, , , ,

Motoros baleset: ezt most megúszta

A Határ úton reggel a Török Flóris utcánál egy balra kanyarodó kisteherautó egy motorral ütközött. Annak ellenére, hogy a motor elég rossz állapotba került, szerencsére a motoros megúszta egy kulcscsont töréssel.

Ez az utolsó kép nem farmer reklám, csak a motoros helyszínre érkező barátja nem igazán örült annak, hogy a fordulatszámmérőt le akartam fotózni. Hétezren akadt ki az óra - nem tudom, hogy ez sok, vagy kevés. Lehet, hogy 50 km/óránál, de lehet, hogy 160-nál akadt ki az óra.

Ja, egyébként ugyanez a fiatalember meg is fenyegetett, hogy meg fognak találni. A minősítéseket nem írnám le, mert ki kéne pontozni a 90 százalékát. Bizonyára azért lett ideges, mert nem olvasta még ezt a blogot, hogy nem bulvárhírekről, hanem a közlekedésről, és a baleset-megelőzésről szól... Igaz azt kérte, hogy a rendszámot ne fényképezzem le, mert ha eladásra kerülne a motor a későbbiekben (?), akkor ne lehessen visszakeresni, hogy esetleg balesetes volt. Ennek én eleget is tettem, mint ahogy a rendőrök kérésének is, ők is ezt kérték.

De hát Istenem, van, akinek valahol ki kell élni mentális problémáit... de erről majd egy másik cikkben, mert pont most a keddi műsorban volt szó, ahol a pszichológust kérdeztem az ilyen esetekről...

43 kommentár

kommentárok

1. | Szilvi 2007-05-17 12:52:40 | Válasz erre
Jó a két láb!:-)
Féltem, hogy semmi se maradt a motorosból, mert amikor elmentem mellette nem láttam ugyan fekete zsákot, de a két részből álló motorból nem néztem ki sok jót... Mázlista...
Szilvi avatar
-
2. | EEE 2007-05-17 12:54:03 | Válasz erre
szakadt volna le... EEE avatar
-
3. | Petike 2007-05-17 13:05:48 | Válasz erre
Nem hiszem, hogy a fordulatszámmérőnek vagy a sebességmérőnek bármilyen bizonyító ereje lenne. Ha valakinek már volt ilyen műszer a kezében, akkor tisztában van vele, hogy kicsit megrázva bármilyen érték produkálható. Vagy mostanában már beépítenek ütésérzékelőt, ami fixálja a műszereket bizonyos lassulási érték fölött? Petike avatar
-
4. | Lexon 2007-05-17 13:20:34 | Válasz erre
Én azt nem értem, hogy az itt megszólaló motorosok, akik persze mindig normálisan, ésszel közlekednek (amit el is hiszek), miért veszik folyton védelmükbe a száguldozó hullajelölteket?
Petike, Te is motorozol, és normális vagy, de most is rögtön a bizonyítás nehézségéről beszélsz. Oké, igazad is lehet, az is lehet, hogy nem a motoros volt a hunyó, de miért kell ezeket védeni? Ja, igen, a közösségi érzés szelleme...
Lexon avatar
-
5. | phnb 2007-05-17 13:37:22 | Válasz erre
nem tudom, mennyiben reprezentálja ez a motorostársadalom egészét, de itt a belvárosban szinte minden 4.-5. motoros gyorsul mint az állat, üveghangig húzatja a motort, egykeréken megy, ilyesmi, mint valami cirkuszban...amúgy biztos feleősségteljes felnőtt emberek meg minden, csak gondoltam megemlítem, amit nap mint nap látok. phnb avatar
-
6. | Matyi 2007-05-17 13:58:05 | Válasz erre
azért azt ne felejtsük el, hogy a kereszteződés előtt külön balra kanyarodó sáv van, szép, hosszú záróvonallal megspékelve... úgyhogy nem biztos, hogy annak a motornak ott lett volna a helye, ahol ütközött a Trasittal. Matyi avatar
-
7. | Matyi 2007-05-17 13:59:01 | Válasz erre
JA! És ne feledkezzünk meg arról a széles, fehér felfestésről, amit zebrának hívnak... Matyi avatar
-
8. | Rocko 2007-05-17 14:20:23 | Válasz erre
jó kis hely. vasárnap arra jártam én is. Határ útról Török Flórisra marha lassan váltott a lámpa, kanyarodók, meg mindenki elment már, csak balra kanyart nem engedte, gondolom a szintén balra kanyarodó villamos miatt. utastársaim unszolására se hajtottam át a piroson, jelezve, h a sárgán villogó, illetve nem világító lámpa nem működik. ez meg igen, de hülyén.
szóval utána pár utcával volt is egy baleset, autók a síneken voltak, rendőrök is a helyszínen voltak, bár nincs túl messze az örs. mint kiderült aznap nem ez volt az első, másnak már sikerütl fejre állnia.
amúgy kíváncsi lennék, h miért nem akarták engedni a fotózást. talán takargatnivalójuk van?
Rocko avatar
-
9. | Petike 2007-05-17 14:22:39 | Válasz erre
Bocs, nem a motorost védtem, nem ismerem a körülményeket.
Azzal van bajom, hogy egyre gyakrabban látom azt, hogy a törött motor műszereiből vonnak le elhamarkodott következtetéseket. Esés közben akár fel is pöröghet a motor, akkor meg tiltásnál áll a fordulatszámmérő 10-13000 környékén. És? Sokkal többet mondhat, hogy a váltó hanyadikban volt. Egyébként meg a többi nyom a döntő szerintem (féknyom, ütközés ereje stb.).

Egyébként nem tudom, hogy a motoros mennyivel jött, de a kisteherautó kanyarodott. Ha a motoros annyival jött, hogy a kisteherautó sofőrje nem számított arra, hogy ennyire gyorsan ér oda, az már egy másik kérdés.

Igen, én is járok bringával/robogóval/motorral/autóval. Nem mondom, hogy minden szabályt betartok. Estem már elég sokat, inkább saját hibámból, de eddig egészen jól megúsztam. Sok év alatt egyetlen egyszer csúsztam úgy el motorral, hogy ült mögöttem valaki.
Némelyik fent felsorolt közlekedési eszközzel járkáló donorjelöltön én is csak csodálkozni tudok.
Petike avatar
-
10. | bazsoo 2007-05-17 14:24:06 | Válasz erre
ezt a motort eladni....
ha ha ha
bazsoo avatar
-
11. | Név 2007-05-17 14:37:28 | Válasz erre
Nem ismerem a helyszínt, de nekem elsőre úgy tűnik a képekből, hogy a motoros ment egyenesen, a balra kanyarodó kisteherrel szemben, ami nem adott neki elsőbbséget.
Egyéb, nem látható infója van még valakinek?
Név avatar
-
12. | Trisi 2007-05-17 14:49:04 | Válasz erre
7000? Az nálam egy túramotoron ez az rték úgy 120 körüli lehet, kettesben. Hatosban ugyanez 160.
A sebességi fokozat sem mond sokat, mert én általában 5.-6. fokozat közt gurulok városban de a nyomatékos motor miatt nem érem el a 3000 fordulatot.
Mindenesetre mázlista!
Trisi avatar
-
13. | ppeterka 2007-05-17 16:05:18 | Válasz erre
Nagyon csúnya a motor... Mindig félek, hogy egyszer az enyém is így néz ki majd, pedig ahol lehet, vigyázok, de hülyék ellen nincs túl sok hatásos orvosság...

Én inkább a másik végletbe szoktam esni, és elengedem azt, akinek nem is lett volna joga menni - de addig se engem veszélyeztet, sőt, ha jól csinálom, másokat se... Lehet ügyesen, okosan balesetmentesen vezetni, de mocsok nehézzé teszi az általános figyelmetlenség, hogy másokra, mások lehetséges (vagy szándékos!) hibáira is kell figyelni...

phnb: ne kend tisztán a motorosokra... Igaz, minden 4-5. motoros tépi neki, de minden 2-3. autós is! Azt persze nem hallani annyira, mert nem 10-15ezerig forog a motor... Tény hogy a motorosok kisebbsége őrült módon vezet, de nem csak ők vannak így vele...
ppeterka avatar
-
14. | ppeterka 2007-05-17 16:07:42 | Válasz erre
Trisi: Jó neked... Az enyémet úgy kell pörgetni, hogy egyáltalán ne fulladjon le, 3 és 4ezer között kell tartani... (400-as régi Kawa) Aztán 5., 6. sebességben már el lehet gurulni vele, de az elindulás meglehetős izmos hangélményt nyújt... ppeterka avatar
-
15. | Trisi 2007-05-17 16:12:11 | Válasz erre
ppeterka: nekem nagyon halk, szinte csak a duruzsolást hallom és a lánc suhogását. Ha meg már hangosabb lenne akkor a szélzaj is van annyi hogy elnyomja. Személy szerint nem szokam 7000 fölé pörgetni, felesleges. Persze V4 blokk, kifejezetten túrásra építve.
A motor hangja egyébként nem jelent semmit egy baleset bekövetkeztekor, ugyanis az autós nem fogja hallani a hangos kipufogót. Kipróbáltam és semmi hang. Ugyanis az autó rendesen hangszigetelt, működik a légkondi, szól a zene. Nemhogy a motort nem hallani, de a mentőt sem!
Trisi avatar
-
16. | easyrider 2007-05-17 16:21:37 | Válasz erre
#15 Trisi
Ez azért nem teljesen igaz.
1. Nem mindenki jár tökéletesen hangszigeltelt autóval.
2. Sokan lehúzott ablakkal mennek. (akár működő klima mellett is)
3. A gyalogos legalább meghallja.
4. Ha mellette vagy akkor legalább nem húzza rád a kormányt.
easyrider avatar
-
17. | ddq 2007-05-17 16:22:14 | Válasz erre
meglehet idehaza is rendszeresiteni kene azt ha jol tudom amerikai gyakorlatot hogy adott kobcenti felett a motor melle automatice csatoljak a donorigazolvanyt.
Talan elrettento is lenne (nem) kicsit a szaguldozok szamara.
Meg tartanek nyilt napokat ahol a mentosok mutatnak be a motoros balesetekkel kapcsolatos dolgokat, vakumatrac kramersin szedalas intubalas ujraelesztes lehulott vegtagok zacsiba gyujtese rokonok baratok nyugtatasa/szedalasa esetleg hullahazi bejarassal.
ddq avatar
-
18. | ppeterka 2007-05-17 16:27:45 | Válasz erre
ddq: hülyeség. Aki elmenne rá, az amúgyis próbál okosan menni, aki meg nem, az meg előbb utóbb bekerülne - mutogatandó anyagként. A motorosból meg semmi értékelhető nem marad egy tényleg komoly ütközésnél... Maximum, ha kötelezővé lehetne tenni... De úgyse. Ennél sokkal kevésbé drasztikus dolgok se működnek... ppeterka avatar
-
19. | easyrider 2007-05-17 17:39:47 | Válasz erre
http://totalcar.hu/magazin/velemeny/savosjogsi/
Ugyan az autósokkal kapcsolatban írt a szerző, de a motorosoknál még fontosabb lenne. Bár ez a motoros nem tűnik túl tapasztalatlannak az első gumi pereme alapján.
easyrider avatar
-
20. | Lajos 2007-05-17 20:07:56 | Válasz erre
easyrider, motornál már most is van sávos jogsi. Lajos avatar
-
21. | Petike 2007-05-17 20:18:44 | Válasz erre
Így fénykép alapján a ringen is járt az a gumi nemrégiben. Petike avatar
-
22. | easyrider 2007-05-17 20:26:17 | Válasz erre
#21 Lajos
21 éves kor felett nincs.
easyrider avatar
-
23. | szugi 2007-05-17 21:00:44 | Válasz erre
nekem is hasonló volt. Autóval mentem, index balra már rég,lassítás, tükör kint és bent, váll fölött hátra néztem, sehol senki.Elkezdtem kanyarodni, erre már odaért a motoros aki az egész sort előzte . Mégis én lettem a hibás a figyelmetlenség miatt. szugi avatar
-
24. | Rocko 2007-05-17 22:48:14 | Válasz erre
Petike, én nem motorozok, de valahogy eszembe se jutna, sőt a paarszt iés is azt hozza ki, h ha esel, akkor nem ráhúzom még a gázt, hanem elengedem.
megítélés? persze, az van, meg általánosítás. köszönhető a sok vadbaromnak. rendet tezsnek maguk közt, akkor nem lesz ilyen. ő érdekük (is).
az viszont konkrét, h csak az tiltja a fényképezést, akinek takargatnivalója van.
lásd: http://belsoseg.blog.hu/2007/05/16/trex
lásd este leírása.
Rocko avatar
-
25. | kran 2007-05-17 23:19:36 | Válasz erre
Elengeded ha tudod. De nem tudod mert reflexből kapaszkodsz. kran avatar
-
26. | Petike 2007-05-18 00:58:17 | Válasz erre
Vagy az amikor eldől a motor, beleakad valamiben a gázbowden, vagy annyira elhajlik a kormány, hogy a megfeszült bowden "húzza" a gázt.
Egyébként sok olyan helyzet van, ahol esély van a menekülésre egy kövér gázzal. Amikor nekem nem adták meg az elsőbbséget, ott például húztam erősen a gázt, háthe elférek az autó előtt, inkább, mint fékezve ugyan, de az oldalába csattanni.

Hogy érted, hogy "rendet tesznek maguk közt"?

Nem tudom, hogy ha Veled történik valami, akkor mennyire örülsz, ha valaki idegen nekiáll fényképezni. Hogy ezt milyen formában tiltod/kéred meg, hogy ne tegye, az más kérdés.

A faluban a temetkezlsi vállalkozó felhívja a motorkereskedőt.
- Te Géza, hány motort adtál el ma?
- Négyet, miért?
- Hm, egy még motorozik... :)
Petike avatar
-
27. | Trisi 2007-05-18 09:44:56 | Válasz erre
Petikének igaza van, de a moder motorokon van dőlésérzékelő ami lekapcsolja az üzemanyag befecskendezőt vagy a gyújtást ha a moci egy bizonyos szög alatt dőlt. Trisi avatar
-
28. | Rocko 2007-05-18 09:49:23 | Válasz erre
kran: nem más kapaszkodni, és nem más húzni a gázt?
Petike: azt megértem, h néha kell, de nem hiszem, h ennél az volt.
rendet tenni: kigyomlálni a vadbarmokat, h a megítélésük jobb legyen. egyik közösség se szeretné, ha rosszul ítélné meg őt pár renitens alak miatt.
fényképezés: ha nem tettem semmi rosszat, akkor miért ne? sztem ez azoknak a reflexe, akik tudják, h van mit takargatni. bár nekem azt hiszem nem az lenne az első balesetnél, h "hé te, ne fényképezz".
Rocko avatar
-
29. | Laciii 2007-05-18 10:29:01 | Válasz erre
#28
A gyomlálást mégis hogy gondolod? Rendet tenni a rendőrség dolga lenne, de nem teszi.
Laciii avatar
-
30. | Trisi 2007-05-18 10:58:00 | Válasz erre
Laciii: gondolom a már sokszor említett tolólapos, bukócsöves Lada lenne a megoldás Trisi avatar
-
31. | kran 2007-05-18 11:22:10 | Válasz erre
Rocko!
Kezdj el motorozni:-)))
kran avatar
-
32. | Petike 2007-05-18 11:29:19 | Válasz erre
Gyomlálás.
Tegnap ácsorogtam a két sor között, mert nem fértem el kényelmesen. A járdán több motoros is elhúzott, számomra elfogadhatatlanul nagy sebességgel. Mit kellett volna tennem?
Petike avatar
-
33. | Panda 2007-05-29 14:22:38 | Válasz erre
Sziasztok...
Huhh, hát én véletlen csöppentem ide és elolvasva a hozzászólásokat nekem is lenne mit mondanom.
Ha én zúznám szét a mocimat és odajönne valaki csak úgy fotózgatni, hát biztos nem pózolnék még mellé hanem elküldeném 100%ban "kipontozósan". Amúgy én végtelenül türelmes és nyugis vagyok, de ilyet én sem engednék.
Nos, hát legalább annyi szabálytalanul közlekedő autós van mint motoros-ha nem több. Hát nyissuk már ki a szemünket mert folyamatosan láthatunk valamit amit produkálnak,és ha ők is elférnének mint a motorosok ugyanazt csinálnák...
Meg aztán, többen írták hogy így-úgy pörög a motorja és az ilyenek okozzák a balesetet és ők a hibásak stbstb...Hát, lehet nevetni fogtok, nekem egy 33 éves Pannóniám van, nyilván nem gyorsul úgy és nem száguldozik úgy mint mondjuk egy Kawa, sőt egykerekűzni sem szoktam vele:)csak néha:D, sőt csak 2 hónapja van meg a vizsga és AZÓTA motorozok, de k***ára sorolhatnám a számtalan olyan esetet amikor életveszélyes helyzetbe sodort a sok kedves és szabályosan kölekedő autós...Szóval nem kell a hipermodern motor és az őrületes sebesség hogy KITÖRJÉK a nyakad.
Jók legyetek:D
Panda avatar
-
34. | Nyomi3 2007-06-02 11:27:36 | Válasz erre
Sziasztok ÉN voltam azzal az R1-el.:-) Nem a Török Flóris utcánál történt, hanem onnan kb 50-méterre az Erdő utcánál.Nincs kulcs-csont törésem!!!!!!
Szerencsésen megúsztam, lehorzsoltam a jobb vállamat és a hátamra estem, megzúzodott a derekam meg egy kicsit a jobb bokám. Szerencsére eldobtam a motort és így ütközött a Transital. Én ha tapasztalatlan lennék akkor fogtam volna a motort és most valószínű nam lenne kezem ill. karom.
Kedves EASYRIER látom te nem nagyon szoktál járni a RINGRE!!!! Attol ilyen a gumi széle mert ott kint így kopik el. Aznap reggel is oda indultam, és ezért rendesen fel voltam öltözve, SZERENCSÉRE!
A tapasztalatlanságról meg annyit én ebbe az R1-es motorba egy év alatt 31000-km tettem bele!!
És ebből NAGYON sokat kint a ringen.
Kíváncsi lennék Te mennyit motorozol egy szezonban???
Petike, köszönöm hogy valaki legalább ért a dolgokhoz :-)
Ja a Transitos elismerte, hogy ő volt a hibás, mert egy másik tgk mögül fordult elém.
JAAAAA A motor 1-es fokozatban volt, mert váltani még nem volt időm!!! Az az uriember aki a képeket csinálta írja már meg, hogy hol találom, szeretnék vele BESZÉLGETNI!!!!! De tényleg !!
Ha valakinek van kérdése szívesen válaszolok.
Széles utat minden motorosnak :-))))
Nyomi3 avatar
-
35. | a motoros barátja. 2007-06-02 11:37:06 | Válasz erre
Örömmel olvasom ezt a sok baromságot.
Annyi hozzá nem értő szólt a témához, aminek nagyon örülök, hogy egész meghatódtam.
Először is köszönet azoknak akik nem támadtak, hanem tárgyilagosan, vagy védelmezve a motorost szóltak az ügyhöz.
Én negyed órával a csatt után értem oda, még találkoztam a barátommal, akit elvitt a mentő.De szerencsére (ellentétben a sok híreszteléssel) semmi baja sem lett, egy két lila foltot leszámítva.
Ugyanis Ő egy rendkívül rutinos motoros, aki azt is tudja hogy kell esni egy ilyen kivédhetetlen szituációban.Tehát nem egy kezdő.Valaki szidta a gumikat is, hogy milyen a kopásuk, pont azért ilyen, mert lábtartóig ledönti a motort a ringen.
De különben mindenkinek olyan véleménye van amit akar.
Nekem konkrét bajom csak ezzel a fotóssal volt, aki mások szenvedéséből csinál hasznot magának.Különben még a rendőr is azt mondta legszívesebben pofán rúgná.
Arra a kérésemre hogy találkozzon velem valahol már nem volt hajlandó, de ott nagy volt a pofája.
Én voltam akinek a szép lábait láthatjátok, mert nem engedtem hogy a barátom bajából hasznot húzzon.
Majd összefutok még vele nem kell izgulni.

üdv mindenkinek
a motoros barátja. avatar
-
Drága Matyi!
Megnézted a képeket vagy csak írsz a többi után?
Mert ha megnézted akkor látnád, hogy a motoros a saját sávjában volt. Nagyon jól néz ki a zebra, csak azt nem értem mi a köze a balesethez?!
elmesélem neked, hogy pont zöldre váltott a lámpa amikor a motoros elindult, ezért a gyalogosoknak gyanítom a zebrán nem volt mit keresniük!
Miért írtok páran olyan dolgokat amik a ti fejetekben és a fantáziátokban jön létre?
ha valamire kiváncsi vagy bátran kérdezz az érintettől (nyomi3) vagy a motoros barátjától vagy esetleg tőlem, mert mi ott voltunk a balesetet követően negyed ill. fél órával.
A fotós úrnak pedig annyit üzennék, hogy a motorossal NEM beszélt, mert akkor már a mentő elvitte.Max. a barátjával beszélgetett.
Mág jó, hogy ennyi szakértő van ebben az országban!:-) Lehet, sőt biztos, hogy sok motoros enyhén szólva is vadul megy, de olyan ne magyarázzon egy balesetről aki ott sem volt és még a szitut sem ismeri pontosan, csak néhány firkász hazugságára adva ír össze vissza.
Bátran kérdezzetek Okoskák!!! :-)
a motorbalesetes Barátnője avatar
-
37. | mester 2007-06-02 16:42:08 | Válasz erre
Hajráááá motoros !!!!!!!!
mester avatar
-
38. | Nyomi2 2007-06-02 18:53:22 | Válasz erre
Sziasztok, én is motoros vagyok (mellesleg a ringen is) 20 éve autókat és motorokat szerelek, én vittem el a motort a helyszínről.Lenne pár észerevételem. Matyi! ha segíteni szeretnéd a közlekedőket, akkor azt tedd és ne ártatlan emberek besározásával próbálj nagy lenni!Megnézted az általad készített képeket??? hol a zebra, hol a záróvonal, még az utca nevet sem jegyezted meg-vagy direkt ferdítettél??? abban a kereszteződésben nincs zebra! (Erzsébeti vagyok),hol áll a ford, csak nem a szembejövő sávban???(beismerte, hogy ő figyelmetlenül kanyrodott be a motoros elé egy másik autó takarásából.A fordulatszámmérőről annyit, hogy egy hatalmas ütés után NEM mutat valós értéket-szakmabeli vagyok-. Próba: vágd a számítógéped egy transithoz, kapard össze ami maradt belőle és találd meg a "valós" adataidat. A rendőrségi jelentés szerint 50-el ment a motor, hisz alíg 40 m-ről a zöld lámpától indult. A hozzászólóknak annyit hogy ne segítsenek egy szenzációhajhász, karrierjét hazugságokra építgető embernek (az utca nevét képtelen volt megjegyezni)-akár holnap rólad is írhat valótlanságokat!!!
Matyi! Amit te csinálsz az nem segítség, hanem uszítás! Próbálj meg a jövőben tárgyilagos és pontos lenni, legalább a tényeket illetőleg! Véleményed lehet, de csak akkor, ha a valóságon alapszik. Szerencséd, hogy az intézkedő rendőrök szolgálatban voltak, tudod mire gondolok! Hogy mindenki értse, ők is fel voltak háborodva a munkastílusodon.További sok sikert, óvakodj a figyelmetlenül közlekedőktől, nehogy a következő cikk rólad szóljon!!!
Üdv: Nyomi2
Nyomi2 avatar
-
39. | Mester 2007-06-03 11:25:04 | Válasz erre
Mátyási György......meg leszel baszva!!! Mester avatar
-
40. | csibe 2007-06-03 11:38:52 | Válasz erre
EEE....neked szakadt volna anyádba a fejed,,,jobb lenne mindenkinek.! csibe avatar
-
41. | Panda 2007-06-04 14:55:07 | Válasz erre
WOOOW:DDD
Micsoda összetartás:DDD Mindenki összejött:DD
Na meg a kultúra:DDD
Panda avatar
-
42. | motoros barátja 2007-06-04 18:12:00 | Válasz erre
te meg ki a tököm vagy panda?
annyi hülye van itt nem fértek már el
motoros barátja avatar
-
43. | Panda 2007-06-05 11:17:00 | Válasz erre
..."annyi hülye van itt "...
Na látod, jobb ha te is szépen elmész haza.
:P:P:P
Panda avatar
-

Mondd meg a magadét!

Itt írhatsz kommentárt a bejegyzéshez.

Itt követheted a bejegyzés kommentárjait: Hozzászólás RSS
Maradj a témánál, csak egyszerûen és röviden. És ne spammelj!
Ezeket a HTML kódokat használhatod:

strong, quote, em

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?
0Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet