, ,

Reinkarnáció

Ha van reinkarnáció, akkor szeretnék a következő életemben közműfelújító lenni. Azért gondoltam erre, mert a Soroksári úton négy napja szórakoztatják a közlekedőket.


Hétfőn lezárták a külső sávot a Kvassay Jenő út előtt. Akkor elkezdtek ásni lefelé. Mivel viszont 4 órakor lejárt a munkaidő ott hagyták.

Kedden reggel viszont már hajnali 3/4 8-kor hat munkásember ásott, fúrt. Annyira belelendültek a munkába, hogy szerda reggelre már le is volt betonozva, csak az aszfaltozás volt hátra.

Itt felcsillant a remény, hogy 72 óra alatt végeznek. Aztán szerdán annyi történt, hogy elvitték a kiásott föld maradékát - kicsit sok maradt, úgyhogy félő, hogy majd be is fog ez szakadni egy-két héten belül.

Egyelőre nem, mert ma reggel még mindig nem volt leaszfaltozva az út.

Szóval így jutottam arra a megállapításra, hogy következő életemben egy ilyen cégnél szeretnék dolgozni. Hogy négy nap kell két-három négyzetméternyi felület kijavításához, azért nem egy villámtempó.

JA! Az már csak egy kis adalék, hogy ugye a Soroksárinak ezt a szakaszát nemrég újították fel, persze közművezeték-felújítással együtt...

14 kommentár

kommentárok

1. | Mark'yhennon 2008-04-24 11:41:20 | Válasz erre
Valamelyik nap majdnem nekimentem (nem csak én, mások is) a terelőtáblának, mert úgy vannak elhelyezve, hogy nem vehető észre időben. Mark'yhennon avatar
-
2. | Lexon 2008-04-24 12:40:59 | Válasz erre
A Szabadkikötô úti csatornafedelek újbóli (immár megszámolni sem tudom hányadik) beszakadásáról nem is beszélve... És nem csak megsüllyedtek a fedelek, hanem a vasrács néhány eleme is elengedte magát, betörött, egyszerûen nem bírták a terhelést. És gondolom megint ugyanaz a kivitelezô fogja megbütykölni, mégpedig úgy, hogy néhány hónap múlva megint legyen munkájuk. Így megy ez... Lexon avatar
-
3. | Szilvi 2008-04-24 15:16:59 | Válasz erre
Ha jól láttam, 11 óra körül aszfaltozták... Szilvi avatar
-
4. | bangla 2008-04-24 16:35:14 | Válasz erre
Hurrráááá!!! Akkor holnap reggel már nem kell csücsülni a dugóban...? bangla avatar
-
5. | Laciii 2008-04-24 17:48:03 | Válasz erre
#4
Dehogynem.
Laciii avatar
-
6. | Matyi 2008-04-24 19:15:59 | Válasz erre
Bizony-bizony!
Délutánra megcsinálták, így már nincs sávlezárás!

Köszönet a "gyors" munkáért a kivitelezőnek:-)
Matyi avatar
-
7. | Rocko 2008-04-24 21:07:58 | Válasz erre
Lexon most mi a baj? ez a legjobb hullámvasút! :) Rocko avatar
-
8. | Srác 2008-04-25 13:44:41 | Válasz erre
Én már csak azt nem értem, hogy miért akar a cikk írója útfelújító lenni? Mert szeret másokat bosszantani? Szeret picsa munkát végezni? Szereti a friss levegőt? Srác avatar
-
9. | Lexon 2008-04-25 14:03:33 | Válasz erre
Rocko:
Hullámvasút? Az. Kocsival. Biciklivel meg életveszély...
Lexon avatar
-
10. | Rocko 2008-04-25 16:32:03 | Válasz erre
nincs az az isten, h én ott kétkeréken járjak. :) pedig a 3 kijáróból az a legesélyesebb. Rocko avatar
-
11. | G-yeah 2008-04-25 23:23:52 | Válasz erre
Ma délután Szigethalmon frontálsan ütközött egy Opel Corsa egy Gileraval... Ha jol vettem ki,akkor az autos elvágta az utját a motorosnak,amikor balra akart fordulni... Amikor odaértem,a mentösök épp tették fel a motorost a hordágyra infuzioval,a rendör meg csak sétált a roncsok között és nézelödött. Csak azt kérdezném,hogy szabad ilyenkor fotozni,vagy nagy pofátlanság? Én nem mertem... Amugy nem tudom pontosan,ki volt a hibás,de ahogy kivettem a roncsokbol meg azok pozicijábol,az autos a hunyo,nem adott elsöbséget... De vajon mennyivel száguldhatott a robogo? G-yeah avatar
-
12. | Rocko 2008-04-26 10:59:40 | Válasz erre
közterületen szabad fotózni. csámcsogni viszont gusztustalan dolog. Rocko avatar
-
13. | X 2008-04-27 13:16:47 | Válasz erre
"közterületen szabad fotózni. csámcsogni viszont gusztustalan dolog." - tökéletes.

plusz ha felismerhető valaki, akkor a publikáláshoz az engedélye kell
X avatar
-
14. | Rocko 2008-04-27 17:00:20 | Válasz erre
7 személy/kép alatt- Rocko avatar
-

Mondd meg a magadét!

Itt írhatsz kommentárt a bejegyzéshez.

Itt követheted a bejegyzés kommentárjait: Hozzászólás RSS
Maradj a témánál, csak egyszerûen és röviden. És ne spammelj!
Ezeket a HTML kódokat használhatod:

strong, quote, em

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?
0Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet