baleset, budapest, suzuki, város
Egy Suzuki miatt nincs fűtés Káposztásmegyeren

Az Elem utcából az Istvántelki utcába balra egy Opel Astra akart fordulni, meg is kezdte a kanyarodást, de a mögött érkező Suzuki Swift sofőrje ezt figyelmen kívül hagyta, és megpróbálta megelőzni. Az Opel sofőrje a visszapillantó tükörben ugyan észlelte a vészesen közeledő autót, de már nem volt ideje visszarántania a kormányt, a Suzuki belerohant. Az ütközés következtében a Swift az út szélén lévő drótkerítést átszakítva a távhővezetéknek csapódott, amit megrongált, így forró víz és gőz árasztotta el a környéket. Az Opelban ketten ültek, nekik nem esett bajuk, a Suzukit vezető férfi könnyebben sérült, de kórházba nem szállították. (Klubrádió, Lánglovagok.hu)


kommentárok
Szombat reggel hatkor megyek haza, előttem egy Rover 40-el. Mögöttem egy új Vectra, fél méteres követési távolsággal. A majom előttem jelzés nélkül megáll egy éjjel-nappalinál, a másik barom (pedig lehúzódtam amikor szembe nem jött senki és megelőzhetett volna) majdnem belémszáll hátulról. A pöcs kivan a sok hülyével hogy egy tök üres utcán kell összetörni az autót az ilyen barmok miatt. Egy hárombetűs extra hiányzik a járművek egy részéből a neve: É.S.Z.
Mindenesetre este tízkor már volt újra melegvíz, gyorsan elhárították a hibát. Nem is értem, hogy miért nem betontömbök védik azt a vezetéket...
AZso: ne adj nekik ötleteket, mert a nyáron (!) majd a betonozásra hivatkozva fognak újabb sarcot szedni tőlünk... :)))
Másodszor: a topik címe megtévesztő. Helyesen: egy Suzuki-s köcsög miatt nincs fűtés Káposztásmegyeren - ugyanis nem az autó a hibás, hanem az autós.
Nem hiszem hogy fifti fifti lenne.Sebesség túllépés,mivel bizonyítod?Szerintem nem a suzukis volt a hunyó.
Basszameg, remélem addig kipusztuul a sok faszkelep, mire tavasszal előveszem a kis ezerkettes Kawámat....nem akarok ilyen ostba birkák miatt megdögleni.
Valamelyik nap majdnem átharaptam egy marharépa suzukis (vagy peugeot-s) nyakát,nem tudom milyen típusú szar volt.
Szabályosan, kilencvenöttel baktatok a főúton, megelőz, aztán amikor a legközelebbi falu előtti lassítóhoz érek, az illető se szó se beszéd kihúzódik balra, csontfék és lemegy jobbra az első kis utcán, a lassító után 0 méterrel.
Tudni kell hogy a lassító előtt hetvenes tábla van, annyival bele is szoktam menni, igaz, ahogyan a motorosok: egyenesen, aztán gázlevétellel lelassulok ötvenre, de ez a fasz keresztbe állt elém, még indexelni se láttam.
Csontfék, de láttam hogy így se tudok megállni, kikerültem, de ha szembe jön egy úthenger, nekem szarral meszeltek.
Már késő volt utánakanyarodni, de a következő leágazásnál lekanyarodtam és keresgéltem, ha megtalálom, ziher hogy megfogom elől az ingét.
Ugyanezt motorral már nem tudnám kivédeni.
Az autósokról annyit: egyenes úton egy sem tartja be a megengedett sebességet, Skoda Octaviától felfelé már az indexhasználatot sem tartják be, de az első forgalomtechnikai akadálynál kiderül hogy a gépkocsi manőverezési képességük a zéróval egyenlő, hatvanas sebességgel bevehető kanyarba majdnem hátramenetbe kapcsolva érkeznek be, feltartva az egész sort,
és ha valaki egy országúti körforgóba tízzel csurog bele, onnan egy kilométerre feltorlódó autók már két perces álldogálásra kényszerülnek.
Az első derékszögű, kilencvenes kanyarba érkezve az öszes autós átmegy a záróvonalon, képtelen a kanyar ívének precíz követésére, szembejőve úgy kell lerúgdalni őket az én sávomból.Esküyzöm, veszek egy úthengert és oda vissza fogok járkálni, és aki átlóg a záróvonalon, kivasalom az én térfelemre kerülő részt.
Érted, vagy leírjam mégegyszer, lassabban...? :))))
Pici offpoén:
"Több mint 120 kilométert autózott a forgalommal szemben egy olasz autópályán egy idős férfi. A rendőrök csak második kísérletre tudták megállítani a 71 éves sofőrt, aki - értékelésük szerint - még azzal sem volt tisztában, hogy autópályán hajtott."
index.hu
Én is alig várom már a tavaszt. Még csizmát kell csináltatnom mert levágták rólama mentősök.
Mostanában két "picsával" volt gondom. Nincs előitéletem a női vezetőkkel szemben, de ezek pichák voltak.
P1: Vagy hat kilométert mentem mögötte acsúcsban Kispesttől Csepelig. Folyamatosan a felezővonalon volt a baloldali kerékkel, illetve átlógott egy keréknyommal a másik sávba. Corolla Verso.
P2. Nincs köd csak nála. A szemem folyik ki állapotban egyszer csak rossz sávba sorolt be. Elékerültem. Azonnal köd lett nálam is, akkora hogy a hátsó ködlámpát be kellett kapcsolni:-) Lemeradt de nem hagytam magam, én is lassítottam. Így közlekedtünk kb 20-25 percet... Ford Focus
Csé
Megtiszteltek!
De ott a számom: bárhol-bármikor.
Motorosnak segítek...
Nem az számít, hogy ki milyen autóban ül, hanem az, hogy milyen ember. Én nem vennék terepjárót a városba, mert nem érzem szükségét, hogy mindenkinek megmutassam, mekkora farkam van. Aki fel akar vágni, és minden áron észre akarja vetetni magát, az jár páncélozott tankkal. Ugyanúgy kis kétszemélyes guruló kanapét se vennék (Hogy hívják azt a kis autót?), mert mindig attól félnék, hogy észrevétlen maradok vele, és elsodornak. Tehát ez a típus -> vezető tulajdonságai függvény csak áttételesen érvényes.
Mondd meg a magadét!
Itt írhatsz kommentárt a bejegyzéshez.
Itt követheted a bejegyzés kommentárjait: Hozzászólás RSS
Maradj a témánál, csak egyszerûen és röviden. És ne spammelj!
Ezeket a HTML kódokat használhatod:
strong, quote, em