is eredmény lenne, ha nem a politikai pártok dőzsölnének az általunk fizetett (parkolási) sarcból, hanem pl. a közlekedési infrasrtuktúra javítására költenék.
A baj az, hogy a sikkasztókra nézve sosincs következmény ebben az országban. Ezért merik kilopni még a szemünket is. Közben meg mantrázzák a mákonyos szövegeiket...
Amiből bevétel van, azt majd nagy egyetértésben, és nagyon gyorsan megszavazzák majd a képviselő urak.
Gondoljatok arra, hogy a fizetésük kérdésében is mindig megegyeztek egymással!
Ráadásul az idén úgy csökkentették a bérüket, hogy az végül is emelkedett, több lett.
Csak nehogy így járjunk a parkolási díjjal is... :(
Szerintem tévedsz.
Botka László szegedi működése akár példa is lehetne arra, hogy milyen lehet egy város (közlekedése), ha a gazdái nem lopnak.
Bár az utóbbi években ő is belekeveredett sötét dolgokba, de tételezzük fel, hogy megvezették, és fiatal ember létére semmi néven nevezendő hasonlósága nincs a demszki - hagyó - aba ördögi tengelyéhez.
Még valami. A gagyimédia által elbutított egyszerű emberek - akik sajnos azt is a tévéből nézik meg, hogy kint esik, vagy éppen süt a nap - kevés, ha valaki teszi a dolgát.
A korrekt, építő tevékenységet igen sűrűn a tudomásukra kell hozni - tragikus, de a mosóporreklámok szintjén - hogy legyen fogalmuk a városuk történéseiről.
Ennyit Szegedről.
Jómagam, ateista létemre, naponta százszor összetenném a két kezem, hogy lecserélhetnénk a tiétekkel ezt a budapesten pozícióban lévő parazita társaságot.
Bocs, ha hosszúra sikerült....!
http://href.hu/x/amh0
Szüntessük be minél hamarabb! :P
Ebben: "...az embereknek kb. tökmindegy mit mondasz, ha nem látják közvetlenül hogy a fél órája befizetett nyomorult 200 ft-tal mi történik pontosan."
Meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy a sarcként beszedett pénzek útja látható, követhető legyen.
Aki ebből lop, azt pedig ki kell kötni száradni a Dunakorzóra... :)
:)
de hogy egy szimpla példával éljek az emberi hülyeségröl, elmesélem neked hogyan is zajlik nálunk most ez az elektromos tömegközlekedés fejlesztése. anno amikor megnyertük rá az uniós lovét, akkor az önkormányzat szinte mindent bevetett annak érdekében, hogy tájékoztassa a lakosságot. lakossági gyüléseket tartottak, a helyi sajto orbaszájba tolta a nép arcába a fejleményeket, kis prospektusokat nyomtattak melyeket osztogattak stb. amikor még csak elökészültek erre az igen nagy beruházásra, akkor elég sokan azon a véleményen voltak, hogy mi a francért költünk majd 30milliárd forintot egy kb 2 kilométer hosszu új villamosvonalra (még az ellenzéki politikusok is csak ezzel voltak elfoglalva). mivel nem ez az egyetlen dolog amit a fejlesztés során létrehoznak, ezért újra beindult a tájékoztatás hogy az emberek ne haljanak meg hülyén. akármilyen hihetetlen, de még ekkor sem látták át az egészet, ellenben volt róla véleményük.
most hogy már az építkezés megindult, sikeresen észre lett véve, hogy ja hogy ja(!) nem csak arról a 2 kilométeres új villamosvonalról van szó. annak építésébe még csak bele sem kezdtek, de már fel van túrva a fél város, rengeteg helyen uj forgalmi rend alakult ki, parkolóhelyek szüntek meg, és csúcsidőben kész káosz uralkodik a városban. most már hogy szó szerint a nép pofájába lett tolva, hogy felújítják az eddigi villamosvonalakat, új trolivonalak lesznek, azokon pedig új járművek, az egyik legforgalmasabb keresztőzdés körforgalommá alakul át stb. na mostmár látják hogy nem csak arról a nyomorult 2 kilométerröl van szó.
csak úgy mellékesen írtam le a dolgot, hisz közelednek a választások, tehát az önkormányzat tényleg megpróbált szinte mindent annak érdekében, hogy a lakosság tájékoztatásán keresztül fényezze magát.
Akkor??
Ami különleges, hogy ezek szerint Szegeden nem lopnak annyit a politikusok, mint az ország más részein...
Mondd meg a magadét!
Itt írhatsz kommentárt a bejegyzéshez.
Itt követheted a bejegyzés kommentárjait: Hozzászólás RSS
Maradj a témánál, csak egyszerûen és röviden. És ne spammelj!
Ezeket a HTML kódokat használhatod:
strong, quote, em