budapest, buszsáv, jelzés, kerékpár, kerékpáros, motor, parkolás, piros, szabálytalan_parkolás, taxi, város
Mega képgyűjtemény szabálytalanságokból
A blog létezése óta nem publikáltam ekkora képgyűjteményt szabálytalankodókról. Nem tudom, hogy Gyalogos mennyi idő alatt gyűjtötte össze, de itt aztán van minden. Taxik, buszsávban autózók, kerékpárosok, szabálytalan parkolók.
Ezt az utolsó két képet Gergőtől és Curtistől kaptam.
A melléklet fotót a soroksári Decathlon parkolójában készítettem azt követően, hogy az autót támasztva dohányzását hanyag pöccintéssel bevégező nőszemély beszállt a verdába. Az hagyján, hogy 2 mozgássérült parkolóhelyet foglal el, de ettől az esettől függetlenül is elgondolkodtató az a jelenség, hogy a Decathlonok bejáratánál is megfigyelhető az a máshol (Tesco, Auchan, IKEA, stb.) már megszokott látvány, hogy mindenki igyekszik a bejárathoz legközelebbi helyet mindenáron megtalálni és oda befurakodni. Ez a kényelmesség és önkímélet egy sportáruház vevőköre esetében mégiscsak kissé paradox...
Szintén érdemes lehet azon is elgondolkodni (az illetékeseknek),
hogy egyes áruházak esetében azért lehet túl nagy a mozgássérült
parkolókkal való visszaélési ráta, mert mondjuk a parkolók fele
ilyen megkülönböztetett jelzéssel van
ellátva, noha az igény vélhetően ennél jóval kisebb. Arról már nem
is beszélve, hogy kevesebb lesz így az össz parkolóhely mennyiség
is, mivel 2 felesleges (és széles) ms.-parkoló helyén valószínűleg
3 normál hely férne el.

Helyszín: Budaörs Puskás Tivadar utca 2.
Szerintetek mit érdemelne az ilyen? A zebrának csak a
széle ennyire kopott - egyébként jól látható, és kiemelkedik
az aszfaltból a csíkozás)


kommentárok
2.képhez.Fő utcában a Clark felé mostanában a motorosok (kis,és nagy)a járdán száguldoznak addig míg egyszer valakit el nem ütnek,egy kapualjból kilépő embert.
a Mechwartnál meg elég nagy a kétkerekű közlekedők aránya a villamos sínen.
http://indafoto.hu/mityu/kozlekedunk
a buszsávban bringázás tudjátok miért nem?
a kresz azt mondja ki, hogy a biciklisnek kötelező a legszélső forgalmi sáv külső egyharmadában haladni.
a kresz azt is kimondja, hogy a buszsávban tilos biciklizni, kivéve ha ezt külön tábla engedélyezi.
a járdán 12 éves kor felett tilos biciklizni.
namármost, akkor az összes buszsávval ellátott úton tilos a bringázás? vagy pedig a buszsáv melletti külső forgalmi sáv külső egyharmadában kellene biciklizni?
melyik a veszélyesebb, ha az 5-10 percenként járó busz elől kell félrehúzódni vagy ha a sok esetben egyetlen forgalmi sávot lassítom azzal hogy jó kondiban is max 30-as átlaggal haladok ott?
ha félrehúzódnának a bringások a busz elől, akkor nem is volna baj. De eszükben sincs félrehúzódni 99,999%-a szarik az egészre, kerülje ki a busz ahogy tudja. Utóbbi pedig gyakran nem megy, mert éppen dugó van a sima sávokban és csak a busz sávon lehet haladni. Ilyenkor vagy araszol a busz a kretén bringás mögött vagy ő is átveszi a "szarok rá" mentalitást és elmegy mellette 2 centire, aztán lehet anyázni...
De még mennyire, hogy látszik! Mégpedig az arányokon. 1 millió autóból kb 5 megy át telipiroson (mikor is nem 1 mp-el a pirosra váltás után megy át, hanem az 1 perce piros lámpánál) 1 millió bringásból pedi 950.000...
És én azt mondom, igenis vegyék fel, és jelentsék fel azt a néhány pofátlan autóst aki azt hiszi rá nem vonatkoznak a szabályok, a bringások 95%-val egyetemben...
Egyébként meg igen, inkább egy 1.6m széles autó kerülgessen sávon belül, mint egy 2.5 m-es busz, még akkor is, ha előbbiből több van.
Árpád-híd, kerékpárút: gyalogosok hada sétál, a legtöbbjük nem is tudja, hogy rossz helyen, de ez a példa szempontjából nem lényeges. Bringásként érkezem szemből vagy hátulról, csengetek egy aprót, de érdemi reakciót nem tapasztalok. Egyre közelebb érvén látom, hogy nagyon szűk a hely a korlát és a gyalogosok között. Mivel újabb csengetésre sem húzodnak félre, a te értelmezésed szerint becélzom a "lyukat" és elhúzok melelttük. Jobb esetben, mert ha pont akkor lép félre, akkor annak csúnya vége lehet.
Az én reakcióm ezzel szemben az, biztos gyáva vagyok vagy ilyesmi, hogy lelassítok az ő sebességükre és úgy megyek el mellettük, természetesen megköszönve "figyelmességüket".
Csakhogy értsd: tahó az a bringás, aki a buszsávban biciklizve nem törekszik arra, hogy elengedje a buszt. De erre nem lehet a buszvezető válasza az, hogy 2 cm-es oldaltávval előzi meg.
"1 millió autóból kb 5 megy át telipiroson (mikor is nem 1 mp-el a pirosra váltás után megy át, hanem az 1 perce piros lámpánál)"
Legyünk nagyvonalúak, számoljunk 2 millió autóval naponta. Tehát meggyőződésed, hogy mindössze 10 autó megy át a piroson. Az a néhány pofátlan. Nem tudom hol laksz, de talán ott is hallod a nevetésem. LOL
Ja, és mi az, hogy "telipiros"? Új KRESZ-értelmezés? Idézd kérlek a paragrafust erről! Most az jön, hogy azért nem állok meg, mert belémrohannak hátulról?
Amúgy elfogadod-e azt, hogy 1 millió bringásból 5 megy gyorsabban, mint lehetne, ám 1 millió autósból 950 ezer? Ne erőlködj: +1km/h is kimeríti a sebességtúllépés fogalmát.
Kb. 1 hét volt elkészíteni ennyi képet.
De akár a háromszorosát is el lehetett volna.
LOL. Mitől nem tud átmenni? Nincs gázpedál? Az autók ott állnak a piros előtt 1 perce, majd jön egy bringás és lassitás nélkül átmegy a piroson az esetek 99,5%-ában... Az autós is át tudna, csak nem olyan pofátlan. (rendszám, bizony-bizony) És úgy látom nehéz felfogni, de bizony nagyon nem mindegy, hogy lendületből a pirosra váltás után 1 mp-el átsuhansz a piroson (akár bringával akár autóval) vagy egy fél perce piroson mész át. Nem a kresz szerint, hanem pofátlanság szerint...
"De erre nem lehet a buszvezető válasza az, hogy 2 cm-es oldaltávval előzi meg."
ja értem. az amúgy is halott belvárosi közlekedésben kezdjenek el a buszok 10-el araszolni agyhalott bringások mögött, akik mellesleg teljesen szabálytalanok. LOL.
Kapcsolódó történet: http://autozz.blog.hu/2008/09/08/a_biciklise_az_egesz_ut
"egyes áruházak esetében azért lehet túl nagy a mozgássérült parkolókkal való visszaélési ráta, mert mondjuk a parkolók fele ilyen megkülönböztetett jelzéssel van ellátva, noha az igény vélhetően ennél jóval kisebb."
Azért ennek fuss neki mégegyszer...
Vagy matekóráról hiányoztál, vagy erôteljes költôi túlzásba estél.
Egyébként nincs ezeken a képeken semmi probléma. Mindenki mindenhol csal. Tegye fel a kezét, aki számlát kér a vízvezetékszerelőtől! Ennyit érnek az itt élők.
Hűűű!!!!
Van értelmes ember, aki a "szellemét" tartja, tartatja be.
Van, aki a betűjét.
Pedig nem nehéz közlekedni. Okulva a zebrán gázoló piercinges, tahófalvi emberállat esetéből, azóta itthon is úgy vezetek, mint pl. Ausztriában, Németországban, vagy (ugye hihetetlen) Romániában.
Mert mindezeken a helyeken pl. főbenjáró bűn szabálytalanul parkolni, a zebrán áthaladó gyalogost el nem engedni esetleg előtte - mögötte elegánsan elsuhanni.
Higgyétek el, meg lehet szokni. Ha a gyalogos lelép a járdáról, vagy egyértelműen látszik a szándéka, lassítok, ha kell megállok, és elengedem.
A mögötted dudára tenyerelő, habzó szájjal rikácsoló vérbunkókkal meg nem kell foglalkozni.
A számlakérés egy kicsit kilóg, mert ott mindkét fél jól jár, tehát könnyebben rábólint az ember. De ezek a tahóságok az egyik félnek kellemetlenséget okoznak ám.
Nálunk miért nem vezetik be azt, ami Ausztriában van: villogjon a zöld, akkor kell gázt adni, és a sárgánál már fékezni. Lehet, hogy nem lenne ennyi piroson átsuhanó jármű. Talán. (Tudom, naiv vagyok, itt akkor is a sárgánál adnának gázt.)
Naiv vagy aki 100+ méterről gázt ad annak mindegy, hogy a sárga előtt villogott-e a zöld.
a rendőr villog, van ott pár ember, a polgárőrök és a rendőrök beszélnek az emberekkel.
jön egy biciklista a villamos síneken, lelassít, megnézi mi a szitu, majd piroson átcsorog a Déli felé, fel az emelkedőn.
Gondolom te fékezés nélkül rohansz bele az úton a forgalmi sávban szabálytalanul parkoló teherautóba. Ja, neeem, hiszen az erősebb, s lejönne a fényezés. Persze ha egy kisebb, gyengébb akadály van, azt bátran veszélyezteted. Értem én.
"És úgy látom nehéz felfogni, de bizony nagyon nem mindegy, hogy lendületből a pirosra váltás után 1 mp-el átsuhansz a piroson (akár bringával akár autóval) vagy egy fél perce piroson mész át. Nem a kresz szerint, hanem pofátlanság szerint."
Nem a KRESZ szerint, hanem szerinted. Te itt húzod meg a határt. Mi van, ha valaki azt mondja, szerinte az igazi pofátlanság a 35. másodperctől kezdődik, a fél perc még belefér? Esetleg egy másik már a 15. másodpercnél ráncolja a homlokát. A KRESZ, mint egységes szabálygyűjtemény pont ennek próbálja meg elejét venni, hiszen vezetés közben nem azzal kell foglalkozni, hogy a közlekedés többi résztvevője mit gondol az adott szabályról, hanem azzal, hogy mi a szabály. Szóval jó lenne, ha következetesebb lennél, mert akkor talán hitelesebb is. Nem mellesleg, biztos tudod, hogy a pirosra váltást megelőzi a sárga fény, úgyhogy hiába magyarázkodsz, attól még az pontosan ugyanolyan szabálysértés, mint ha valaki átbicajozik rá 10 másodpercre, hiába próbálsz hamis ideológiával kibújni a felelősség alól. S akkor nem is beszéltünk a kerékpáros szélesebb látómezejéről, mert esetünkben ez nem változtat a szabálysértés tényén.
"A számlakérés egy kicsit kilóg, mert ott mindkét fél jól jár, tehát könnyebben rábólint az ember."
Persze tudjuk, hogy normális országban ez nincs így, hiszen ott tudják az emberek, hogy tulajdonképpen maguktól lopnak. De mivel nem normális országban élünk, és nagyon jól tudjuk, hová lesznek az adóforintjaink, a legtöbb ember apró ajándékként tekint az olcsóbb javítási díjra. Főleg, ha történetesen megnézte a napokban a fizetési papírját, s látta, hogy a munkájáért ő kapott X összeget, az állam meg X + (2/6 X) - X + (4/6 X) támogatást sepert be. Ettől függetlenül mindketten adócsalók, de nem árt néha az okok mögé is nézni.
Jaj de szar ez a demagóg duma... Sorold fel légyszi az elmúlt ÉVEKBEN hány szabálytalan bringást ütött el, lökött fel buszos?
"Mi van, ha valaki azt mondja, szerinte az igazi pofátlanság a 35. másodperctől kezdődik, a fél perc még belefér?"
Nem fogtad fel a lényeget. A pirosra váltás után exponenciálisan nő a veszélye, hogy ha átmész rajta, abból gond lesz. Az első mp-ben még minimális az esély rá (csak, ha egy másik idiótával találkozol aki nagy sebességgel még a piros-sárgánál robog át) mig a 15. máodpercnél már szinte biztos, hogy jön valaki oldalról... Szóval te itt csúnyán összekevered a büntetést a veszélyyel. A büntetés ugyanaz, a veszély nagyságrendekkel változik attól függően, hogy mióta piros a lámpa.
2008-09-09 08:46:31
Kedves Somp!
Javaslatom, hogy ha pirosra vált a lámpa, akkor egyáltalán ne menj át rajta. 2 hónapja volt egy esetem, hogy a egy autós kolléga a kb. 3-5 másodperce piros lámpán áthajtott és ha nem hajítom el a motort, akkor nekimegyek. A motor és vállam megsérült (8+ nap), ő meg elhajtott. Szerencsére elég tanum van, és az egyik a rendszámot is megjegyezte. Úgyhogy most valószínűleg kap majd egy kis felfüggesztettet.
A lényeg: ha már átmész a piroson legalább nézz körül előtte!
Hálistennek a mai bölcsességet is megkaptuk, köszi a tippet, megfogadom :)))
Bár nem rémlik mikor is irtam olyat, hogy akármilyen piroson át kell menni, idézd be légyszi.
Annyit mondtam, hogy ég és föld a különbség, egy éppen pirosra váltott lámpán áthajtás és a fél perce piroson áthajtás között.
Én meg azt, hogy kurvára nincs, és esetemmel is erre próbáltam rámutatni. De nem baj, ha nem akarod érteni, akkor nem is fogod. Különbség aközött van (és erre próbált előző vitapartnered rámutatni), hogy körbenézel-e (és látsz-e), vagy sem. És ha lendületből átzúzol a piroson, akkor esélyed sincs körbenézni.
LOL, én is láttam már pár gyalogosokon, oldalról jövő kocsin stb-n elfekvő "körülnézek ezért átmehetek a piroson" tipusú bringást, ők is ebben a tévhitben éltek mint ti. Nem baj, ha nem érted, majd megtapasztalod.
Nem értem a cinizmust. Szerinted nem sárgánál kell megállni?
A 12. képen ismerni kellene a helyszínt, mielőtt a "villamossínen közlekedő bringás" skatulyába tesszük a két delikvenst. Azon az útszakaszon - ezt a mögöttük jövő busz is igazolja - egy "mindkét irányból behajtani tilos, kivéve rendőrség, BKV és áruszállítás" tábla van. A KRESZ szerint ide a biciklis behajthat.
A 29. képen pedig a buszsávból simán kanyarodhat balra a fehér Astra, itt sem egyértelmű a szabálysértés.
VII. kerület Király u. 103. trolimegálló!
http://indafoto.hu/Frog/image/4721733-d342aecf
VII. kerület Klauzál u. 24 utcasarok!
http://indafoto.hu/Frog/image/4721669-390eb9dc
http://indafoto.hu/Frog/image/4721665-18d0adbd
VII. kerület Damjanich u. 25/ trolimegálló
http://indafoto.hu/Frog/image/4721661-f4037edd
VII. kerület Vörösmarty u. 25 utcasarok
http://indafoto.hu/Frog/image/4721643-58ed1b3b
http://indafoto.hu/Frog/image/4721645-a9253df6
http://indafoto.hu/Frog/image/4721603-8dc2e870
http://indafoto.hu/Frog/image/4721601-7b8c6de0">http://indafoto.hu/Frog/image/4721601-7b8c6de0
VII. kerület Izabella u. 42. trolimegálló előtti parkolást gátló oszlopoknál
http://indafoto.hu/Frog/image/4721601-7b8c6de0">http://indafoto.hu/Frog/image/4721601-7b8c6de0
http://indafoto.hu/Frog/image/4721653-3b2794f2
VII. kerület Városligeti fasor 13. és Bajza u 10. sarokháromszög
http://indafoto.hu/Frog/image/4722101-c7510c1d
http://indafoto.hu/Frog/image/4722107-06c813ec
Mondd meg a magadét!
Itt írhatsz kommentárt a bejegyzéshez.
Itt követheted a bejegyzés kommentárjait: Hozzászólás RSS
Maradj a témánál, csak egyszerûen és röviden. És ne spammelj!
Ezeket a HTML kódokat használhatod:
strong, quote, em