Május másodikától változott az objektív felelősség. Az eddigi
százalékos számolás helyett áttértek a kilométer/órás
„díjszabásra”. Ki is adták a Magyar Közlönyben, szép táblázattal.
Mindjárt az első sorban ez olvasható: ha valaki 15-25 km/órával
lépi túl az 50 km6órás megengedett legnagyobb sebességet, akkor 30
ezer forint a bírság. Ebből persze az jön le, hogy ha valaki 64-nel
megy, akkor senki nem szól egy büdös szót sem. Aztán most kiadott a
rendőrség egy újabb közleményt, hogy „40 km/h sebességkorlátozásnál
a sebességmérés alsó határa 44 km/h.”
Mondjuk már azt sem értem, hogy miért 40 km/órás példát
hoznak, és miért nem ötvenet, de szerintem ismét sikerült
megkeverni a népet. De lehet, hogy csak én vagyok értetlen, és nem
világos, hogy a példában említett 44-58-nak mennyi a
tarifája?
Íme a közlemény:
A magyar lakosság körében az utóbbi időben elterjedt egy olyan
tévhit, mely szerint a megengedett legnagyobb sebességet 15-20
km/h-val túllépő gépjárművezetőkkel szemben a rendőrség csak
figyelmeztetést alkalmaz.
Az objektív felelősséggel kapcsolatos közigazgatási bírság
szabályai 2009. május 2-ától megváltoztak. A jogszabály módosítás
értelmében ezentúl a megengedett legnagyobb sebesség túllépése
miatt kiszabott bírság összege a sebességtúllépés kilométer/órában
megadott mértékétől függ, az eddigi százalékos mértéktől
eltérően.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
Lássunk egy példát, hogy mindenki számára érthető
legyen.
40 km/h sebességkorlátozásnál a sebességmérés alsó határa 44
km/h. Amennyiben a gépjármű vezetője a járművével a sebességmérő
készülék szerint 44-58 km/h közötti sebességgel halad, és a
rendőrség a sebességmérés alkalmával rögzíti a gyorshajtás tényét,
akkor a jármű vezetőjével szemben helyszíni bírság kiszabására van
lehetőség, illetve ellene szabálysértési eljárás kezdeményezhető,
továbbá a gépjármű üzembentartója a rendőrség felhívására köteles
közölni, hogy ki vezette a járművet. Amennyiben a fenti példában
szereplő jármű vezetője 40 km/h sebesség helyett 59 km/h
sebességgel közlekedik, úgy vele szemben helyszíni, illetve
szabálysértési bírság kiszabására már nincs lehetőség, feltéve,
hogy Ő a jármű üzemben tartója. Ebben az esetben az elkövetett
szabálysértés miatt közigazgatási eljárást kell indítani, amely
alapján 30.000 Ft közigazgatási bírságot kell kiszabni.
Mindebből az következik, hogy a mindössze legfeljebb 3 km/h
sebességtúllépésig beszélhetünk „büntetlenségről”, ami nem más,
mint a mérőműszerek esetleges mérési hibája. Tehát a
járművezetőknek akár 4 km/h sebesség túllépés esetén is szankcióra
kell számítani. Még súlyosabb következményekre kell számítani abban
az esetben, ha a gyorshajtás miatt egy másik személy súlyos
sérüléssel járó közlekedési balesetet szenved el. Ebben az esetben
az okozó jármű vezetőjével szemben bűntető eljárás indul, amely
alapján akár szabadságvesztés is kiszabható.
Mindezeket összefoglalva nem igaz az
a tévhit, hogy az ország közútjain büntetlenül lehet
száguldozni.
Magyarországon átlagosan majdnem minden harmadik közúti
közlekedési baleset gyorshajtás miatt következik be. A megfelelő
sebesség alkalmazásával életek százait menthetjük meg, ezért – a
közlekedők biztonságát legfontosabbnak tartva – a rendőrség a
továbbiakban is mindent megtesz a mások életét, testi épségét
veszélyeztető járművezetők kiszűrése érdekében.
Az objektív felelősséggel
kapcsolatos jogszabály teljes szövege az alábbi címről
letölthető:
Objektív
felelősség
Táblázat nagyobb méretben
20 kommentár
kommentárok
Vagy mégsem így van?
"...rendőrség a sebességmérés alkalmával rögzíti a (táblázatban szereplőnél csekélyebb mértékű - Ign.) gyorshajtás tényét, akkor a jármű vezetőjével szemben helyszíni bírság kiszabására van lehetőség, illetve ellene szabálysértési eljárás kezdeményezhető, továbbá a gépjármű üzembentartója a rendőrség felhívására köteles közölni, hogy ki vezette a járművet. "
Akkor ez igaz??
Nem zavaros ez 1 kicsit???
Miért tendencia Mo-n, hogy egy rossz után szinte mindig még rosszabb jön...?
Pontosan érted, azzal a kiegészítéssel, amire a szövegben utal is: "a mérőműszerek esetleges mérési hibája"
Emiatt a mért értékből levonnak 3 km/h-t, ezért: "40 km/h sebességkorlátozásnál a sebességmérés alsó határa 44 km/h". Így a mért 44 km/h minusz a 3 km/h hiba alapján a rendeletben szereplő 41 km/h miatt jár a bünti.
Továbbá kiadnának egy táblázatot, hogy milyen kerék és gumiméret esetén igaz az amit ők hitelesítenek.
Az is érdekes lesz hogy ha tényleg nagyon sok traffipax lesz, akkor azok hitelesítése hogyan is történik, mert az eddigiekre sem volt mindíg pénz.
Persze valamit mondani kell, azt mégse lehet amit haveri szinten mindenki - akinek van ismerőse - tud, miszerint 145 volt eddig pályán a méréshatár, városban meg 65. Bár egy jobb dumájú empatikus egyén ha négyszemközt megkérdezi a rendőrt a lézer mellett, megtudhatja ezeket az adatokat.
ugyanaz, ami eddig.
Az üzembentartót büntetik meg.
Közel 1 éve ezen hőbörög a közlekedési sajtó, érdekes, hogy hozzád nem jutott el... :)
Nem rémlik valami: "Objektív Felelősség" ???
Hallottam az objektív felelősségről, ezért is büntettek meg (mint ahogy azt leírtam). Tudtommal az objektív felelősség csak akkor alkalmazható, ha a sebességtúllépés magasabb, és közigazgatási eljárás indítható.
A szabálysértési eljárás nem azonos a közigazgatási eljárással.
"Amennyiben a gépjármű vezetője a járművével a sebességmérő készülék szerint 44-58 km/h közötti sebességgel halad... akkor a jármű vezetőjével szemben helyszíni bírság kiszabására van lehetőség, illetve ellene szabálysértési eljárás kezdeményezhető, továbbá a gépjármű üzembentartója a rendőrség felhívására köteles közölni, hogy ki vezette a járművet." Ez azt jelenti, hogy ha nem állítanak meg, akkor szabálysértési eljárást indítanak ellened. És ekkor "köteles" vagy megmondani, ki vezette az autót.
"Amennyiben ... 40 km/h sebesség helyett 59 km/h sebességgel közlekedik, úgy vele szemben helyszíni, illetve szabálysértési bírság kiszabására már nincs lehetőség... Ebben az esetben az elkövetett szabálysértés miatt közigazgatási eljárást kell indítani, amely alapján 30.000 Ft közigazgatási bírságot kell kiszabni." Tehát ekkor jön az objektív felelősség és a bírság. Mármint akkor, ha nem állítják meg a vezetőt.
Akkor még egyszer: tehát ha én csak szabálysértési eljárásra számíthatnék, arra nem vonatkozik az objektív felelősség, és így ha nem állítanak meg, akkor az üzembentartónak nem kell fizetnie?
Ha nem jutott volna el hozzám az objektív felelősség, akkor nem olvasnám ezt a blogot, pláne nem szólnék hozzá egy ilyen témához, ha nagyon nem értek hozzá.
Legközelebb, ha kérhetem, előbb olvass, aztán értelmezz, aztán megint olvass, és csak akkor nézzél le, ha még mindig úgy gondolod, hogy helyes. Köszönöm!
Úri barátom, te meg nyugodj meg, ha nem megy, akkor irány a vízcsap, és engedj egy kis hideg vizet a fejedre!
Ez ilyenkor használni szokott.
Ha megvolt, jegyezd meg, nagyon fontos, soha senkit nem szoktam lenézni!
Nem tartom magam nagyeszű megmondóembernek, van belőlük manapság elég. A neten, itt és máshol, a VÉLEMÉNYEMET, ÁLLÁSPONTOMAT szoktam elmondani.
Nincs a zsebemben a Bölcsek Köve, így távolról sem vagyok tévedhetetlen...
Namármost, a te kérdésed a következő volt:
"Mi van akkor, ha szabálysértés, az autót nem állítják meg, és az üzembentartó nem mondja el, ki vezette az autót?"
Az én válaszom:
"Az üzembentartót büntetik meg.
Közel 1 éve ezen hőbörög a közlekedési sajtó, érdekes, hogy hozzád nem jutott el... :)"
Nagyuram, látod a végén a szmájlit???
Ugye igen!
Akkor meg mit hisztizel...?
És az objektív felelősség tényleg erről szól....
Úgyhogy nem tudok mást javasolni neked, mint, idézlek:
"Legközelebb, ha kérhetem, előbb olvass, aztán értelmezz, aztán megint olvass,..."
Szép vasárnap estét neked!
Ugyanis ha +15, akkor közigazgatási, ami 30 ezres.
Ha alatta vagyunk, akkor szabálysértési, viszont ez is 30 körüli, hisz akkor 10, ha megállít, ha feljelent 30. Akkor mi a különbség, a megnevezés? ;)
Persze elméleti a kérdés, hisz az érintett sebességtartományban senki nem fog feljelentést kapni, se közig, se sertést. De jobb félni, mint megin enni, ahogy Besenyőpistabácsi is megmondta. :D
Hogy a fenti egyáltalán ne legyen probléma:
pár jó lézerblokkolót kinek szabad...? ;)
Nem vagy egyedül. Nekem se világos, mit is akarnak mondani...
@Ignotus; (16.)
Na, ugye, most neked lett olyan a cüpőd... :)))
Mondd meg a magadét!
Itt írhatsz kommentárt a bejegyzéshez.
Itt követheted a bejegyzés kommentárjait: Hozzászólás RSS
Maradj a témánál, csak egyszerûen és röviden. És ne spammelj!
Ezeket a HTML kódokat használhatod:
strong, quote, em