jelzőtábla, táblavadászat
A táblavadászat eredménye
Az októberben zajló országos úgynevezett Táblavadászat akcó keretében 715 észrevétel érkezett az ország egész területére az ország különböző részeiből a rendőrséghez. Ezek közül 563 darab volt vizsgálatra alkalmas. Ez azt jelenti, hogy az észrevételek mintegy 80 százaléka használhatónak bizonyult. A legtöbb bejelentés Pest megyéből (72) és Budapestről (63 db) érkezett. De a közlekedők ugyancsak sok észrevételt tettek Fejér megyében (46 db), Jász-Nagykun-Szolnok megyében (41 db), valamint Vas megyében (41 db).

Bács-Kiskun megye
A kifogásolt jelzőtáblákkal érintett utak tekintetében az önkormányzati utak voltak többségben. Óberling József, ORFK Közlekedésrendészeti főosztályvezetője elmondta, hogy sok önkormányzati útnál még azt sem lehet kideríteni, hogy ki rendelte el az adott táblák kihelyezését.
A bejelentések többek között sebességkorlátozó jelzőtáblák hiányára, egymásnak ellentmondó táblákra, kopott jelzőtáblákra, valamint érvényüket vesztett, úgynevezett "kinnfelejtett" táblákra hívták fel a figyelmet. Egyes esetekben a közlekedők a tábla láthatóságát kifogásolták, de megtévesztő, illetve logikátlanul kihelyezet jelzőtáblákkal kapcsolatban is számos bejelentést tettek.

Balatongyörök

Budapest

Csongrád megye

Debrecen-Józsa

Fejér megye

Fejér megye

Hajdúdorog

Harasztifalu

Jász-Nagykun-Szolnok megye

Jász-Nagykun-Szolnok megye

Komárom-Esztergom megye

Mosonmagyaróvár

Pest megye

Pest megye

Salgótarján

Somogy megye

Somogy megye

Tolna megye

Véménd-Palotabozsok

Veszprém megye

kommentárok
Azért nekem a legelső tetszik legjobban. Oda az életben csak egyszer mész be parkolni...
(Vagy míg le nem szedik a retardáltak valamelyik táblát...)
Ugyanis számos helyen látható a kresznek nem megfelelő módon kialakított lámpa. Gondolok arra, hogy telezöldet mutat, miközben védetten kanyarodhatunk balra nagyívben. Ilyenkor pedig a nyíl a megfelelő. Hirtelen egy példa a Szentmihályi-Fóti kereszt jut eszembe, de számtalan hely van ilyen. Legyintős is lehetne, de nem helyi lakos elindul és a keresztben meg kellene, hogy álljon, hisz arra számít, hogy a szemközti egyenes is indul és annak van előnye, mégha az kicsit szundikál is - feltételezheti a kanyarodó autós. Hátulról meg elkaszálják. (persze ilyen nem fordul nálunk elő, mert ha nem indul a paraszt elévágunk, eszünkbe nem jut a fék, szóval tényleg hülyeség)
Olyan luxusra nem is gondolok, hogy ha a szemközti egyenes idővel pirosat kap a másik oldalon jelezze egy zöld nyíl, mint kieglámpa. Ilyen lehetne pl az Ajtósi-Hermina keresztben, de ez tényleg űbervalami, szinte Isten őrizz dolog. Külföldön simán belefér, node ott tilos pl a radardetektor, akkor meg már inkább ez a tétovázás, felesleges állingálás, várogatás, hogy miért is fékez, tényleg fékez, akkor mehetek-e, nem-e, nem? De. :D
Aki mostantól kinnfelejtett táblákra hivatkozva szarik a szabályokra, az szemberöhöghető?
Az utcánkban a mellettünk lévő ház (Wallenberg-Hollán sarok)tetején tetőtéri lakások kialakítás miatt építkezés kezdődött. Az építkezés a szokásos kép - teherlift a tetőig, sitt, anyagok, kisteherautók jönnek mennek, kupleráj. Egy idő után az egészet deszka fallal elkerítik - gondolom megjött az engedély a járda elfoglalására. A fal az úttesten -járdától egy-két méterre párhuzamosan épül meg, a ház vonalában . Az elkeskenyedés miatt a másik oldalon megtiltják táblával a parkolást. Nos innentől aki egy napnál régebben él ebben a városban már be tudja fejezni a sztorit.
Snitt-ugrunk az időben.
Már laknak a tetőtérben, már nyoma sincs az építkezésnek de a tábla vígan meredezik a másik oldalon és a lényeg, hogy a KÖZTERÜLETESEK vígan büntetenek.
Azt tudtam, hogy mindennap reggel 8-9 között és délután 1-2 között járnak arra. Sikerült a találkozás és sikerült egy igazi szürreális sztoriba belekerülnöm.
Mondom neki, hogy ne büntessen, hiszen látja, hogy az a tábla értelmetlenül tilt.
- Neki nincs joga azt értelmezni, ők csak a hatályát nézik.
Mondom neki, hogy ember ne csináljunk majmot egymásból, hiszen annak idején láttam, hogy hogyan basztatták az építkezőket, ha egy féltégla kilógott az engedélyezett felvonulási területről, tehát maga nagyon jól tudja, hogy miért van itt ez a tábla az építkezés miatt.Miért nem arról intézkedik, hogy vigyék innen, ahelyett, büntetne.
- Neki ehhez nincs joga!
Oké, akkor én most önnek a közterület felügyelőjének ebben a pillanatban teszek egy lakóssági bejelentést, miszerint ez a tábla itt fölösleges. értelmetlen mert hatályát vesztve felejtették itt.
- Maga nem tehet ez ügyben semmit, a táblát csak a kihelyező távolítatthatja el. Csak ö mondhatja hivatalosan, hogy az általa kitett tábla már felesleges.
Ezután részemről hosszas telefonálgatás a XIII. ker önkormányzathoz, amire megtaláltam az illetékes osztályt.(ahol természetesen elmondtam a történetet) Az illetékes osztály megadta az önkormányzatnak az erre a célra létrehozott kft-jének a telefonszámát. (Sima út kft) Itt nem kis fondorlattal megszereztem a főnökük telefonszámát. Na ő megígérte, hogy megnézi másnap a helyszínt. (mert ugye ki a fene vagyok, hogy elsőre elhiggye nekem, hogy levonultak hónapok óta az építkezők).
Ez a sztori csütörtökön történt. Pénteken megnézte, hétfőn délelőtt jött két melós egy furgonnal oszt a táblának jó napot!
Tehát:
Tudott a dologról a KÖZTERÜLET FELÜGYELET.
Tudott a dologról az ÖNKORMÁNYZAT.(írtam: elmondtam nekik a sztorit)
ÉS egyik sem intézkedett, hanem megfagyták az állampolgárnak.
A kérdés túl azon, hogy az én pénzemen és az én érdekemet képviselő önkormányzat mi a francot gondol az állampolgárairól még az is, hogy a megbüntetett és a csekket birkamód befizetett autósoknak a rendszám alapján miért nem fizeti vissza a KÖZTERÜLET FELÜGYELET a bekaszírozott büntetéseket.
2. Mert az ésszerű lenne.
3. Mert akkor esetleg valamivel kevesebb lenne a büntetésekből a bevétel, s urambocsá, nem lehetne akkora végkielégítéseket fizetni a csókosoknak...
Összefoglalva: Mert ez Abszurdisztán.
Egyébként hamarosan kezdődik a banánültetvények telepítése. A rendszer eddig is adott volt hozzá, most már a hőmérséklet is emelkedett, így hamarosan megvalósulhat a kitűzött cél: a BANÁNKÖZTÁRSASÁG!
Mert tényleg nem értelmezheted a táblát. Ha kint van hatályos, passz.
Telefonálgathatsz, ha van időd és kedved, de amíg kint van hatályos, aki leszarja, büntethető. (ami rendben is lenne teljesen, ha az aki a táblákat kirakja és beszedi nem egy utolsó naplopó csirkefogó lenne és értene hozzá, hogy hova mit kell kirakni.) Ezért felesleges próbálkozás a pénzvissza akció.
Viszont már megbocsáss, de amennyiben Te azt hiszed, hogy a Te pénzeden a Te érdekeidet védi a Te általad (vagy nem :) )választott önkormányzat, akkor szerintem Te nagy bajban vagy. A megoldásról pedig kérdezd kezelőorvosodat vagy gyógyszerészedet. :D ( meg ne sértődj! ;) )
Az egy dolog, hogy a beküldőknek nem ellenőrzik a jogosítványát, de a postot is szerkesztette valaki, és kommentből is érkezett már néhány.
Konkrétan az alábbiak szerintem teljesen normális táblázások:
Debrecen-Józsa
Hajdúdorog
Somogy megye 2. kép
Tolna megye
Véménd-Palotabozsok
Veszprém megye
Valami konkrétum esetleg?
Melyik általam említett tábla felel meg szerinted a felhívásnak, és miért?
"Melyik általam említett tábla felel meg szerinted a felhívásnak, és miért?"
Mondjuk a "Véménd-Palotabozsok" fotón feloldó tábla és a sebesség korlátozó tábla így együtt egy árbócon nemkicsit ellentétes jelzés.
A "Veszprém megye" képen pedig a jelzőlámpás forgalom irányító készülék jelenlétére figyelmeztető tábla számomra azt sejteti, hogy kereszteződés következik. Arra a szakaszra meg minek sebesség korlátozás? Bár láttam én már karón varjut. Képeim között van ennél cifrább (kereszteződésben elhelyezett sebességkorlátozó tábla). :)
Mondjuk a "Véménd-Palotabozsok" fotón feloldó tábla és a sebesség korlátozó tábla így együtt egy árbócon nemkicsit ellentétes jelzés.
Szerintem nem, mert felold minden korábbi mozgó járműre vonatkozó korlátozást (ebből van vagy fél tucat, mint pl. megfordulni, előzni tilos, vagy min. követési távolság, ...), és ad hozzá egy 40-es sebességkorlátot. Ha előtte nem volt semmi ilyen korlátozás, akkor valóban felesleges a feloldó tábla, de ez egy fotóról nem derül ki. Az utat elnézve pedig a 40-es simán lehet indokolt, a két oszlop meg felesleges. A közöttük lévő szakaszon lehetne akár 90 is, ha lakott területen kívül vagyunk, ami azért megint necces azon az úton...
A "Veszprém megye" fotón pont a lámpás kereszteződés miatt van a korlátozás, hogy sárgára, pirosra biztonságosan meg tudj állni. Mindez valószínűleg lakott területen kívül, ahogyan sok más helyen az országban (ahol még nem építették át körforgalomra, mert tipikus baleseti gócpontok).
Lakotton belül ugyanilyen van az M3-ason a Szerencs utcánál 80 után talán 70-60-50 (rég jártam arra), de az Árpád-híd pesti oldalán is 70 után 50, a lámpa után megint 70.
Mondjuk itt a többség tényleg úgy csinál, mintha az az 50 ott se lenne, a Dagály felől jövők orra előtt húz még át a már teli piroson.
Ezek többségénél semmiféle sorrend nincs, csak rá van hajigálva a rűdra.
De pl helységnév tetejére nem tehető más tábla. Pláne nem főútvonal.
Köszi, ezt nem tudtam, csak azt, hogy egy oszlopon nem lehet 3-nál több tábla (a kiegészítőket nem számolva). Ezt Budapesten a traktoros táblákkal azért elég sok helyen sikerült megszegni...
Meg tudnád esetleg mondani, hogy honnan tudod ezeket, illetve hol tudnám én is megnézni?
Érdekelne az is, hogy mi a helyzet a jogsértően kihelyezett táblákkal, jogos-e, ha semmisnek tekintjük ezeket.
Konkrét példákra emlékszem, pl a kereszteződésben a macisajt, vagy a stop van mindig felül és alatta kell hogy legyen a kötelező haladási irány - ha van olyan. Vagy pl a főútvonal tábla az első, alatta a tiltó, tehát pl várakozni tilos és nem fordítva.
Leírom lassabban. A Sebességkorlátozás ÉS a Mozgó járművekre vonatkozó tilalmak vége a tábla vonaláTÓL érvényes. Tehát korlátoztam valamit amit azonnal fel is oldottam. Teccik érteni? Tehát valamelyik a kettő közül kissé feleslegesnek tűnik. :)
Mondd meg a magadét!
Itt írhatsz kommentárt a bejegyzéshez.
Itt követheted a bejegyzés kommentárjait: Hozzászólás RSS
Maradj a témánál, csak egyszerûen és röviden. És ne spammelj!
Ezeket a HTML kódokat használhatod:
strong, quote, em