baleset, budapest, mobil, szabálytalan, teherautó, város
Mobilozás + kisteherautó = baleset
Kedves Matyi!Örülnék, ha az esetemet feltennéd a Város blogba, mert több szempontból is tanulságos, úgymint kocsiban telefonálás és a kisteherautók közlekedési morálja.
A héten csütörtök reggel vittem a páromat a reptérre. Már az Üllői út óta figyeltem a mögöttem jövő hölgyet, hogy folyamatosan telefonál, persze kézben tartott telefonnal. Próbáltam is távolságot tartani tőle. Közben előttünk úgy négy autóval döcögött egy kisteherautó. A párommal épp arról beszélgettünk, hogy egyrészt milyen veszélyes az autóban kézből telefonálás, másrészt milyen jó volna, ha a teherautókat kitiltanák a reptéri útról. Ekkor értünk a Kőbánya-Kispesti metróállomáshoz.
Ahogy a képen is látszik, a város felé menet itt le lehet térni a gyorsforgalmiról (a képen látszanak a mellékúton parkoló autók). Nos az előttünk haladó teherautó egy huszárvágással, a záróvonalon át balra bekanyarodott erre az útra, csaknem 180 fokos fordulóval. Mindenki kénytelen volt vészfékezni mögötte. A többség most megúszta, azonban a telefonáló hölgy gyakorlatilag lassitás nélkül belémrongyolt. Az eredmény látszik a képen. Az ő autója mozgásképtelen lett. Az egyetlen szerencse, hogy nem sérült meg senki.
A kisteherautó természetesen eltűnt, mint a kámfor. Pedig ő alakitotta ki a komoly baleseti veszélyhelyzetet, és csak a szerencsén múlt, hogy az esetből nem lett tömegbaleset.
Még egy jellemző a közlekedési morálra. A minket kikerülő autósok közül csomóan mutogattak, dudáltak, sőt anyáztak. Pedig ahogy a képen is látszik, egyértelmű, hogy az Opelnek elfolyt a hűtőfolyadéka.
Vagyis summázva: a szabályokat semmibe vevő, azokat durván megsértő kisteherató, aki balesetveszélyt és balesetet okoz, telefonáló autós, aki emiatt nem tud figyelni a forgalomra, és közönyös, sőt bunkó autóstársak. Ez ma Budapest.
Üdv: Laca

kommentárok
by Győzike
Azt látom, ma ez a trendi, ez a vezérelv.... :)))
Köszönjük gagyimédia!
Laca!
Az ilyen mögül, mellől, elől, én is mindig menekülök, bár nem mindig sikerül. Úgy látom most neked sem jött össze.
A várost privát, vagy éppen mentőautóval járva, szinte minden 3. autós kezében telefont látok. Ők nem képesek jelezni, normál íven kanyarodni, a sávot tartani, a többi autósra figyelni. Ezzel nemcsak mást, hanem saját magukat vagy az autójukban ülőket is veszélyeztetik.
A hétvégén "nagy razzia" van Pest-megyében. Többek között, a telefonálós autósokra figyelnek a rendőrök, akikből én szombaton (órákig autóztam Pesten) egyet sem láttam! Állítólag a bevezető utakon és a forgalmasabb helyeken vannak.
Kérdezném, valaki látott-e a hétvégén razziázó rendőröket?
A telefonos hölgy nem tartott követési távolságot és mobil telefonált...ennyi...
Ha tartotta volna és netalántán jobban figyel a vezetésre, akkor édes mindegy h mit csinál a teherautó, nem ment volna beléd....
Nekem is egyszer egy pillanaton múlt, hogy ne legyen hatalmas baleset. Egy 30-as szőke hölgy a Lánchhíd felé haladva -természetesen a busz sávban- (pesti oldal), pöfékelt jóízüen illetve a másik kezével telefonált (hogy a harmadikkal mit csinált nem tudom). Elérkeztünk ahhoz a részhez a gyalogátkelő után a 4 seasons-nél, hogy a buszsáv marad a külső sáv, és ahhoz, hogy a Lánchídhoz menj a balra lévő sáv kellene, csak az ugye zárovonalon át van. Hát ő nem zavartatta magát, egyenesen átvágott az én sávomba a busz sávból a záróvonalon keresztül. Utána nem értette miért ordítok, és még puszikat küldött. Legszivesebben kicsaptam volna a kezéből a mobilt meg a cigijét, de ehhez kicsit nagy volt a forgalom.
Ne hagyjuk ki a teherautóst. Jogilag persze igazad van, aki belemegy hátulról másba, az nem tartotta be a követési távolságot stb.
DE! Ha az a kis "kerámiaedény" nem kényszeriti vészfékezésre a mögötte haladókat ott, ahol józan ésszel nem kell arra számitani, hogy bárki is balra kanyarodik, akkor nincs baleset.
Valóban nem ő okozta a balesetet, ő "csak" baleseti veszélyhelyzetet teremtett. Kár, hogy nem jegyeztem meg a rendszámát. Egy feljelentést megérne.
Mellesleg, mint sokat autózónak az a tapasztalatom, hogy közlekedési morál szempontjából a kisteherautó az egyik legrosszabb kategória. A többségük nagy ivben tesz a KRESZ szabályokra. Mint ez a fickó az esetemben, aki egyszerre két szabályt is súlyosan megsértett.
Vajon miért kényelmes, vagy miért jó ez nekik?? Ez egy gyakran visszatérő téma itt...csak az a baj, hogy magyarázatot nem kapunk soha. Nem értem, hogy miért nem egyszerűbb egy fülessel és azt sem értem soha, hogy mi az a létfontosságú, amiért folyamatosan képesek könyökölve,fülükön a telefonnal csevegni???
Pedig én nagyon sokat tudok beszélni::)) Is :))
Szerintem is lényegtelen mit csinál a teherautós ha a valaki nem tart követési távolságot..
vagy netalántán tetszik a csaj h ennyire próbálod védeni???
Mondom neki hogy tíz perc alatt hazaérek.
Válaszol. hogy még egy percet se tud várni, mert ha elkésik egy nemtudommillyen küldeményel, levonják a fizetéséből.
Ezek után csodálkozhat valaki hogy a kisáruszállítók úgy mennek mint akit a krokodilok üldöznek?
Amit velük kapcsolatban gyakran látok: buszsáv használata, gzorshajtás, behajtás oda ahova tilos. És leggyakrabban: úgy várakozás és rakodás, hogy akadályozzák a forgalmat. A lakóhelyemhez közel, a Bécsi úton a Kolossy tér előtt a bevásárlóközpontnál szoktak úgy megállni, hogy a 17-es villamos nem fér el tőlük. Erről azt hiszem már a Város blog is megemlékezett.
Aztán van aki kilométereken keresztül pofázik kézben tartott mobillal....
És hányszor van ez így! Nem tud ilyenkor figyelni, és ezért (az önkritikusabbja) olyan lassan megy, hogy agyvérzést kap tőle az ember. Jómagam nem vezetek, de sokat járunk autóval, és akik mellettem vezetnek, egyöntetűen állítják, hogy sokszor a forgalomhoz képest indokolatlanul lassan haladó autó is (köz)veszélyes.
Ha csak egy pillanatra kihagy, akkor most palacsinta vagyok a busz és a tőlem balra levő szalagkorlát között. Most szerencsém volt. De hátha legközelebb valaki másnak nem lesz.
Gyanítom simán csak nem volt követési távolság + vezetéstechnika.
Persze a kézből telt sem értem. 5 ezer egy blútúsz. Akkora beruházás?
HA meg telefonálni nem lehet, cigizni miért igen? Vagy TV-t nézni. Vagy nagyképernyős rádiót állítgatni.
Nemrég telefonálás közben állítottak le igazoltatni. Kihangosító szólt, a rendőr benéz, aszongya: szerencséje, hogy van kihangosító.
Mondom, kell, mert ha nem lenne, nem tudnék vezetés és telefonálás közben enni és inni. Meg az újságot is kell lapozni néha.
Jót röhögtünk ezen, bár inkább sírni kellett volna...
Mai két esetem. Mindkettő Darwin díjas, és fiatal "hölgyek" prezentálták a mutatványt.
Ma délutáni csúcsforgalom, befelé a Budaörsi úton. Kisasszony halad a belső sávban. Bal kezével papírt szorít a kormányra. A jobbal telefonál. Volt alkalmam alaposan megfigyelni, mert majdnem a városhatártól a Déliig adta elő a mutatványt, tőlem látótávolságban. Nos, a kis drága szemmel láthatólag vezetés közben felolvasta a papír tartalmát valakinek. Időnként lapozott is. Kiváncsi lennék, hogy közben mennyit érzékelt a környezetéből. Bravó!
Nem sokkal később a budai felső rakparton volt alkalmam megfigyelni méltó párját, kb. a Bem tértől a Zsigmond térig. Ő pedig bal kézzel telefonált, jobbal meg cigizett. Időnként komótosan kihamuzott az ablakon. Érdekelne, közben mivel fogta a kormányt. Bravó ismét.
Két közlekedési időzített bomba.
Mondd meg a magadét!
Itt írhatsz kommentárt a bejegyzéshez.
Itt követheted a bejegyzés kommentárjait: Hozzászólás RSS
Maradj a témánál, csak egyszerûen és röviden. És ne spammelj!
Ezeket a HTML kódokat használhatod:
strong, quote, em