, , ,

Sokkoló videó a a vezetés közbeni sms-ezés következményeiről

A vezetés közben való sms-ezés veszélyeire hívja fel a figyelmet egy igen szemléletes közérdekű videó - természetesen nem Magyarországon, hanem Wales-ben. De megcsináltam ennek a videónak a magyar változatát is (kb ilyen lenne)

 

A walesi Gwent rendőrség elmondása szerint az összesen harminc perces kisfilmnek csupán egy részlete került fel a világhálóra, ám már azt is több mint hatmillió alkalommal nézték meg a YouTube-on, illetve más oldalakon. Az interneten elérhető 5-6 perces nyitó képsor főszereplője egy Cassie nevű tinédzser, aki karambolt, illetve négy ember halálát okozza azzal, hogy vezetés közben üzenetet ír.



A véres testeket és egy kisbaba élettelen szemét is felvonultató film már témája volt jónéhány televíziós műsornak az Egyesült Államokban, ahol mintegy 12 államban már betiltották a vezetés közbeni szöveges üzenetváltást, sok másikban pedig tervezik a hasonló intézkedések bevezetését. Angliában egyébként tilos vezetés közben mind beszélni, mind üzeneteket írni a mobiltelefonon.

-----

Megcsináltam az eddigi balesetmegelőzéses magyar videók után ezt a kampányt. Sajnos kb ilyen lenne szerintem a hazai változata... 

18 kommentár

kommentárok

1. | Freemen Gordon 2009-09-03 21:43:16 | Válasz erre
:)) Freemen Gordon avatar
-
2. | Andráska 2009-09-03 23:13:58 | Válasz erre
Jaj én már korábban láttam ezt a videót a YouTube-n, nagyon komoly és tanulságos, kíváncsi vagyok, hogy mennyi hatása lesz. Andráska avatar
-
3. | eternity 2009-09-03 23:16:38 | Válasz erre
váááááááá eternity avatar
-
4. | hullahubika 2009-09-04 06:54:13 | Válasz erre
A második film főszereplője valahonnan ismerős.

Vajon melyik horrorfilmben láthattam...?

Mindenesetre vérfagyasztó a megjelenése is, de ahogy néz, az maga az ideglelés.

Nem szeretnék vele egy sötét utcasarkon szembetalálkozni....

:)
hullahubika avatar
-
5. | Rocko4 2009-09-04 07:12:15 | Válasz erre
... pláne nem forgalomban!

:D
Rocko4 avatar
-
6. | budaihighlander 2009-09-04 09:08:46 | Válasz erre
Sokkoló az angol video....
A legszörnyübb a "Daddy, Mummy wake up" volt... nekem is van egy 4 éves kisfiam és belegondolni is szörnyű, hogy mit okozhat egy ilyen felelőtlenség.
Sajnos biztos előfordult, hogy írtam sms-t menet közben de ennek a videonak a megnézése után a kezem törjön le, ha menet közben smt-t írnék a jövőben.
budaihighlander avatar
-
7. | budaihighlander 2009-09-04 09:12:11 | Válasz erre
Eddig is utáltam az sms-t de most mg inkább.
Van olyan mobil, ami nem tudja az sms funkciót?
budaihighlander avatar
-
8. | pixel007 2009-09-04 09:13:28 | Válasz erre
Off

Ezt találtam a neten:
http://uberoops.com/archives/657

Viszont aki régóta olvassa a blogot, ő észreveszi, hogy a képet Matyi csinálta :))).

On
pixel007 avatar
-
9. | hullahubika 2009-09-04 09:50:39 | Válasz erre
Igen, a HSZP tipikus díszpéldánya. hullahubika avatar
-
10. | AZso 2009-09-04 10:16:52 | Válasz erre
Nem semmi videó. Hol lehetne egy ilyet leadni Magyarországon? Rögtön kiakadna az összes mindenki.

Teli van ilyenekkel a világ.
Az egyik ex-kollégám egyszer büszkén mesélte, hogy unalmában snake-t játszott az M3-ason hazafelé. No comment.

A heti idiótám nekem az a csaj volt, aki az Árpád-hídról lefelé (Flórián tér felé, szembenap, esti csúcs) telefonálva iratokat lapozgatott a kormányon szétterítve, olyan 40-50-es tempónál. Nem találta, amit keresett, lapozgatott, gesztikulált, minden volt. Én csak álltam az út szélén és nem hittem a szememnek.
AZso avatar
-
11. | Cybersaint 2009-09-04 10:27:23 | Válasz erre
Ha valaki vezet, akkor vezessen és ne sms-ezzen meg mindenféle más tevékenységet csináljon, ennyire nem tudják az autóvezetők ezt felfogni, kontrollálni? Cybersaint avatar
-
12. | Matyi 2009-09-04 10:28:53 | Válasz erre
8#

Köszi, majd megkeresem, hogy mikor is volt ez a kép, és felvilágosítom az illetőt...
Matyi avatar
-
13. | Lexon 2009-09-04 11:02:53 | Válasz erre
Los Angeles, ja. Háttérben meg a Praktiker :D Lexon avatar
-
14. | fcsilla 2009-09-04 11:20:30 | Válasz erre
Szerintem nálunk így kellene kinéznie, ill. szólnia:

-Sz@rok rá, hogy azt mondjátok, hogy ne küldjek vezetés közben sms-t.
És arra is sz@rok, hogy pénzbüntetést és rossz pontot kapok, ha telefonálok.
Senki nem érdekel, senki nem mondhatja meg, hogy mit és hogyan csináljak! Velem nem történhet semmi és ha mégis történne, megveszek mindenkit, vagy majd jól megbánok mindent.
Ilyen filmeket meg ne vetítgessetek, mert ha véletlenül megnézem, úgysem hat meg. Meg le is tiltatom, mert van erre lehetőség itt Magyarországon...
Vegyétek mát tudomásul, hogy azt csinálok amit akarok!-

És ehhez bármilyen arcot lehet társítani: nőt, férfit, szőkét, barnát, fiatalt, időset, stb...
fcsilla avatar
-
15. | Ignotus 2009-09-04 13:41:20 | Válasz erre
#14: Kivételesen és teljesen egyetértek.... Ignotus avatar
-
16. | Ignotus 2009-09-04 13:44:55 | Válasz erre
#4: Te galád, a második filmen Matyi látható.

Még hogy horror, meg ideglelés...

Akkor holnap az Andrássyhoz mit szólsz majd...? :)))
Ignotus avatar
-
17. | fcsilla 2009-09-04 15:24:11 | Válasz erre
Jesszosz!!! Ezt is megéltem!!!!! :-) fcsilla avatar
-
18. | Rocko4 2009-09-04 15:56:09 | Válasz erre
13. | Lexon
mé, assz'ed ott nincsen? :DDDD

14. | fcsilla
majd a végére egy csattanás, fekete snitt, pár mp néma csenddel, aztán a hörgését felvenni ahogy vágják ki a kocsiból. esetleg egy kép, h ô fejjel lefelé lóg a ki a kocsiból, betonon üvegtörmelék, egy véres kézfej látszik, némi idegi mozdulatok és mellé a klasszik nokia sms hang.
Rocko4 avatar
-

Mondd meg a magadét!

Itt írhatsz kommentárt a bejegyzéshez.

Itt követheted a bejegyzés kommentárjait: Hozzászólás RSS
Maradj a témánál, csak egyszerûen és röviden. És ne spammelj!
Ezeket a HTML kódokat használhatod:

strong, quote, em

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?
0Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet