árvízveszély, budai_alsó_rakpart, rakparti_sztráda, szélesítés
Mi igaz a rakparti sztrádából?
A címben feltett kérdésre a válasz: semmi. Ezzel akár el is lehetne intézni azt a sok érdekes megállapítást, amit az Építészfórumon egy jó hosszú cikkben taglalt a mű írója a Budai alsó rakpart kiszélesítésével kapcsolatban. De gondoltam a műsoromban beszéljünk ismét erről a témáról. Ha már a mű írója sokat dolgozott vele, akkor ne intézzük el egy szóval a választ.

A második riportban szintén ezzel a cikkel kapcsolatban Tóth Istvánt, a beruházást lebonyolító Enviroduna Kft. Projektmenedzserét arról kérdeztem, hogy valóban ezzel a Duna szűkítéssel nagyobb lesz az árvízveszély, illetve azt is megkérdeztem, hogy milyen lesz a kiszélesített rakpart.
A riport az Élőben a városból 2009. április 22-i adásában hangzott el

kommentárok
Ez pozitív!
Ja? Miért nem lepődöm meg?
Matyi! Azt nem tudod véletlenül, hogy mire hivatkoznak?
"Az Újpest hivatalos honlapja arról számolt be, hogy régen látható nagy érdeklődés veszi körül a szurkolók részéről az Újpest-Honvéd bajnoki mérkőzést. A lila-fehérek tájékoztatása szerint most nagyobb az érdeklődés, mint néhány héttel ezelőtt, amikor a Debrecen tett látogatást a Szusza Ferenc Stadionban.
- A mérkőzés előkészületei hetek óta zajlanak, hiszen kiemelt kockázatú bajnoki találkozóról van szó - mondta Gyimesi Kende, az Újpest FC szervezési igazgatója. - Az ilyenkor szokásos pályabejárásra is sor került, és elmondhatom, hogy a szervezésnek nemcsak a két klub a résztvevője, hanem aktív közreműködő a rendőrség, a BKV és a Szusza Ferenc Stadion működtetője is. A jegyelővétel napok óta tart, és régen nem látott érdeklődést tapasztalunk a mérkőzés iránt, de nemcsak a szurkolók felől, hanem a VIP-vendégeink, vagy például a játékos-ügynökök részéről is. A mérkőzés napján a rendőrség teljes útzárat rendelt el a Megyeri úton dél után fél öttől fél tízig, a Váci úton pedig forgalomkorlátozásra lehet számítani pénteken délután öt és hat óra, illetve kilenc és fél tíz között a vendégszurkolók vonulása miatt."
http://www.nb1.hu/popupindex.php?itemid=75269
ne értsen senki félre,nem szeretem a két csapat közül egyiket sem,csak a forgalmi káoszra szeretném felhívni az esetleg arra közlekedők figyelmét....
Matyi bocs az OFF-ért...
"A 2008-ben elfogadott teherforgalmi stratégia tarthatatlan állapota miatt Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere többször megkereste a főváros illetékeseit. Legutóbb Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesnek (MSZP) írt levelet, melyben Budapest teherforgalmi stratégiájának azonnali felfüggesztését kéri, és szükségességét fejezi ki egy esteleges zajvédő fal megépítésének, illetve a Flórián téren elhelyezett levegő-szennyezetséget mérő állomás kialakításának.
Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes arról tájékoztatta a kerület vezetőjét, hogy a budapesti teherforgalmi stratégiát nem kívánja felfüggeszteni, bár az M3-as autópálya bevezetésénél lesz zajcsökkentő beruházás, ezt a III. kerületi lakosok érdekében nem tervezik megépíteni.
Hagyó Miklós arról is tájékoztatta a III. kerületet, hogy Budapesten már 11 helyen mérnek légszennyezettséget, így a Flórián térre és Óbudára már nem terveznek elhelyezni mérőállomást."
VAJON MIÉRT PROSKRIBÁL BENNÜNKET, ÓBUDAIAKAT, ÉS A TÖBBI III. KERÜLETI POLGÁRT IMMÁR ÉVEK ÓTA A VÁROSHÁZA?
http://index.hu/belfold/budapest/2009/04/15/a_ii._kerulet_megfurna_a_17-es_villamos_meghosszabbitasat/
Kicsit azt érzem, hogy itt a fonódó megfúrása és nem a parkolóhelyek védelme a cél.
Esetleg az, hogy a kerület polgármestere az autóval járó hegyi villalakókat, vagy a békávézó plebset képviseli?!
Kösz RoGer!
Ekkora szűklátókörűséget azért nem vártam. Ha csak a magam példájából indulok ki, nekem kiváló lenne ha letehetném az autót a Vörösvári útnál és villamosra ülve átvághatnék szinte egész Budán!
Valószínűleg nem én lennék az egyetlen utas a 17-esen, aki ezt így csinálná.
Volt már egyszer villamos az Árpád fejedelem útján, át is ment a Margit-híd alatt, ahogy ezt most is tervezik. Az a rész szélesebb már nem lesz, viszont ésszerűen kialakítva szerintem megoldható, hogy ne álljon szinte folyamatosan a forgalom, ahogy az most történik.
Állandóan mindenki arról papol, hogy az autósokat át kell ültetni a tömegközlekedésre!
Szerintük itt most mi a szándék? Díszvillamos?
A parkiolóhelyekkel meg ne röhögtessük már ki magunkat! Akik a Batthyány téren és a Bem rakparton parkolnak, 70%-ban nem ottlakók, csak a metróig mennek kocsival. Különben nem ürülne ki estére a Bem rakpart Batthyány térhez közeli. része.
Nevetséges.
Óbudán, a Bogdáni út és a Miklós tér közötti hatalmas területen van a BUSZESZ gyára, amit alaposan körbenőtt a város.
Mivel az Álomszigetnek nem lesz szüksége a tömény ecetszagra, a gyár 2009 - 2010-ben vidékre költözik.
Logikus lenne a hatalmas terület adott részére egy komoly befogadóképességű P+R parkolót építeni. Itt a HÉV, a Bogdáni úti buszvégállomást is oda lehetne helyezni.
Az egész aglomeráció itt hagyhatná az autót, s BKV-val mehetne be a városba.
Ehhez jól jönne az említett villamosvonal-átkötés is...
Nos, ezt diktálná az ésszerűség.
S mi lesz valójában? Egy izraeli befektető ide fogja építeni sokadik (tényleg sokadik!) lakóparkját.
Hát ennyire ellenségei vagyunk saját magunknak...?!
Nem,csak a PÉNZ mindent felülír!
Itt a többség érdeke már rég nem számít, de ezzel semmi újdonságot nem mondtam.
Matyi, ez így nem fair!
Gazdasági adatok szerint a fuvarozó - szállító tevékenység az év első negyedévében, a tavalyi hasonló időszakhoz képest, mintegy 40 százalékkal esett vissza.
Nyilván ez az oka, hogy nem állnak a kamionok hosszú sorban a városhatártól a Flórián térig.
Ennyit a gazdasági hanyattesés pozizív hatásainak egyikéről... :)
Egyébként a Húsvétot megelőző, cirka két hétben gondoltam rád többször is, ugyanis ízelítőt kaptunk a jóból.
Az még csak hagyján, hogy a Flórián térnél a jobbra fordulásnál folyamatosak voltak a balhék (a böhömöknek kicsi a kiépített fordulási ív), de az éjszakai, igen sűrűn ismétlődő kamionkürtölések a Szentendrein nem voltak kifejezetten andalító hatással álmaimra.
Olyan érzésem támadt, mintha a sofőrök a CB helyett a levegőkürttel morzéztak volna... :)
Én abban reménykedem, ha egyszer, mondjuk pár év múlva, gazdaságunk újra eléri a nyolcvanas évek második felének szintjét, akkor már bizonyára nem demszkigábor, hagyómiklós, parkingkft,..etc. jellegű lesz Budapesten a közlekedési infrastruktúra szervezése és működtetése.
Akkor a mostani nímandok helyett tisztességes, hozzáértő, független szakemberek - remélhetőleg - elrendezik a dolgot!
Kellemes hétvégét!
Annyira irracionális...
A Bogdáni úti buszvégállomás ingatlanának tulajdonjogát átjátszották egy magánszemélynek, onnak záros határidőn belül ki kell telepíteni a BKV-t...
Akkor mi a búbánatnak nem lehet az egész hóbelevancot átköltöztetni a Szentendrei út másik, Duna felőli oldalára???
Ráadásul a volt Harisnyagyár is lebontásra kerül, így már két alkalmas terület is lenne egy P+R-el kombinált tömegközlekedési csomópont létrehozására.
Ha valahol, itt meg lehetne valósítani a párizsihoz hasonló biciklikölcsönzést is.
Nyilván eretnek gondolat egy méretes kerékpármegőrző is, ahol az autós este lerakja a drótszamarat, éjjel vigyáznak rá, reggel meg leteszi itt az ótót, s nyeregbe pattan, úgy megy beljebb.
A többi autós meg HÉV-re, buszra, s ahogy a terveket ismerem, majd villamosra...
Ehelyett lakópark...
Itt tényleg, kizárólag csak a megfelelő zsebekbe rakott pénz számít!
Elmennek ezek a .... :(
Na erre gondolok amikor azt mondom, hogy a pénz mindent felülír. Nincs aki téged képviseljen, megvédjen, a dilettánsokkal és a milliárdosokkal szemben. Majd ha minden lyukat beépítettek, nyugodtan hivatkozhatnak arra, hogy nincs hely a P+R parkolónak.
Néhány jólirányzott bankjegy köteg és itt mindenki azt csinál amit akar.
Mondd meg a magadét!
Itt írhatsz kommentárt a bejegyzéshez.
Itt követheted a bejegyzés kommentárjait: Hozzászólás RSS
Maradj a témánál, csak egyszerûen és röviden. És ne spammelj!
Ezeket a HTML kódokat használhatod:
strong, quote, em