, , ,

Zsákutcába terelték a forgalmat

Amíg a NATO delegációk nyugodtan tárgyaltak pénteken délelőtt, az autósokat egy ügyes lezárással zsákutcába terelték. Pedig csak pár száz méterrel kellett volna odébb rakni a lezárást, és máris nem a Kálvin térnél lévő jelzőőrökkel ordibált volna a sok csapdába esett autós.


A csütörtök reggeli lezárások, és vonulások után délutánra normalizálódott a főváros forgalma. Viszont a nagy szervezésben egy dolgot kifelejtettek. Azt, hogy a Szabadság híd, a Fővám tér, a Vámház körút, a Kálvin tér, a Veress Pálné utca lezárása miatt aki erre a területre bekeveredik, az nem tud semerre kimenni, csak a Sóház utcán keresztül oda, ahonnan indult.

Ugyanis a Közraktár utcánál lezárták a Pesti alsó rakpartot. Így a mit sem sejtő autósok a Csarnok térnél be is mentek a Pipa utcába (mindkét irányból behajtani tilos, kivétel BKV). Innen viszont csak jobbra lehet kanyarodni a Vámház körútra (mindkét irányból behajtani tilos, kivétel BKV). Majd ezt végigállva eljutnak a Lónyay utcáig, ahonnan a Kálvin téren keresztül nem lehet kijutni a Múzeum körútra, mivel ott sorompó van, és csak a BKV és a taxik mehetnek át.
Persze, van, aki szabályosan próbálkozott, és a Csarnok térnél az Erkel utcába hajtott be. Ők a Lónyay utcánál jobbra nem kanyarodhatnak, mivel ott tábla van (Mindkét irányból behajtani tilos, kivétel BKV, taxi). Így balra kanyarodva eljutnak a Vámház körútig, ahol ugye a már fent említett helyzet várja őket. Így balra ki a Szabadság híd felé, de otta Veress Pálné utcába nem lehet behajtani, mivel azt útépítés miatt lezárták. Így vissza a Fővám térre, ahol csak a Sóház utcába lehet bejutni, és így vissza a Csarnok térre.








Tudom, a Pipa utcába, a Vámház körútra behajtók szabálytalanok voltak, de azok, akik szabályosan, az Erkel utca - Lónyay utca útvonalon mentek el a Vámház körútig, ők is megszívták.

Így megkérdezném, hogy

1. miért nem lehetett engedni a forgalmat a Pesti alsó rakparton a Szabadság hídig, és ott felterelni a forgalmat a Havas utcán keresztül ki tudtak volna menekülni az Irányi utcán keresztül.
2. Valaki egyáltalán tudja azt az Illetékesek közül, hogy a Szabadság híd és a Kálvin tér között milyen lezárások vannak?
3. Ha már nem tudja, és nem ért a munkájához, akkor mit keres ott?
4. mivel ez nem egy pár perces lezárás volt, a BKV miért nem értesítette a rendőrséget, hogy nemtud közlekedni egy járművük sem?

A fotókon egy hölgy épp ordibál a jelzőőrrel, hogy engedje át.

11 kommentár

kommentárok

1. | mentős 2008-10-10 16:06:34 | Válasz erre
A dilettantizmus netovábbja. :-)) mentős avatar
-
2. | Mityu 2008-10-10 18:02:37 | Válasz erre
Ez a NATO csúcstalálkozó mit keresett Budapesten? Miért nem lehetett mondjuk Visegrádra szervezni???
Ne adj Isten Esztergomba?? Hihetetlen, hogy akik ezt kitalálták magasan szartak arra, hogy az amúgy is lezárásokkal teli Budapesten még jobban ellehetetleníti a közlekedést.
Mityu avatar
-
3. | Petike 2008-10-10 18:43:49 | Válasz erre
http://index.hu/cikkepek/0810/belfold/nato1//.gdata/gpb_02.jpg
A szándékosan okozott sérülésekkel mi a helyzet?
Nem hiszem, hogy a küllő örülne, hogy annál fogva emelik az autót.
Petike avatar
-
4. | pontszóró 2008-10-10 19:45:53 | Válasz erre
Ez az eset azt bizonyítja, hogy kormányunk legfőbb gondja, hogyan tudna minél mélyebbre nyalni a külföldnek, de a saját népére jó magasról tojik. pontszóró avatar
-
5. | apu 2008-10-10 20:03:56 | Válasz erre
Én ma pénteken háromnegyed háromkor indultam a Tétényi útról (11-ik ker) és három óra hat perckor az M3-on voltam - a körvasútnál. A Hegyalja üres volt, Erzsébet híd dettó, a Petőfin laza sor, nem dugó, Andrássy üres.
Szeretnék még NATO-t.
(hogy valaki jót is írjon má... :D )
apu avatar
-
6. | IroNiQ 2008-10-11 00:12:57 | Válasz erre
Matyi: ugye a hölgyemény a M.......-B... típusú gépjárműben ült?

apu: nekedis hasonló jókat kívánok, remélem egyszer bennragasz egy hasonlóan kicsi dugóba.

Petike: nyilván lehetne mondani, hogy attól még, hogy szabálytalan, nem kellene kib.szni vele, de inkább azt mondom, hogy ez biza ij...
IroNiQ avatar
-
7. | Ignotus 2008-10-11 13:07:06 | Válasz erre
Aki a Szépvölyi út - M3-as vonálától északra autózott, az jól járt.

Aki ettől délre, az így járt... :)

Esztergomot ne, mer' akkor 3 napig még a házból se léphetek ki, képesek lesznek belémlőni a rettegő nagypofájúak csicskái...
Ignotus avatar
-
8. | zsuzsanna 2008-10-11 13:12:02 | Válasz erre
Igazából én is csak a gyorsforgalmi út lezárása miatt kerültem két napot, viszont az első napon este ahány hiradó, annyifélét mondott, hogy hol és mi van lezárva, végül Rákoshegyről Budatétényig simán autóztam... zsuzsanna avatar
-
9. | BoGár 2008-10-11 23:08:22 | Válasz erre
Igno: Fel Visegrádon a Silvanusba! Ott aztán nem zavarnak senkit. Illetve fordítva is. :D BoGár avatar
-
10. | Petike 2008-10-12 00:08:53 | Válasz erre
Ha a lezárások előtt állt oda, akkor nem szabálytalan. Petike avatar
-
11. | Ignotus 2008-10-12 09:41:48 | Válasz erre
#9: például!

Persze ezt így sose fogják, mert esetleg bebizonyosodna, hogy az égvilágon semmi szükség ilyenkor a sok felturbózott gorilladroidra.

Akiket ugye mellesleg a mi pénzünkből tartanak...

Az meg a világ legabszurdabb dolga, hogy a főpöfeteg gunnyadva reszket a páncélmobil sötétjében, az ótó meg megy hússzal, s különböző ingyenélő titkos(?)szolgálati emberek loholnak körülötte...
Ignotus avatar
-

Mondd meg a magadét!

Itt írhatsz kommentárt a bejegyzéshez.

Itt követheted a bejegyzés kommentárjait: Hozzászólás RSS
Maradj a témánál, csak egyszerûen és röviden. És ne spammelj!
Ezeket a HTML kódokat használhatod:

strong, quote, em

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?
0Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet