, , , ,

Szólás szabadsága: Dugóváros

A Szólás szabadságában a budapesti közlekedési helyzetről volt szó. Kiderült, hogy igazából senki nem tehet semmiről, és senki nem tud semmit. Na és azt is, hogy díszkivilágítást kap a Szabadság híd.



Néhány idézet a riportból.

Palásti Imre, alosztályvezető, Fővárosi Önkormányzat: - Én nem találkozok a főgyűjtő vagy a metrónak az olyan projektterveivel, ami úgy csak az álmodozás szintje. Én konkrét kiviteli tervekkel találkozom, és arra nagyon nehéz azt mondani, hogy ne épüljön most, amikor már minden kész, támogatási szerződést kötöttek, mindent.

Hagyó Miklós:. - Én még most nem mondanék tényeket, Tény az, hogy a tervek és a jelenlegi szerződések alapján ez év végére készül el a Szabadság híd. Nemcsak a hídszerkezet, nemcsak a pálya újul meg, hanem egy csodálatos díszkivilágítást is fog kapni, mint említettem, hogy itt részben EU-s forrásokból, és ez is mondjuk így a sietségnek az egyik oka, hiszen..
Mv.: -..most ne haragudjon, de szerintem, akik néznek minket, azok biztos, nem hatódnak meg teljes mértékben a díszkivilágítástól, mert az ő agyukban az jár, hogy nem tudnak közlekedni a városban és lehet, hogy nem igazán szeretnének gyönyörködni a fényekben, inkább mennének.

A riport szöveges részét itt lehet megtalálni:

Dugóváros

Egy kis adalék, ami szerintem elgondolkodtató.

A XIX. században épült a Szabadság híd. 1894-ben kezdték építeni, és 1896. augusztusában adták át.

A II. világháborúban felrobbantott híd felújítása 1946. tavaszán kezdődött el. A hidat 1946. augusztus 20-án adták át...

A Szabadság híd felújításába 2007. augusztusában kezdtek bele. A felújítás befejezése 2008. október 30. vagy 2009....

19 kommentár

kommentárok

1. | Parkoló Blog 2008-09-08 22:28:18 | Válasz erre
Némely haladó, környezettudatos városokban éppen hogy lekapcsolják a díszkivilágítást, ezzel is csökkentve a város energiafelhasználását, valamint példát mutatva a világnak. Parkoló Blog avatar
-
2. | Srác 2008-09-09 07:32:03 | Válasz erre
Eddig ott tett keresztbe mindenki mindennek, ahol tudott. Most pedig számon kéritek, hogy nem halad a munka. Tudjátok, mi az a farizeus magatartás?

1896-ban volt a Millennium. Dualista állam, Fővárosi Közmunkák Tanácsa, stb. A második világháború után se olyan világ volt, mint ma. Az akadékoskodókat nem sztárolták, hanem belekeverték a malterba. Lehet, hogy most is úgy kéne, és akkor minden sokkal gyorsabban haladna. Építkezés és közlekedés egyaránt.
Srác avatar
-
3. | Sparhelt 2008-09-09 09:22:54 | Válasz erre
Srác: Az is farizeus hozzáállás a részedről, hogy rajtad kívül mindenki hibás.. Sparhelt avatar
-
4. | Hulla Hubert 2008-09-09 11:20:32 | Válasz erre
3#: azért megnézhetted volna a farizeus szó jelentését a szótárban, mielőtt itt hülyét csinálsz magadból...

1#: Igen, a FÉNYSZENNYEZÉS egyre jobban kimegy a divatból. Egyre több városban kapcsolják le pl. éjszakára az energiazabáló reklámokat.

Hagyó: Jézuskrisztus, milyen lehetett ez az ember az El Camino előtt, ha megtisztulva ilyen....
A demagógia szobrát egy az egyben meg lehetne mintázni róla...
Hulla Hubert avatar
-
5. | Lexon 2008-09-09 11:57:01 | Válasz erre
Hulla Hubert:
Az élhetôbb városokban nem azért kapcsolják le az éjszaki világítást, mert csökkenteni akarják a fényszennyezést, hanem energiaköltséget takarítanak meg. Úgy látom a két fogalom kicsit összekeveredik. A fényszennyezést elsôsorban a rossz irányba (sokszor felfelé) világító lámpák adják, ennek káros élettani és csillagászati hatása van. A növekvô energiárak miatti spórolás egy más téma...
Lexon avatar
-
6. | FaZon 2008-09-09 12:42:08 | Válasz erre
Matyi:
Off:Hálás köszönet neked hogy ma 8:35 perc körüli időben a 11.ker.Október 23 utca és Bercsényi sarkán beengedted magad elé (besorolni)a kék vasalót.
On:
FaZon avatar
-
7. | Lajcsi 2008-09-09 13:01:38 | Válasz erre
Örökké az a fránya politika. De nevezzük nevén a gyereket. Demszki Gábor.

Itt, a genszter váltás előtt, volt egy jól működő BKV közlekedés. Arra gondolok, hogy szinte a fél város átutazható volt egy járművel. Jött az okos tojás és felszabdalta a járatokat, gondolva ha az utas többször száll át több lesz a bevétel. Már mint a jegyekből.Most mint aki feltalálta a Spanyol viaszt elő áll a hosszabbított járatok ötletével.
Szerintem egy ötlettel még adós azzal, hogy még a helyén van. Amikor meg választották tudnia kellett volna, hogy ő erre alkalmatlan. Ez nem Szamizdat írás a kgb. bérelt lakásában, itt gondolkodni is kell!!!. Ezt mint tapasztaljuk elmulasztotta. Ha pedig meg tette, abból a város nem profitált.
De valaki mégis.???

A mostani járatok átszámozása,hát az egy külön tanulmány. Kérdezem kinek állt érdekében és miért.
Hallottunk erről véleményeket (a külföldi nem tud eligazodni stb.) erre mondják baromság. Most a hazai nem tud eligazodni!. És ez is baromság.
Persze, Jóska, Pista, Karcsi barátom cégének jól jön a megrendelés az új táblák elkészítésére. Itt én azt látom, Demszki készül a búcsúra, és küldeti a pénzt az elkülönített számlára. Amit majd vissza vonulásakor használni fog. Ezt az egészet nem állítom!, csak feltételezem.
Lajcsi avatar
-
8. | apu 2008-09-09 13:39:39 | Válasz erre
Kérdésem lenne (kivételesen komoly)

Matyi, tudnál-e arra valamilyen választ adni, hogy ez mi:
Egyik emberem sok ponttal beérkezik a ponttalanító helyre - utánképzés.
17 ezres "feltárási díj" befizetése után közlik, hogy az utánképzési díj legkisebb csomagja 68 ezres.
Erre azt válaszolja, hogy köszi nem kő, megyek inkább gyökketővel.
Mire a helyi maximális mérvadó emígyen:
-És 34 ezerért sem kellene?

Tényleg érdekelne, hogy ez a kína piac, vagy valami más csuda.
Köszi.
apu avatar
-
9. | Ignotus 2008-09-09 13:58:14 | Válasz erre
Lexon, a világért se akarok kötekedni, de az energiaakarékosság és a fényszennyezés csökkentése egyaránt pozitív dolog, s több szempontból is összefügg a kettő.
De a lényeg, hogy mindkettő környezettudatosságot feltételez.
Ami ma Mo-n nyomokban sem lelhető fel, igen siralmas módon éppen a "környezetvédő" és hasonló civil szervezeteknél legkevésbé.

Pedig ha nem kakasosat játszana mindegyik a saját trágyadombján, összefogva már rég ki lehetett volna innen penderíteni Demszkij elvtársat, és kutyaütő bandáját....
Ignotus avatar
-
10. | Ignotus 2008-09-09 13:59:14 | Válasz erre
#8: ez komoly???? Ignotus avatar
-
11. | apu 2008-09-09 14:24:00 | Válasz erre
Mondom, tuti.
Most hívott fel totál kibukva, egyéb részletekkel fűszerezve azt amit írtam.
Ráadásul a jogsija a munkája is, hisz nélküle nem tudna 4-5 ezrest vezetni havonta.
apu avatar
-
12. | lajcsi 2008-09-09 16:06:20 | Válasz erre
Mondom tuti!
Részegen autót vezetni nem érdeme.
lajcsi avatar
-
13. | Név 2008-09-09 23:59:49 | Válasz erre
Itt a legjobb példája annak, hogy mennyire érdekli a politikusokat a szakemberek véleménye:

http://href.hu/x/6w44

Röviden: összehívják egyeztetésre a szakmai képviseleteket úgy, hogy már elő van készítve két nappal későbbre a korábban titkolt tervezet változtatás nélküli megszavazása...
Név avatar
-
14. | Sparhelt 2008-09-10 08:32:12 | Válasz erre
#4: Szerintem nem csináltam hülyét magamból, a beírásoddal te csináltál inkább, de személyeskedésbe nem kívánok belemenni.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Farizeus#A_mai_sz.C3.B3haszn.C3.A1latban
A farizeus szó a mai szóhasználatban, képmutató, álszent embert jelent, ennek fényében tökéletesen értelmezhető a #3. beírásom.
Képmutatónak tartom azt, aki szerint rajta kívül mindenki hibás..
Egyéb értelmezési problémád esetleg?
Sparhelt avatar
-
15. | Hulla Hubert 2008-09-10 08:52:22 | Válasz erre
Igen, van.

"Képmutatónak tartom azt, aki szerint rajta kívül mindenki hibás.."

Srác beírásában te hol olvastad ezt??? Mármint hogy rajta kívül mindenki hibás...

Egyszerűen szóvá tett valamit....
Hulla Hubert avatar
-
16. | Srác 2008-09-10 11:32:50 | Válasz erre
Elég csökött agya van annak, aki azt hiszi, hogy a Demszky saját kezűleg dönt egy-egy járat meghosszabbításáról vagy lerövidítéséről. Ahogy az se igaz, hogy olyan haj de jól működött a BKV a tanácsi rendszerben. Főleg meg aztán figyelmen kívül hagyni azt, hogy az elmúlt 20 évben gyökeresen megváltoztak a budapestiek közlekedési szokásai, lakó- és ipari negyedek alakultak át, az aztán az igazi csököttagyság. Srác avatar
-
17. | Vlagyimir Iljics 2008-09-10 13:12:35 | Válasz erre
Turbóagyú elvtársam, Vengrija fővárosában Demszki tanácselnök közel 20 éve nem szakemberekkel, hanem hatalma megtartása érdekében, talpnyalókkal veszi körül magát.
Ezek politikusok, az intrikához kiválóan értenek, de pl. a közlekedéshez semmit. A direktívákat ők szabják, döntéseket ők hagyják jóvá, a hozzáértőknek kuss van.

Érted már? Ha nem, eredj, és nyelveld tovább Demszki hátulát! De jó fényesre, hogy elégedett legyen...
Vlagyimir Iljics avatar
-
18. | Sparhelt 2008-09-10 13:53:04 | Válasz erre
Hubert: Itt:
Eddig ott tett keresztbe mindenki mindennek, ahol tudott. Most pedig számon kéritek, hogy nem halad a munka.
A kéritek - többes szám második személy. Ti. Ha magára is gondolt volna többes szám első személyt használ.
Egyéb kérdés?
Sparhelt avatar
-
19. | Vlagyimir Iljics 2008-09-11 15:19:19 | Válasz erre
Spor et, olvastál te ettől a nicktől eddig egyetlen értelmes mondatot? Vlagyimir Iljics avatar
-

Mondd meg a magadét!

Itt írhatsz kommentárt a bejegyzéshez.

Itt követheted a bejegyzés kommentárjait: Hozzászólás RSS
Maradj a témánál, csak egyszerûen és röviden. És ne spammelj!
Ezeket a HTML kódokat használhatod:

strong, quote, em

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?
0Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet