rendőr, rendőrség
Tisztelt Garamvölgyi Úr!
Sokat gondolkodtam, hogy mit is tegyek. Hiszen az utóbbi napokban annyi hír jelent meg a rendőrökről, hogy miket csináltak, és nem gondolom, hogy ennek a blognak ezekkel kéne foglalkozni. Erre kérnék mindenkit is, hogy amelyik nem a közlekedéssel kapcsolatos, azokról az eseményekről más fórumokon mondjátok el a véleményeteket. (a nem a cikkben szereplő eseményekkel kapcsolatos hozzászólásokat törölni fogom).
Szóval ma az index kitett képeket, melyeken egy Skoda a megállni tilos tábla után parkol.
Van ilyenből több tucat Budapesten, lassan már nem is csodálkozik ezen az ember. De az, hogy egy tábornok parkol így, az már kicsit (nagyon) gáz, főleg, hogy még azt is nyilatkozza, hogy "neki szabad". Miért is? - ez szerintem egy elég egyszerű kérdés. Mert véleményem szerint NEM!
- nem bűnyűgyi helyszínre ment
- nem balesethez ment helyszínelni
- nem forgalomirányítás miatt állt meg így
- nem különleges ok miatt
hanem egyszerűen ott lakik. Tehát innentől rá is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a többi "halandó" autósra. SŐT! Megkockáztatom, hogy egy rendőrnek - bármilyen rendfokozata is legyen - a leginkább be kell tartania a szabályokat. Mert Ő MUTAT PÉLDÁT!
Téphetjük mi itt a szánkat, hogy X.Y. tilosban parkol, és a rendőr miért nem intézkedik, miért nem tesznek rá bilincset, miért nem szállítják el. X.Y nyugodtan hivatozhat arra innentől, hogy de hát Garamvölgyi úr is tilosban parkol (mert valószínűleg máshol nincs szabad parkoló).
Akkor kedves Garamvölgyi úr tessék két utcával odébb megállni, és hazasétálni. Más is ezt teszi, én is laktam a Belvárosban (Bem rakpart), és bizony nem egy esetben a harmadik kör után a Nagy Imre téren tudtam megállni a Külügyminisztériumnál. És képzelje el Garamvölgyi úr nem kopott el a lábam. Pedig akkoriban nem volt matricás autóm, nem volt blogom, ahol a szabályos közlekedésre próbálom rávezetni sok lelkes blogolvasóval együtt a báránykákat, hogy esetleg ha szabályosan közlekedne, szabályosan parkolna, nem állna be a kereszteződésbe, akkor esetleg normálisabban lehetne közlekedni a fővárosba.
Amikor május elsején kint voltam a Motoros Fesztiválon, és ott voltak a motoros rendőrök is, az egyik azt kérdezte tőlem: Te vagy az, aki a rendőröket szoktad fotózni, és kiteszed a képeket a blogodra?
Közel három év után azért még mindig itt tartunk, már mosolyra fakasztó. Három kérdésemből kiderült, hogy igazából a városi legendákon kívül semmi sem igaz. Hiszen a szóban forgó rendőr még egy bejelentkezésemet sem hallotta a rádióban (10 van egy nap). Nem hallgatta egy műsorom sem a rádióban (márciusban indult), nem nézte meg még egyszer sem a blogom. Úgyhogy szépen el is mondtam neki, hogy tulajdonképpen itt mi is a helyzet.
Sőt, elárulom, hogy az utóbbi időben kimondottan jó kapcsolatot sikerült kialakítanom a rendőrökkel, és a tőlem telhető ötletekkel próbálok segíteni nekik (nem feljelentésileg). De nem egy esetben azért került x helyre rendőr, mert felhívtam a megfelelő vezetőt, hogy nagy gáz van egy kereszteződésnél, és jó lenne, ha rendőr kerülne oda. Vagy például balesetnél már rég ott álltak az összetört autók, és helyszínelő még sehol sem volt. És azt hiszem ezekkel az aprónak tűnő dolgokkal nem épp az derül ki, hogy én pikkelnék a rendőrökre.
És érdekes módon, akik arendőrök közül olvassák ezt a blogot, elég sokat megtudhatnak, és sok segítséget is tudnak kapni ahhoz, hogy esetleg mit kéne változtatni.
De ne ragadjunk le a tábornok úr Skodájánál. Hiszen ppeterka épp ma küldött egy fotó, amit tegnap a Thököly úton készített.. kézben tartott mobillal vezetett. Kérdezném Öntől Garamvölgyi úr: Ön szerint ezt is szabad? Vagy ez már nem a "nekemszabad" kategória? Akkor hol húzzuk meg a vonalat? Tilosban lehet parkolni lakhely közelében, telefonálni nem?

Vagy itt van ez a hír:
Részegen vezetett és karambolozott egy rendõr
Ittas állapotban karambolozott egy rendőr Baja belterületén
A bajai főtörzsőrmester csütörtökön este személygépkocsival egy jobbra ívelő kanyarban a vizes úton megcsúszott és áttért a menetiránya szerinti bal oldalra, ahol érintőlegesen nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő tehergépkocsinak - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A baleset során személyi sérülés nem történt, de az alkoholszondás vizsgálat a főtörzsőrmesternél pozitív eredményt mutatott - tette hozzá a szóvivő. Mihályné Bornemisza Eleonóra beszámolt arról, hogy a bajai kapitányság vezetője a rendőr ellen büntetőeljárást kezdeményezett, ittas járművezetés bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, ezzel egyidejűleg méltatlansági eljárást is elrendelt.
Erre az esetre most mit mondjunk? Ezt is szabad, vagy ezt már nem?
Teljesen meg vagyok keveredve most már
De azért térjünk vissza a parkoláshoz. Ön tisztelt Garamvölgyi úr - legalábbis régebben - a Sztár FM-en hetente megszólalt, ahol B. Tóth Lászlóval beszélgettek az elmúlt egy hét eseményeiről, legtöbbször közlekedéssel kapcsolatos dolgokról. És Ön mindig szépen elmondta, hogy a jogkövető magatartás milyen fontos, meg a KRESz betartása...
Most vakarom a fejem, hogy hogy is van ez? Mert ha a Megállni tilos után álló autót nézem, akkor ez bizony szabálytalan, akárki is áll ott.
Ezek után Ön ugye már nem fogja a közlekedőket jogkövető magatartásra bíztatni?
És még egy kérdés:
Most akkor mit tegyek Garamvölgyi úr? Szüntessem meg a blogot, mert innentől mindenki megvonhatja a vállát, hogy DEHÁ'AGARAMVÖLGYIISAKKO'ÉNMÉNEM?'
... én úgy gondolom, hogy ezt az oldalt nem szüntetném meg... nekem más ötletem volna, hogy kinek, mit kéne lépni...

kommentárok
A rendünk örei pedig szálljanak le a magas lóról, mielőtt kihúznák alóluk.
Mit kéne lépni, lelépni, többeknek is!!
...Garamvölgyit kirúgni.
Na tessék! Ez most nincs kikockázva, vagy elmaszatolva. Lehet, hogy emiatt morogni fog a szóvivő. Egyébként meg egyetértek a leírtakkal.
Ezt most ne töröld ki! Hallottam ilyet, hogy Garamvölgyi nagyon szereti a szeszt. Esetleg piásan parkol oda és nem érdekli semmi és senki. Lehet, hogy ez a magyarázata a fenti módon való parkolásnak.
Ugass együtt a kutyákkal!
Légy rendőrtábornok, politikus, hírös embör, győzike, tudomén...és akkor minden szemétséget megtehetsz, gyakorlatilag felősségre vonás nélkül. Ne hagyd abba a blogolást, csak változtass stílust: dicsőítsd Orbánt/Gyurcsányt, nyalj seggeket, jó kövér, gazdag, befolyásos seggeket, és kapaszkodj, kapaszkodj felfelé az uborkafára. Ma már nem számít, ha valaki "sine nobilitate" (nem nemes) nem számít ha besúgó volt, nem számít semmi.
Ha ügyes vagy, és van hozzá gyomrod, megtalálod a helyed.
Érted mit akarok mondani? (Egyetértve, ironizálva, elkeseredetten)
Amúgy szeretem a borsót falra hányókat, a pusztába kiáltókat. Csináld így tovább, még akkor is, ha nincs igazából semmi hozadéka ti. aki undorodik "ezektől" az úgyis érti, érzi, aki meg nem, azt nem érdekli. Szar az egész, tök az adu!
Ez meredek vót, de van benne valami... :)
igazad van Matyi!!!
ez most nagyon összejött a rend őreinek!!!!
mentegetőzhetnek össze-vissza.
És akkor mi van, ha nem akadályozta? És akkor mi van? Ott a tábla, nem? Ha én állnék oda (akár napokig), vajon nem büntetnének meg? Egyébként meg akadályozza, ugyanis a troli (76-os szóló és 79-es csuklós) a balra bekanyarodáskor ledarálhatja, mert kell a hely a kanyarodáshoz.
Tudom én a témát, a környéken lakom, láttam én már karón varjút. Egyszer például (egy-két éve) egy SEL Merdzsó állt le a kanyarban, csak a befordulás után, én meg pont azon a trolin utaztam, amelyik emiatt nem tudott bekanyarodni. A forgalom leállt, a troliajtó kinyílt, várakozás az ítéletnapra. Telcsi a yardnak, jöttek is a tökös legények, de hiába. Csődület, a távolból ideges dudaszó. Csoportos Merdzsókörbeállás volt aprogram. Öten-hatan elkezdték rángatni a merdzsót, hátha arrébb lehet tolni. Nem ment, a merdzsó rugózott, mint állat, de nem mozdult. egy nyugdíjas bácsi szerint be kellett volna törni a kocsi ablakát. Leintették a harcias öregúrt. Én meg csendben vártam, mi lesz a sztori vége. Jó óra múlva megjött egy fiatal "vállalkozó", amolyan maffiózó féle. Kórusban gyalázta a tömeg. Értetlenkedett: Be lehet most már fejezni! - pofázta, de nem mert neki menni senkinek, mert akkor már ott volt a yard. És most jön a lényeg! Nem az övé volt a kocsi és nem tudta beindítani. Jó negyed órát szarozott, mire beindult a gép, de csak az első sarokig mehetett, ott kellett megállnia a yarddal való elszámolás miatt. Eközben meg bedugult a Pozsonyi út. Remek! Fasza!
Szóval nem véletlenül van ott az a tábla!
Tényleg Matyi, a Horváth kertes képeim nem tetszettek?
Leleplezzük a nagy yard-svindlit!
http://index.hu/politika/bulvar/0518grmv/
"2007. 05. 18., 11:32 | Frissítve: 3 órája" Most 15:35 van. Kimaszatolták a rendszámot. Ja, az első két képen. A harmadikon (a villogósan, ami egyébként meg zseniális!) meg nem. Ez gáz... Mindegy. Mindenki láthassa, hogy Garamvölgyi et. szolgálati rendszáma: KDC-420.
Oda állt a rend éber őre,
Nem lehet bekanyarodni tőle.
Mi tévők legyünk most, hívjuk a yardot?
Csináljunk belőle precedenst, vívjuk meg a harcot!
Nem azért, de nekem olybá tűnik, mintha a rendőrség önmagát parodizálná...
szabálytalan rendőrnek, le.
amúgy múltkor láttam, h a közterületfenntartó, mit egy három elment egy autó mellett, ami mozgássérült helyen állt. ha jól láttam, akkor nem volt kártyája.
én követelem (igen, nem kérés, hanem jogos követelés), h a rendőr igenis dolgozzon meg a pénzéért.
Ezt most lehet, hogy törölni fogja Matyi. Majd meglátjuk...
A miniszterelnök.hu bemutatja
az IRM produkciójában
az ORFK-BRFK együttműködésével
a Hová tedd a tragacsod, avagy parkolni tudni kell
című szomorújátékot (paródia sok felvonásban).
Főszereplő: Garamvölgyi László et.
Feudális országban nem lehet mást várni, bíróság elnöke, megyei Fű, országos Fa, Bokor így parkol, ezt teszi... Nincsen kettészakadva ez az ország, egységes ebben is szinte minden szint.
Te is tudod, hogy szeret szeszelni? Mégis igaz a hír?
Így parkolunk mi - képek a yard életéből országszerte
http://wanted.hu/police/police.htm
'sszátok meg! Futószalagon szállítom a jobbnál jobb sztorikat, képeket! :)))
Éljen a nép! Éljetek! :)))
http://www.mkkp.hu/parkolasirend4.jpg
http://criticalmass.hu/files/parkol%C3%A1s%20rendes.jpg
Nini! Egy részben hasonló oldal: http://parkolo.freeblog.hu
Megyek, pihenek kicsit... Elfáradtam...
Lengyeleknél új törvény-tervezet... ittas vezetök kocsiját elárverezik...
GARAMVÖLGYI, friss dandártábornok, kis hal ebben a krokodiloktól hemzsegő mocsárban. (attól még pimaszul arcátlan!)
Az utóbbi 2 hét eseményei alapján minimum , hogy:
- Dr. Bene MONNYONLE, vagy Petrencei rúgja ki (előtte Bene a belső ellenörző szerv vezetője volt... és csa ennyit ért el az állomány magatartását illetően?? REPTÉR, Bene!"
- A REBISZ parancsnoka távozzon.
- Keményen alkalmazzák az /egyébként létező/ törvényt ÉS Belső Szabályzataikat;
- A NULLA TOLERANCIA jó jelszó a rendőri kriminalitást illetően.
Örülök, hogy ébred az ÁLLAMPOLGÁR....
Egyelőre nem mond le senki. A REBISZ-es vezér mondta ki először, hogy nem mond le. Vizsgálat és felmérés (teszt) lesz a cégnél. Utána majd meggondolja, hogy hol folytatja a pályáját. Borítékolhatjuk, hogy ugyanott, ahol most van...
Mindezeket a ......info oldalon találtam, de nem linkelhetem be, mert akkor Matyi úr kiszedi. Ez van. Jelentem csökönyösalássan...
A CSÖKÖNYÖSSÉG a szemeben ERÉNY.
Majd megkeresem azt az."..info"-t.
Attól tartok-jóhiszeműen,- hogy az "urak"(?!) NEM LESZNEK A VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGEK HELYZETÉBEN....
http://phu.freeweb.hu
"A törvény az törvény. Kommunistákra tízszeresen, százszorosan."
Féllre értés ne essék, nem kommunistázok, az elég távol áll tőlem, na de hát ez a Garamvölgyis helyzet éppen ilyen. Meg a többi is.
De persze mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbben.
A teve utcai székház körül is a járdán parkolnak a rendőrök civil autói.
Jogos! Tetszik ez a hasonlat, ismerem is, sokszor láttam a filmet. Csak éppen nem jutott eszembe... Virág és Bástya elvtársak nyakig benne vannak... Dániel Zoli meg röhög a markába... Galván Tivadar hallgat, mint a sír. Az akkumulátorgyár dolgozóinak meg meg van tiltva a duma...
És akkor most kéne szólni Dr. Kotásznak!
Dr. Kotász! Merre van? Dr. Kotász! Dr. Kotász!
Ez a parkolási ügy csak egy példa, hogy mit művelnek ma a yardban. Matyi kérte, más esetet ne hozzunk ide. Betartom. De azt azért elmondom, hogy ilyenkor már egy rendőrminiszternek le kellett volna mondania. Ja, persze. Egy demokráciában. De nem itt nálunk, Abszurdisztánban...
Petrétei közölte: ő most nem mond le (ellenben már az ellenzéket vádolja), a főnökének meg esze ágában seincs, úgyhogy valószínüleg Garamvölgyi szesztestvér (Nem az enyém! Én tiltakozom!) is megússza egy simipacsival, és továbbra is ott fog majd parkolni, miközben szarik a világra...
Utána meg szigorúan minden függelemsértést szankcionálni. Inkább legyen kevesebb rendőr, de azok legyenek válogatottak, alkalmasak, a feladatra megfelelőek, a kicsapott selejt fizetését meg szét lehet osztani közöttük, hátha egy kicsivel könnyebb lesz Nekik.
szóltam Attcsikának (gy.k.: Péterfalvy), hogy nyomjon nektek be egyet, mert semmi közötök ahhoz, hogy hol lakom és mivel járok. neked meg kicsi bodros huszár, jelzem, hogy a Teve utcai székház alapjába több ilyen kis mitugrászt bebetonoztattunk, csak mert beszóltak valahol... szóval jól gondold meg, ha én odaállok valahova, akkor a Photoshoppal ne illessz oda egy táblát, mert röhögnöm kell... szóval vissza az agarakkal drága pajtás, mert elterjesztjük az állományban, hogy miattad esett ki a Fradi az NBI-ből és hogy szabadidődben Hujbert Feri kedvese vagyol Cynthia álnéven!!!
egyúttal jelzem, hogy az újságíróetika "kérdezzük meg a másik felet is" alapelvének betartását kérve és nyilvánvaló ártatlanságom előrebocsájtásával elnézést kérek a megfelelő helyeken parkoló budapestiektől. higgyék el, jól teszik, hogy nem szórakoznak velünk.
a blog nyilvánvaló, hogy maradhat, bár némi pórázt majd alkalmaznunk kell, a matricás autó érdekében... vagyis a matricás vezetőjének testi épsége és lelki boldogulása miatt...
(wilson voltam...)
:)
Ilyen a közlekedési morál! Mit lehet várni az álampolgártól, ha akinek kötelessége lenne a törvény betartatása, sem tartja be!
Természetesen a kiváltságosok, mint Garamvölgyi úr és a parlamenti képviselők, mindent szabad nekik. De a por népnek kemény büntetés a jutalma, ha ennél enyhébb dolgot követ el.
Én elöbb fordultam rá a busz sávra, hogy majd jobbra forduljak, nekem 25 ezres volt a jutalmam.
Ez az igazságosság!
Hisz te vagy a féreg, ki túl él minden rendszeren
A.C.A.B., A.C.A.B., A.C.A.B.,
All of Cops Are Bastard!!
Sopánkodsz a fizetésen, jaj milyen kevés,
Korrupt vagy, a kenő pénzből nagyon jól megélsz
A.C.A.B., A.C.A.B., A.C.A.B.,
All of Cops Are Bastard!!
Szolgálunk és védünk, irtó jó duma,
Nem kell félned semmitől, barátod a maffia
A.C.A.B., A.C.A.B., A.C.A.B.,
All of Cops Are Bastard!!
Idefigyelj te Matyi, te életúnt!
Mielött folytatod a blogírást és fotózást, gondold meg:
1. Mi tudjuk, hogy hová rúgjunk!
2. Kilőjük a szemedet és majd menézheted magadat!
3. Vannak köztünk tettre kész melegek és van sok
sötét utca Budapesten. Mi tudjuk hol!
4. Tőled függ, te firkász!
Barátaim! Béláim az Úrban!
Ejtsünk könnyeket garamvölgyi elvtárs leendő parkolási gondjaiért!
A tábornok úr felcsapott irodalmárnak:
A rendőr vére sohasem drága
http://www.police.hu/sajto/sajtoszoba/orf_060924_01.html
Kérem használja egészséggel!
http://www.f56.hu/albums/userpics/10232/normal_17.jpg
Ismételten tisztelet a nagyon ritka kivételnek!
Az egy dolog, hogy a piroson átmegy megkülönböztetővel, de azt tudod-e, hogy a rendőrautó vezetésére jogusult állomány jelentős részének nincs meghosszabítva a PÁV-ja, tehát nem is használhatna megkülönböztetőt. Ennek egyszerűen anyagi okai vannak.
Ez új, ezt nem tudtam, csak azt hogy én nem ülhetek fel a kocsira érvényes PÁV 1 nélkül. Egyébként 8000.- Ft a vizsga, az orvosi meg üzemorvossal megoldható. Ugyan nem tudom hogy a rendőrségnél hány embernek kéne, de ha ez igaz, akkor egy újabb fricska az orrukon!
Én totál kiábrándultam az elmúlt hetek ominozus eseményei miatt, pedig abszolut rendőrpárti vagyok.
- Alulreprezentált
- Lassú
- Tehetetlen
- Nem utolsó sorban hajlamos a szubjektív sztereotípiákra, és a korrupcióra, mint utóbb kiderült a hatalommal való visszaélésre is.
T. Szóvivő!
Tudom, nem mindenki korrupt, velejéig romlott, és biztosan szép számmal vannak a munkájukért szívüket-lelküket kitevők, akik a munkájukat tényleg hivatásként kezelik. De még ha nem is minden laza cserép esik a fejemre, nem mászkálok omladozó házak közelében... És sajnos pont én fotóztam vezetés közben mobiltelefonáló rendőrt. Láttam már sok mindent, de lassan kezd egy bizonyos szint alá esni még az én bizalmam is a testületben... (béka feneke) Lassan célszerűbb egy csapat hajléktalant kihívni, ha valami vita van, azok legalább nem hazudják azt, hogy ingyen és elfogulatlanul, a törvényt ismerve, betartva és betartatva segítenek...
Nem könnyű a munkája, kívánom, ennél már csak könnyebb legyen!
A PÁV 1 a rendőrre is vonatkozik, de nincs rá pénz. Vagy nem használja, vagy SAJÁT FELELŐSSÉGRE használja. Ha gebasz van, viszi a balhét... Itt tartunk
Mondd meg a magadét!
Itt írhatsz kommentárt a bejegyzéshez.
Itt követheted a bejegyzés kommentárjait: Hozzászólás RSS
Maradj a témánál, csak egyszerûen és röviden. És ne spammelj!
Ezeket a HTML kódokat használhatod:
strong, quote, em