4-es_metro, budapest
Most akkor igen, vagy nem?
Jó az, amikor majdnem mindenki tudja, hogy mi is történik. Míg az egyik Illetékes azt állítja, hogy megnyitják a Műegyetem rakpartot, addig a másik nem is tud róla.
November 30-án ismét megnyitják a Műegyetem előtti felső
rakpartot a járművek előtt - tudta meg a távirati iroda városházi
forrásokból
Csordás Mihály, a főpolgármesteri hivatal közlekedési
ügyosztályvezetője ezt megerősítve, elmondta, hogy tavaly tavasszal
zárták le ezt a területet a 4-es metró Gellért téri állomásának
építése miatt.
Lakos Imre, a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottságának
elnöke, aki a XI. kerület alpolgármestere is, az MTI-től értesült
arról, hogy ismét járhatóvá válik a Műegyetem előtti rakpart.
Közölte, hogy eredetileg már tavaly októberben vissza kellett volna
adni ezt a területet a forgalomnak.
A szabad demokrata politikus megjegyezte, hogy tájékozódik az
ügyben, mivel ismeretei szerint a budai főgyűjtő csatorna építése
miatt ismét le kell majd zárni ezt a területet.
Hozzátette, hogy a kerület évente néhány tízmillió forintnyi
közterület-használati díjat szed a 4-es metrót építő cégektől. A
metró építésének támogatásaként a szokásos tarifa egytizedét kérik,
illetve nem a cégek által elfoglalt teljes közterület, a
felvonulási terület után, hanem csak a felépítmények által
elfoglalt területek használatáért kérik az igen kedvezményes
összeget - fűzte hozzá. (MTI)

kommentárok
http://index.hu/politika/bulvar/bulvarhirek/332614/
Engem csak az érdekel, mikor lehet már végre használni? Kicsit macerás és szúfolt a kerülőút.
Tegnapi esős közlekedésem tapasztalatai:
Váci úton du. kifelé a Lőportár u. körül a belső sávban az orrom előtt haladó tele Lada egy laza kézifékes pördüléssel megfordult a befelé vezető belső sávba. Nem hiszem, hogy véletlenül csinálta, mert végig haladt a tömött sor, és a féklámpája sem villant fel.
Késő este meg a Széna térnél megyek a Margiton a Moszkva tér felé a külsőben, jobbos kanyar jön. Hirtelen csúszó hang, csattanás: kettővel mögöttem a belsőből átrongyolt valaki a buszok kikanyarodójánál lévő, fordított U csövekkel védett gyalogszigeten. Szerencsére nem állt rajta senki...
a szokásos hummer az andrássyn a szokásos helyén(káldy gy. u sarkán rajta a bicikli úton rálógva a külső sávra) szokásosan SZABÁLYTALANUL parkol!!!
őt miért nem büntetik meg soha?????????????????
én kb heti 2szer járok arra de rendszerint így parkol
gusztustalan szemétláda!!!!!!!!!!!!
Az álam még mindig a bokámat veri.
Van ugyan buszsáv, de egyszerűen tele van a Bartók.. mindig. Na jó, éjjel nem :]
- Nem kellene azon sakkozni, hogy ma hová küldjük a szűkös rendőri állományt posztolni, akik mellesleg hiába vannak az adott helyszínen, legtöbbször belesz.rnak az egsézbe, és ez annyira köztudott, hogy már a jelenlétük sem riasztja el az "ügyeseket" pl. a buszsáv használatától.
A kamera látná, kik hajtanak gyorsan, kik mennek a buszsávban, és főleg, következetesen, állandóan működne (tudja valaki, az M1-M7-en Budaörsnél ez miért nem így van most?).
- És ha mindenhol kamera lenne, akkor meg lehetne szüntetni az "őskor" hatékony találmányát, a fekvőrendőröket (ha a szervízlobbi nem lép közbe), amelyek elég nagy hányadán lehetetlen olyan lassan átmenni, hogy ne verje szét a futőművet, vagy ne érjen le az autó eleje (kedvencem a III.ker., Mátyáshegyi út Virág Benedek és Kolostor u. közötti szakasza). Szerintem ezek nélkül is kap eleget a futómű a csodás minőségű útjainkon.
Mondd meg a magadét!
Itt írhatsz kommentárt a bejegyzéshez.
Itt követheted a bejegyzés kommentárjait: Hozzászólás RSS
Maradj a témánál, csak egyszerûen és röviden. És ne spammelj!
Ezeket a HTML kódokat használhatod:
strong, quote, em