baleset, budapest, gyalogos, motor
Két gyalogost gázolt el a motoros - a 4 éves kisfiú meghalt
Péntek délután a Szent Gellért rakparton a Rudas fürdőnél egy motoros elgázolt két gyalogost. Anyuka és négy éves kisfia szabálytalanul próbált átkelni az úton. A mama súlyos sérüléseket szenvedett, a kisfiú kórházba szállítás után életét vesztette.







kommentárok
igyekeztem továbbmenni minél gyorsabban, bringával.
reggel újpest városkapunál, a váci úton is egy durva baleset nyomait láttam, az út két szélén két tábla legyalulva és 50-60 méterrel korábban korlát kidöntve.
lehet hogy több este volt? egynek durva.
Ennyi.
De az is igaz hogy ritkák mint a fehér holló.
Vagy ha van, néha kifejezetten szadista... :(
@tundi; (2.)
Naponta látom, hogy a hasonló korú kisgyereket a (főleg fiatal) szülő, apa - anya egyaránt, átrángatja a piroson, toronyiránt átkényszeríti az úttesten, a száguldó autók között, pedig az óvodás már tudja, hogy a piros az tilos...
Ott a helyük nekik is a egyirányú utcán szembeközlekedő autós, az egykerekező motoros, a gyalogosokat a járdáról lelökő biciklis mellett a tömény bunkóság tábláján...
De egy gyerek halála mindig égbekiáltóan igazságtalan...!!!
Az alanti hír az origo-n jelent meg, ebből, Matyi írásával ellentétben, a motoros tűnik hibásnak. Szó nincs benne a felelőtlen édesanya szabálytalan közlekedéséről...
"Meghalt egy négyéves gyerek, akit édesanyjával együtt gázolt el egy motoros pénteken Budapest I. kerületében, a Döbrentei tér közelében - közölte a rendőrség. A motoros a Szabadság híd felől az Erzsébet híd irányába haladt, amikor elütötte anyát és gyerekét, akik megpróbáltak átkelni az úton. A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztálya vizsgálja."
A origo weboldalának hírszerkesztője egy hazug ember...
Szerintem...
Lehet, hogy a motoros sem 50-nel ment, de azt hiszem a képeken tisztán látszik, hogy ott egy szem zebra sincs.
Van két elmozdított betonelem, de semmi más. A Rudas fürdő Szabadság híd felőli oldalán van jelzőlámpás gyalogátkelőhely, a Döbrentei térnél szintén van zebra. Odáig kellett volna csak elsétálni.
És igen, tömegével lehet látni olyan szülőt, aki kisgyerekkel rohangál az úton az autók között...
Egyetértünk...
A vizsgálat nyilván kideríti, kár, hogy ennek eredményéről nincs módunkban értesülni.
Viszont az vastagon látszik, hogy az origo szerkesztője feltehetően gyűlöli a motorosokat, azért manipulálta a hírt...
Az origo szerkesztőjéről pedig csak annyit, hogy amikor személyesen láttam egy diákoknak szóló újságíró konferencián, majdnem a diákok előtt esett neki a másik újságírónak, akivel elméletileg közösen tartotta az előadást. A végén az sült ki, hogy az egyik lapja a másiktól lopja a híreket...szóval csak egy hírhajhász firkász...
Ez egy ilyen volt.
Sztem meg pont az origo lop, Indextől, Inforádiótól, s látok időnként Klubrádiós kopizásokat is...
@mentos70; (11.)
Valamiért elfelejtett gondolkodni. Vagy nem is szokott...
De ez önmagában hordja büntetését: ha vagyon néki lelkiismerete, egész életében ott susogja a fülébe, hogy megölted a gyerekedet...
Ha meg tudatosan csinálta, vajon mi lehetett olyan fontos, hogy 3 életet kockáztatott érte...?
ha ennyire jól ismerted, elmondanád, mi a RACIONÁLIS magyarázat arra, h gyerekkel nem a zebrán ment át?
Kopcsik, ezzel a frusztrált hőbörgéssel ne szennyezd be szerencsétlen halott kisgyerek emlékét!
Ha más a véleményed, mint a többi posztolóé, akkor az érveikkel vitatkozz, s ne pedig - hitvány politikus módjára - elmebéli képességeiket kérdőjelezd meg!
Idefröcsögtél egy jó nagy kupaccal, de ebben semmit se mondtál arról, hogy miért nincs igaza pl. mentősnek.
Az a gyerek nem magától ment az autók közé, aki belevitte a bajba, az felelős a haláláért.
Ennyi, és kész.
Ha utánanézel a nicknek, most regisztrált a Blogteren.
A stílusából és az IQ-jából ítélve viszont régi fiú-ismerősünk... :(
Eeegen.
Ezért nem kap egy mondatnál többet.
Tulajdonképpen ugyanabba a hibába esik, amit nekem felró.
Egy mondat után megítél. Vagy tényleg régebben ismer? :-))
Ez a manipulálás nem egyedi a sajtó részéről sajnos. Még az is lehet, hogy nem gyűlöli a motorosokat, de mindenképp hatásvadász címeket - cikkeket szoktak összehozni egyes újságírók. (Talán a pénz miatt, nem tudom.)
pl.:
http://nol.hu/belfold/lap-20090415-20090415-31
Még ha ironikusan is írt más témáról, ilyen vérlázító cikket nem szabadna lehozni - elég gond és szakadék van az emberek közt ebben az országban.
Csöndben hozzáteszem, hogy a motorosok egy része sajnos tesz is azért (ön- és közveszélyesközlekedési stílus, érdekes rendszám megoldások, stb...), hogy fogást találjon a hatásvadász firkész, ezért helyettük is szégyenlem magam, mint motoros.
Sztem Petike ironikus akart lenni, de ez most csak a gyökérségig sikerült. Elég égő tőle ez a színvonal...
De ez a pasi ilyen. Egyszer gyöngyszemet alkot, gyönyörűség olvasni, aztán más alkalommal egy kupac büdös gőzölgő végterméket produkál a tolla...
(Bocs a képzavarért!)
Meg az ismeretlennek is, aki elmondásod szerint mindent megadott a gyereknek és ő volt a legfontosabb. Csak azt nem értem, hogy miért nem képes valaki egy elsétálni a zebráig? Egy 4 éves gyerek ráadásul már elég nyitott a világ dolgaira, így nem szabad rossz példát mutatni neki. Ezen nincs mit megmagyarázni. Egyébként mentos álláspontja érthető, mert az eset a gondolkodás hiányára vall, és nagy fokú felelőtlenségre.
Én meg a sajátomat.
Egyébként meg egyet értek mentossel, a dolognak nem ott van vége, hogy megfogant a gyerekek, épp ott kezdődik. A felelősség is ott kezdődik. Ugyan akkor nagyon sajnálom a gyereket és a motorost, mindketten az ISMERŐSÖD áldozatai.
De jó, hogy ennyi zseni országában élhetek!
Kilenc éve vezetek autót Budapesten, de szabályosan közlekedő motorost még nem találtam. Az én előítéletem az, hogy valószínűleg arról van szó, hogy két notórius szabálytalankodó találkozott, akik arra számítottak, hogy a többi hülye majd szabályoskodik. Aztán néha két ilyen találkozik, és kész a baj.
Én is be lennék szarva a megtiszteltetéstől, ha olyan anyát ismernék, aki halálba vitte a gyerekét. :(
És akkor biztosan ilyen hülyeségeket irkálnék a netre, mint most te.
Kapjál már a fejedhez! Szerecsenmosdatás a javából, amit csinálsz.
Ráadásul sztem nem kért erre senki, mert azzal már rég, többször is eldicsekedtél volna.
Majd a vizsgálat kideríti a részleteket. Nyilván találnak majd mentő körülményt, és biztosan súlyosbítót is.
De a lényeg ettől nem változik: a 4 éves gyereket az anyja vitte a halálba.
Akinek előítélete van, az nem sikeres ember.
Aki meg a neten ezzel dicsekszik, hülye.
Mintkét tábor ( motorosok gyalogolsok ) ugyanazokat a hibákat követik el nap mint nap.
Autósok , és bicajosok dettó.
De fura módon, egyszerűbb általánosítani, mint a tények alapján megítélni a történéseket.
A gyalogosok, és a motorosok igen szuicid módon közlekednek. Az autósok ámokfutó módjára, a bicajosok, a "leszarom" verzióban közlekednek
"Akkor majd letagadod hogy ismered?"
Azért regisztráltál, hogy leírhasd....sokszor. Az azért különbség fent írotthoz képest.
Ki mondott itt ítéletet?
Azt mondtuk, ami a rendőrségi jelentésből, s a fotókból kiderül: az anya hibázott. Halálosan!!!
Ítéletet majd a bíróság mond felette. És ahogy Ignotus írta, a saját lelkiismerete. Szerintem ez utóbbi lesz a súlyosabb!!!
Teljesen felesleges itt úgy tenni, mintha vitatkoznál. Elbeszélsz a többiek mellett, láthatóan nem is akarod megérteni a kommentelők mondanivalóját.
Hajtod a magadét, és kész...
kopcsik azért írt ide, mert felháborította, hogy mentôs elvette tôle az "anya" titulust. Ettôl még anya volt, jó vagy rossz, nem a mi tisztünk megítélni. De anya volt.
Ha én hibáznék, és emiatt elvesztem valamelyik gyerekemet, attól még senkinek nem lenne joga azt mondani, hogy nem vagyok apa.
Szóval szerintem ezúttal kicsit túllôttetek a célon.
És itt nem hullahubikára és srácra gondolok, hiszen velük amúgysem foglalkozunk...
Objektíve én nem értem, hogy egy kisgyerekkel miért akar valaki betonfalat mászni száguldó járművek közt, de ha van érzelmileg érintett hozzászóló nem vitáznék vele azon, hogy anya-e avagy sem.
Legtöbbször - szerintem sokan tudjátok :) - igen konkrét drasztikusan leírom a véleményem, most nem biztos, hogy szerenycsés kopcsikkal szemben ez a fajta objektivitás. Mindamellett a közlekedésben törvényszerűen előfordulnak balesetek, hibák, vétkesek és ártatlanok. Véleményezzük, vitázunk, de egy ponton túl nem biztos, hogy érdemes.
Meg aztán: ne ítélj, hogy nem ítéltess.
Pl azért ne, mert csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit.
Mert a cím elsőre azt sejteti, hogy a motoros vasalta ki saját hibájából a gyalogosokat és nem a gyalogos hibázott.
Ha mondjuk azt olvasom, hogy "Gyalogos lépett a motor kerekei alá" előbb gondolok a gyalokos hibájára és nem a belénkütött vert egykerekező száguldozó motorosra asszociálok. Vagy " Betonfalon átlépő gyalogosokat gázolt el szabályosan közlekedő motoros - az eredmény egy halott 4 éves" ha borzolni akarjuk az idegeket.
Hisz van aki még egy szabályosan haladó motorost sem látott, jóllehet a chopperesek nem igazán száguldoznak és a kocsik közt sem mindig férünk el. Lehet persze úgy, hogy "de azért előfordult már...", persze, igaz is és fejet is hajtok az előtt, aki autóval soha még semmilyen szabályt nem szegett meg - beleértve az életszerűtlen :D 30-as korlátozásokat, igen éjszakai is, mely jelenleg Pest megye keleti részén az utak 60%-ára vonatkozik.
Idézet a posztból:
"Anyuka és négy éves kisfia szabálytalanul próbált átkelni az úton."
Idézet tőled:
"Mert a cím elsőre azt sejteti, hogy a motoros vasalta ki saját hibájából a gyalogosokat és nem a gyalogos hibázott."
Látod az ellentmondást?
Idézet tőled:
"Meg aztán: ne ítélj, hogy nem ítéltess."
És HH.tól:
"Ki mondott itt ítéletet?
Azt mondtuk, ami a rendőrségi jelentésből, s a fotókból kiderül: az anya hibázott. Halálosan!!!"
Látod az ellentmondást?
Idézet tőled:
"Pl azért ne, mert csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit."
Ez mentség lenne? Ugye, ezt te sem gondoltad komolyan????
(A mondanivalód többi részével egyetértek. Felindult barátunk, beszűkült tudatával tényleg nem tud objektív lenni, még ha akarna, nyilván akkor sem menne neki. De nem is nagyon akar...)
Ember, a kommentelő nem a vizsgálatot lezáró jelentésről beszélt, hanem a balesetet közlő információról. Ha kíváncsi vagy rá, nézd meg az ORFK honlapján!
Vagy direkt teszel úgy, mintha nem értenéd?
Volt már itt ilyen...
A saját és mások szemében, pl. akik közelebbről ismerik a nőt, még anya marad. Az én szememben nem.
Anya az, aki minden ízében és vérében felelősségteljes nő, aki nem kockáztatja sem a maga, sem a gyermeke életét, semmilyen körülmények között!
Természetesen hétköznapi esetekre gondolok, mint amilyen a szóban forgó.
Nálam az sem anya, aki a zebránál, átkeléshez készülve a járdán áll, miközben a babakocsit leteszi az útra.
Így értettem.
Ignotus, nem látom az ellentmondást, mert a szalagcím nem az amit írtál, hanem: "Két gyalogost gázolt el a motoros - a 4 éves kisfiú meghalt"
Hangsúlyoztam, hogy a címre értettem amit írtam és nem arra, ami utána következik a cíkkben, postban, miazégben.
Aztán: Lehet, hogy HH szerint senki nem mondott ítéletet, de az ítélkezés csak a bíróságon létezik olyan formában, miszerint, "felolvasom az ítéletet kettőspont."
Amennyiben valaki kinyilatkoztat olyat, hogy az illető anya avagy nem, az én nómenklatúrám szerint ítélkezik. Ezzel lehet egyetérteni is meg nem is, de attól még én így gondolom. :)
Aztán meg:
Nem mentséget kerestem. Csak a szemforgató, ártatlan melldöngetésből van pont elég (sok) a médiában, politikában, mindenhol. Ne tetézzük itt is. Szerintem. Hisz mindannyian hibázunk, ne csináljunk úgy, mintha nem. Szerencsére (vagy nem feltétlenül csak azért) sokunkkal nem történt még hasonló, de nekem ismerettségi körömben történt haláleset vezető hibából családján belül nem is egy és tudom milyen szörnyű érzés a felelősnek ez, lévén barátaimról beszélek. (halott unokatestvér, anyós, édesanya, feleség, 4 külön eset)
Végig követtem a felelősök eddigi életét, fiatalok lévén huszonévekről beszélek és mondhatom, nem egyszerű.
Az érintettség az objektivitást mindenképp nélkülözi, még ha a magam részéről is az elmarasztalókkal értek egyet teljes egészében, feleslegesnek tartom a kést forgatni. Ennyi és nem több. :)
És végül:
mos kötexel, de ténleg? ;)
Dehogy kexek!!!! :)
Általában egyetértek veled, csak most némi ellentmondást véltem felfedezni szavaidban....
Abban teljesen igazad van, hogy mindannyiunknak lehet balszerencséje.
Sajnos én is megéltem egy ilyen esetet, nem kívánom senkinek, pedig "hivatalosan" is ártatlannak bizonyultam.
De hiába, utána már nem leszel ugyanaz az ember.
Addig is azt vallottam, hogy az élet a legdrágább valami a világon, és senkinek sincs joga a másét elvenni.
Semmilyen ürüggyel.
Konkrét eset. Itt valaki nyilván hibázott. Azokból az információkból, amik tudomásunkra jutottak, feltehetően az édesanya.
Én is azt gondolom, hogy itt senki sem ítélkezett, elmondtuk a véleményünket. Ami ebben az esetben természetetesen elmarasztaló.
És ne jőjjön senki azzal, mint évek óta többször ezen a közlekedési blogon, hogy az anyuka pl. egy kifejezett Terézanya-klón volt!
Lehet.
De most hibázott.
Véglegesen és visszavonhatatlanul.
Cselekedetét az sem menti, ha a motoros esetleg a megengedettnél gyorsabban jött..
A zebra kb. 150 méterre van - írta egyikőtök.
Akkor???
Végül: az anyának nem a bíróság büntetése a legfájóbb. Tudjátok milyen éveken keresztül, szinte minden éjszaka azon töprengeni, hogy ha abban a pillanatban csak egyetlen másodpercet másképp él meg, másképp cselekszik, akkor....
Kívánom mindannyiótoknak, hogy soha ne is tudjátok meg!!!
Engem minden létező fórum felmentett a felelősség alól, az eszemmel tudtam, hogy vétlen vagyok, de akkor is, ártatlanul is okozója voltam egy embertársam halálának.
Gondoljátok végig mit érezhet most az anya, aki feltehetően nem volt vétlen a kisgyerek halálában! És míg él, ezt érezni fogja...
Bocs, hogy a személyes dolgaimat is idehoztam, de szerettem volna, ha értitek mit miért mondok.
Köszönöm, ha végigolvastátok....!
Az első képen láthatod baloldalt a mentő mellett, még egy óra múlva is ott volt a rendőrautóban, az adatok és a történtek rögzitése végett, ha voltál már helyszinelésen tudhatod, hogy ez egy hosszú folyamat. Nem kivánom Neked, hogy átéld, amit ilyenkor a résztvevők, akik mindannyian áldozatok átélnek. Különben a motoros az ütközés után, bár nyilván ő is sérült egy ilyen eseménynél, azonnal a segitségükre próbált lenni, ha valahol nem vagy ott és nem tudod, hogy ki a résztvevő ne alkoss azonnal negativ véleményt. Különben helyszinelő vagy, hogy megitéld mennyivel ment a motoros? De ebben az egész történetben az a legborzasztóbb, hogy egy kisgyerek, nem a saját akaratából hanem a felnőttek hibájából már nincs közöttünk, ő semmiről nem tehetett.
Sokaknak van ilyen esetben személyes érintettségük, ezek szerint Neked is. Baromi nehéz az objektivitás, nem is sikerül teljesen. Teljesen érthető.
Gyermekkori barátom - 7 évesen kerültünk össze - mellett halt meg a mamája a 35-ös egy fájánál. Elaludt 18 évesen vezetés közben és a fa állította meg a kocsit. Érettségi előtt pár héttel. Sose felejtem el ahogy ballagott. De volt ott előtte, utána előzetes, elmeosztály, minden.
Következő évben kiment USA-ba, ennek több mint 20 éve, ma is ott él, új életet próbált kezdeni. Mindig is rendes srác volt, de azóta mindenkinek segít, akinek csak teheti. Baromi jól él, de mi akik régen ismerjük látjuk a szemében, hogy nem ugyanaz az ember.
Az ilyen dolgokat ugyanis nem lehet feldolgozni.
Van barátom aki a légióba ment vezekelni, de olyan is aki ebolásokat és leprásokat ápolt a Vöröskereszt keretein belül Afrikában évekig. Mind más ember lett és ha külső megfigyelőként objektíven szemlélem a dolgot, a tragédiájuk a hasznukra vált, mind remek ember, akiket nem tudnak komolytalan kérdések megzavarni. Csak milyen áron...
Szóval mások hibáiból tanulva, pontosabban tanulni próbálva gondolom úgy, hogy ilyen esetekben fontos a türelem, a tapintat, hisz nem tudhatjuk kinek milyen fájó emléke van bármely oldalról is vagy épp milyen sebeket hordoz.
Igen, így van. Tényleg beszűkült tudatú az, aki ha érti a mondanivalót, érvelés helyett szavakon lovagol...
De ez egy jól körülhatárolható csoport bevett szokása, tehát nem meglepő.
Megmutattam a barátnőmnek az írásodat, aki elpityeredett rajta...
Azt mondta, hogy ezután százszorosan fog figyelni, gyalog is, meg autóval is, mert felfogta a következményeket, mindkét fél részéről, és nem akar hasonló helyzetbe kerülni...
De gondolom ez is volt a szándékod...
Köszönjük!
Ismét csak gratulálni tudok a személyzetnek!
Figyeljetek kisgyermekeitekre a medencék, tavak körül!
Alábbi honlapon tájékozódhatsz ezen kitűnő emberek mindennapi munkájáról.
www.mgya.org
Az autó (Ford Focus kombi) látható a baleset képein!
Öreg, unalmas vagy az infantilis hülyeségeddel, beszélgessél ezután saját magaddal...!
@mentos70; (60.)
Igen, erről beszélt Ignotus, mindenkinek bejöhet egy rossz pillanat.
Ha viszont valaki nem törődik a gyerekkel, akkor biztosan bejön, csak idő kérdése mikor...
Látom sokszor az óvodásokat parkban, játszótéren. Kiviszik őket, de előfordul, hogy a rájuk vigyázó két - három ovónő, vagy dadus sok mindennel foglakozik trécselnek, bagzanak, stb. - de legkevésbé a gyerekekkel.
Aztán ha megtörtént a baj, jön a magyarázkodás...
Nem kifejezetten a védelem a célom, de annak a motornak azért nincs eleje, mert hátulról van fényképezve... Nem túl sok törmelék látszik, s kétlem, hogy eltakarították volna. De sajnos személyes tapasztalatból tudom, hogy egy motor totálkáros is tud lenni 50-nél.
Mindemellett sajnálatos, hogy itt is csak "civakodást" olvasok. Inkább mindenki gondolkodjon el, hogy hogyan közlekedik akár gyalog, akár motorral, biciglivel, autóval vagy bármivel, s legelőször magába nézzen. Biztos sok mindent fog találni, ami nem tesztetős.
Rettenetesen sajnálom mindhárom "szenvedőt" ebben a balesetben, és bár az ember vissza tudná fordítani az időt, de tiszta szívemből kívánom, hogy az anya is és a motoros is lelkileg a legszerencsésebben éljék túl azt a szörnyű pillanatot.
A megfelelő blogon azt is kommentáljuk.
Itt nem a gyermekek elleni erőszakról van szó!
Erről ennyit.
@hullahubika; (57.)
Hagyd, hadd lovagoljon! Biztosan jó neki tőle....
Más.
Matyi, miképpen lehetne nyomon követni az ilyen, igen komoly tanulsággal szolgálható, balesetek rendőrségi vizsgálatának eredményeit?
Van rá lehetőség, persze max. figyelembe véve a személyiségi jogokat?
Végül is az eljárás végén feketén - fehéren kiderül, hogy ki, miben, és mennyire hibás.
Jó lenne tudni, a levonható következtetések miatt...
Sztem van miért bocsánatot kérned. Egyrészt azért, mert szavait teljes mértékben félremagyaráztad.
Másrészt azért, mert ő tényleg mentős, ez a hivatása, nap mint nap találkozik a posztban leírt esetekkel, tudja mit mond, úgyhogy én nem vitáznék a helyedben vele...
Persze szófacsaró überokosokkal manapság Dunát lehet rekeszteni, de nem gondolom, hogy te igényt tartanál erre a kategóriára.
Ugye, így van?
Az utóbbi.
Kösz Ignotus! :-)
Az "olyanok mint te" szóösszetételt tartalmazó mondatokkal, nem tudok mit kezdeni.
...igen, ráadásul - ha valaki ad magára - az egyes és a többes szám egy mondaton belüli használatát is jó lenne megtanulni, az igekötőt, meg az egybe és különírást már nem is mondom. :)
De te, mint régi motoros, tudod miképp műxik ez. Megjelenik a poszt egy balesetről, amelynek során valaki miatt meghalt valaki.
Elmondjuk a véleményünket, ami nyilván nem dícséret, sőt.
És ekkor rendszerint előkerül pár védőangyal, aki küldetésének tartja megvédeni akár egy gyilkost is.
Csavarják, facsarják, kiforgatják a szót, s mivel tudják, hogy igazad van, a személyedet igyekeznek lejáratni ilyen módon.
Hogy honnan, és miért jönnek ezek...? :)
A Mónika Show-ból! :-))
Tudod: "Tapsoljuk meg Gézát, aki jól megverte édesanyját!"
6. | Ignotus
Hmm... I G N O T U S, úgy mint
" V E I G E L S B E R G H U G Ó" ???!
Na jó.
EZ A NAGYVÁROS N E M IZRAELBEN VAN !!!
Na, nesze neked Ignotus, még egy eszement...
És nem átallja Justitia képét használni... :)
Ne bántsd, ismerem valamennyire, csak most egy monumentális tévedésben van, mármint személyemet illetően.... :)
Mentős, amit említettél:
"Meggyanúsították az újraélesztett kislány édesanyját
Eljárást indított a rendőrség az ellen az édesanya ellen, akinek egyéves kislánya kedden beleesett egy gödöllői családi ház kerti tavába.
Gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az ellen az édesanya ellen, akinek egyéves kislánya kedden beleesett egy gödöllői családi ház kerti tavába - közölte honlapján a rendőrség. A gyermeket a mentőknek sikerült újraéleszteniük.
A helyszínre a mentők esetkocsiján kívül gyermekmentő kocsit, motoros orvost és mentőhelikoptert is riasztottak, a szakemberek közös, mintegy félórás küzdelemmel mentették meg a kislány életét. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjének keddi tájékoztatása szerint a gyermeket stabil állapotban vitték kórházba.
A rendőrség szerdán azt közölte: az elsődleges információk alapján az anya a házban tartózkodott, míg két gyermeke az udvaron játszott. A kislányt eszméletlen állapotban találta a tóban az édesanya, aki a mentők értesítése után azonnal megkezdte a gyermek újraélesztését."
Az élethez szerencse kell.
Mióta divatba jött a kerti tó, ez a sokadik eset.
Szerencsére jó a csapat, tavaly is volt egy hasonló eset Etyeken. Ott is sikerült visszahozni a gyereket, akinek kutya baja.
Nem kezdek itt újra a szülők felelősségéről papolni, mert a végén még letámadnak.
De megérdemelné, hogy szénné büntessék emiatt!
Az anya nem, mert hetenként jár templomba, vagy ellenkezőleg, mszp aktivista.
Valahogy nagyon elszoktak az emberek a felelősség felvállalásától...
Javasolnám nekik győzike helyett Dosztojevszkijt, tilla helyett Balzac-ot, retek gagyitévék helyett Magyarország történelmét, meg hasonlókat, de "ezek" keresztre feszítenének érte... :(
Fals magyarázkodás. Biztos 18 éves korod, az általános negyedik osztálya óta felindult vagy, azért nem tudsz magyarul írni.
Jegyezz meg valamit! Ha közszemlére teszed a fényképedet, arról ítélnek meg.
Egy blogban - általában - erre nincs lehetőség. Itt az írásod alapján alkotnak rólad véleményt.
A tartalom és a forma. Te, pár klónoddal együtt, egyikkel se dicsekedhetsz.
Szedd össze hát magad, tisztelj meg bennünket szép, magyar beszéddel!
Lehet, hogy volt egy elhamarkodott, rossz döntés.
És itt mi van??
Egymást támadjátok, oktatjátok felesleges dolgok miatt.
Miért nem azon töprengtek, hogy milyen közlekedésbiztonsági probléma merült fel? Miért nem arról írtok, hogy hová lehetne ott zebrát terveztetni és kell-e?
Lehet érvelni pro és kontra, de maradjatok emberek!
Már sajnálom, hogy végigolvastam....
Fcsilla, semmit se változtál... :)
150 méterre ott a zebra.
Hol itt a közlekedésbiztonsági probléma?
És hogy mi maradjunk emberek?
Nem az anya, aki a halálba vitte a kisgyerekét?
Te miért nem viszed a lányodat bele a pirosba, amikor bicikliztek?
Mert te egy igazi anya vagy?
Akkor miről beszélsz?
És ne sajnálj le bennünket! Nem volt kötelező végigolvasni, ha megtetted, akkor meg ne nyafogj utána...!
"Más: Itt mendenre van magyarázat biztos lesz erre is. hullahubika azt írja hogy ha közszemlére teszed a fényképed vagy bármi mást akkor arról megítélhetnek. Ezek az írások az oldal tetején látható fényképek miatt íródtak de azt biztosan tudom hogy akit ezek alapján elítéltek itt az "okosok" az nem tette fel ide ezeket a képeket... "
Ember, te olyan sötét vagy, hogy a fekete Negro cukor világít a szádban. Ebből a fentieket érteni, azért nem semmi teljesítmény, mínuszban:
"Jegyezz meg valamit! Ha közszemlére teszed a fényképedet, arról ítélnek meg.
Egy blogban - általában - erre nincs lehetőség. Itt az írásod alapján alkotnak rólad véleményt."
De semmi baj, nyugodtan sajnálgassátok egymást..! :)
Még valami, ez személyes.
Sokat hallottam rólad. Tudom, hogy nem könnyű az életed, s ennek ellenére erődön felül tanulsz(-tál), tisztességgel neveled gyerekedet, megadsz neki mindent, és alapjában véve egy empatikus, kifejezetten jó ember vagy.
Én csak egyet kérnék tőled: próbáld felfogni, hogy közülünk is vannak jó páran ilyen pozitív tulajdonságokkal rendelkezők!
Sőt, urambocsá', még tán ilyenebbek is.
Tehát ne gondold, hogy lenézhetsz bennünket, és megengedheted magadnak azt a felszólítást, hogy maradjunk emberek.
Azok vagyunk, az embertelen embereket máshol keresd, például a munkahelyed felső vezetői között...!
Köszönöm.
Tedd a kezed a szívedre: Te soha nem követtél el szabálytalanságot? Nincs köztünk olyan akivel nem fordult elő, hogy átszaladt, bekanyarodot, stb.
Akkor, abban a másodperc töredékben senki nem gondol arra, hogy vele is megtörténhet...Pedig megtörténhet (ugyanúgy mint a kerti tó, de ez egy másik történet). És itt sem volt kiírva az út szélére, hogy ott a zebra, itt a "halálba viszed a gyereked."
De mivel valóban nem változtam bármennyire is látom a hibát, fáj a szívem mindenkiért, aki résztvevője ennek a történetnek(is)!
És igen, ezerszer meggondolok minden cselekedetemet amióta anya vagyok, de bárkinek lehet egy rossz pillanata, amikor rossz döntést hoz...
Éveken keresztül beszéltem naponta egy asszonnyal, aki kereste a gyerekét. Soha nem felejtem el az Odett nevét. Hosszú idő után tudtam meg, hogy egy pszichiátriáról telefonál, mert beleőrült a gyermeke halálába. Elgázolták...
Na, ugye!!!
Ezt hívják úgy, hogy anyai felelősség!
Nem kell kiírva lenni, hogy ott nem szabad átmenni, minden normális szülőnek ott kell legyen a tudatában, az elemi szinten gondolkodóknak is, hogy mennyit lehet kockáztatni.
A gyerekkel nem lehet orosz rulettet játszani!!!
És ha te meggondolod, mert meggondolod, akkor az a másik anya is gondolkodhatott volna egyetlen másodpercet!
Érted a lényeget?
Ha a körülmények kegyetlen összjátéka vezetett volna a balesethez, egy szót se szólok.
De itt szándékosságról volt szó...
Ezzel együtt egyetértek Ignotussal. A szintén megsérült anyának nem a bírói ítélet lesz a legsúlyosabb büntetés. Mint ahogy a kerti tavas anyának sem!
Aztán, hogy hova vezet egyetlen pillanatnyi "kihagyás", nézd meg itt:
http://www.inforadio.hu/hir/eletmod/hir-278103
(Neked nem új a szörnyű látvány, de a széplelkek ne nézzék meg!)
Vajon hol járhatott a Suzuki vezetőjének az esze...?
Azt tartom továbbra is, hogy mindenkinek lehet egy rossz perce! És ha egybeesik a védőangyal szünetével, akkor megvan a baj. Kicsi, vagy nagyobb ezt nem lehet előre tudni...
És én akkor is sajnálom ezt az anyát (is)! Ő sem ezt akarta!
És nem nézegetek szinte soha balesetes képeket...
Nagyuram, ha ittál, akkor ne ülj a géphez!
Ha pedig mindez józanon jön ki belőled, akkor keress hamar egy tehetséges doktor bácsit, hátha van még remény!
Kellemes hétvégét, és mielőbbi jobbulást kívánok!
Tisztelettel:
Ignotus
Hihetetlennek tartom, hogy - élve az utolsó, új poszt címével - emberek ilyen BB-k legyenek.
Talán 3 - 4 ember fogta fel, hogy lényegében miről van szó, a többi gondolkodás helyett fröcsög, hőbörög, hajtja a magáét, mint egy rossz gramofon...
Az anyával kapcsolatos részvét, sajnálat, mint azt már kb. tízszer leírtam, teljesen jogos.
Hozzátéve, hogy a cudar idők még csak ezután jönnek majd számára...
De a sajnálat nem jelenthet egyfajta mentségkeresést a tettére, még holmi homályos, elmondhatatlan(?) mellékkörülményekre hivatkozva sem.
Hogy ezt miért olyan nehéz megérteni, fel nem foghatom.... :(
Az meg rendkívül disszonáns, hogy valaki vidéki fakabát, vagy smasszer stílusban ilyet képes leírni:
"Tudod azt gondolom,hogy neked konkrétan nem osztottam lapot így a véleményed sem igazán érdekel!Amit meg a hozzá szólásodban írsz azután tiszteljen téged a hóhér!"
Ennél lejjebb már csak az anyázás van... :)
Na, szép hétvégét neked is!
Kellemes hétvégét neked is!
De itt szándékosságról volt szó..." Honnan tudod mi történt, ott voltál? Vagy beszéltél az érintettekkel? Lehet hogy azt a tehetséges doktor bácsit te is felkereshetnéd ki tudja hátha nálad is van még remény...
Nézzük az utolsó sort. Írt ide egyetlen , a balesetben érintett személy egy szót is? Akkor újra megkérdezem mégha unod is: mi alapján ítéled meg az anyát? Ne fáradj nem szeretem a Negro-t meghagyom neked.
Nagyuram, ne fárasszuk egymást! nem szeretnék leírni olyan kitételeket, hogy "ha a hülyeség fájna, tele torokból üvöltenél", úgyhogy részemről befejeztem veled a beszélgetést.
Próbálj beiratkozni az általános iskola második osztályába, vedd át újra a "leírt szöveg értelmezése" című anyagot, s talán majd utána beszélgethetünk.
Életemben többször kellett megtapasztalnom, hogy a mély gyász szinte kiforgatja az embert önmagából.
Jómagam egy közvetlen hozzátartozóm temetése napján, hajszál híján, komoly közlekedési balesetet okoztam, pedig hát ezer éve vezetek.
Történt olyan is, hogy a legcsekélyebb ok nélkül engem hibáztattak az elhunyt haláláért. Meggdöbbenésemen az sem változtatott, hogy az illető azóta százszor is bocsánatot kért...
Összegezve: úgy gondolom, hogy a te most, feltehetően a közvetlen érintettség miatt, nem úgy értelmezted az általunk leírtakat, mint amilyennek azt mi leírtuk.
Ha megvolt a temetés, olvasd el újra ezeket a sorokat, és akkor rájössz, hogy mi nem pálcát törtünk, nem ítélkeztünk a szerencsétlen anya felett, csupán a véleményünket mondtuk el egy megmagyarázhatatlan, és kétségkívül hibás tettéről.
Végül: ha igaz, hogy te is a koporsó mellett fogsz állni, akkor őszinte(!) részvétem mindannyiótoknak, mert úgy gondolom, hogy ez a tragikus eset nem csak a gyerek, vagy az anya, hanem az egész család tragédiája.
Tisztelettel:
Ignotus
Magam ilyen felfokozott hangulatban biztos nem így fogalmaztam volna, de amit leszűrtél belőle, nem az ahogy azt HH értette.
Na pihenjünk.
Na, akkor még egyszer.
Senki nem mondta, hogy szándékosan vitte a halálba.
Ezt is, mint a többi hasonlót félreérted.
Lehet, hogy a gyász, lehet, hogy nem szoktál a netre írni, és idegen az itteni szóhasználat, de lehet más is...
Leegyszerűsítve: egész eddig nem velünk vitáztál, hanem azzal, ami a kommentjeink nyomán eljutott a tudatodig.
Aminek legtöbbször nem sok köze volt írásaink mondanivalójához.
Ha pedig pl. az áldozat nagymamája vagy, akkor az első kommentet ezzel kellett volna kezdened. Eleve úgy fogalmaztunk volna, hogy számodra se legyen félreérthető.
Én részemről befejeztem, majd ha egyenesbe jöttek a dolgok, s lehetővé válik számodra a rejtett részletek megírása, tedd meg, gondolom mindannyian tanulunk belőle!
De addig nyugodj meg, egy idő múlva biztosan sikerülni fog némi objektivitást elérni a történtekkel kapcsolatban..
Valóban és akkor éppen tilos volt és a járművek szépen várakoztak! Amikor ő elindult ennek fényében tette és egy dolgot hagyott figyelmen kívül,hogy vele azonos időben vált a lámpa zöldre!
Az elől álló motoros abban a pillanat indult meg és kövér gázzal! Információim szerint /amit a rendőrök ott a helyszínen mondtak a motor 150-nel érkezett/ bár ezt én is kétlem mert nem vagyok tisztában a motor márkájával és gyorsulási képességével!De valószínűleg a km.óra majd igazol vagy cáfol! Ennyi amit tudok nektek mondani!
DE HOZZÁ TESZEM MIELŐTT MINDENKI RÁM VETI MAGÁT,HOGY ETTŐL MÉG HIBÁZOTT AZ ANYUKA ÉS EZ ÉLETE VÉGÉIG KÍSÉRNI FOGJA!
Még valami ezek csak információk nem tények!
Tényeket majd a rendőrség fog kiadni a bíróságnak,és az ítélet is majd ez után születik!
Mondják a magukét, mint a papagájok, anélkül, hogy eljutna a tudatukig a másik szava...
Ezt tette 20 év alatt a gagyimédia.
Győzike-népség! És ezalatt nem a származást, vagy bőrszínt értem...
Hülye, sötét kopcsik! Már a nicked is hamisítod?
Az énre kattintva a te blogteres reged jön be!
Szégyelld magad, te sunnyogó, bujtogató!
Nem kopcsik válaszolt tegnap este hanem "én " az ismerőse,de itt a nevem ha érdekel.
Megigértem hogy nem folyek bele a hozzászólásokba,de szerintem ha mindenki közzé teheti a véleményét akkor "én "miért ne:
És tudod mit bár minden ember tudna igy gondolkodni ,mint azok akik gondolkodnak is és nem csak a szájuk jár.Soha ne érezd át a fájdalmat ami egy gyerek elvesztésével jár,ez is az "én" véleményem volt.
Akár abba is hagyhatod....
Valszeg sietett valahova, buszhoz-villamoshoz, bárhova, ahol pár perc is számít.
Körülnézett, nem látott semmit, a motoros meg két másodperc múlva ott volt. Ezek a gépek három másodperc alatt százon vannak.
Nekem is erővel kell visszafogni magam, hogy ne használjam ki az erejét, mert tudom hogy a közlekedők nem szoktak még hozzá, nem ismerik, nem számítanak arra hogy körülnéz, nem lát semmit, következő pillanatban meg már a nyakán vagyok.
A fő probléma itt a váratlanság volt.
Ha a jámbor honpógár elől áll a motorral és bezöldül neki, az út tiszta, egyenes, sőt még méter magas betonelemekkel is el van zárva a gyalogosok elől, akkor a motoros bízhat benne hogy senki sem fog elé lépni. Egyes-kettes és már ötvennél jár. Ez esetben nem így történt. A vészfékezés kurva rossz dolog, az ember mintegy lassított felvételen látja hogy ütközni fog, de nem tehet semmit.
Nem szeretnék egyik bőrében sem lenni.
Ma volt a kisfiú temetése....
Szörnyű még gondolni is arra, hogy mit élhettek át a közvetlen hozzátartozók....
Kopcsik....hátha te hamarabb fogod tudni a rendőrségi vizsgálat eredményét.
Jó lenne tudni, hogy ők mit állapítottak meg....
Azért ha meg tudsz valamit a vizsgálat eredményéről, akkor írd fel...
Én is aggódom az anyáért...
Sajnálom, hogy tönkrement az élete....
Hullahubika, tévedsz: igen is van közlekedésbiztonsági probléma ebben az esetben! Mint munkabiztonságis, a munkám jórészét balesetek kivizsgálással és elemzésével töltöm. Mindig ez a válasz: "azért történt a baleset mert a dolgozó hülye volt". Pedig mindig, mindig, mindig ott rejlik a háttérben valami szervezeti, szervezési, vagy valami egyéb körülmény ami hozzájárult a bajhoz. Nem lehet ilyen egyszerüen lerázni a felelősséget.
Nézzük csak ezt a szerencsétlen balesetet: a 86-os megállója ott van a Rudas Fürdővel szemben, a legközelebbi zebra pedig 150 m-re. Lehet, hogy nem ismered ezt a helyszint, de nézzél oda bármelyik reggel 7-8-kor, és ott kolbászolnak a nyugdíjasok az autók között, mert nem fognak 100 m-t sétálni a zebrához. Én már számtalanszor mérgelődtem pontosan ezen a helyen, hogy miért nincs egy zebra egy olyan közintézménynél, ahova többynire gyalog/busszal járnak az emberek? Csak kitérővel lehet a másik oldalt megközeliteni.
Bizok benne, hogy a várostervezők észhez kapnak. Ugyanúgy mint a Felső Rakpart/Battyány térnél, ahol azután csináltak lámpát és zebrát, hogy a kisfurgon belehajtott az ott várakozókban (pont a szemem előtt). Kár, hogy valakinek meg kell hallnia ahhoz, hogy előre lépjünk a közlekedésbiztonságban és az egyértelmű problémákat megoldjuk.
A többit nem kivánom kommentálni, csak annyit, hogy tiszteletlen, hogy ilyen személyeskedésbe süllyedtek egy ilyen eset kapcsán.
Mondd meg a magadét!
Itt írhatsz kommentárt a bejegyzéshez.
Itt követheted a bejegyzés kommentárjait: Hozzászólás RSS
Maradj a témánál, csak egyszerûen és röviden. És ne spammelj!
Ezeket a HTML kódokat használhatod:
strong, quote, em