Amelyben kis Polski majdnem áldozatul esik a lopóautónak, de szerencsére megússza a dolgot. Ugyanakkor Matyi jóvoltából megtudja mi van a zacsi alatt, de az is kiderül, hogy Abszurdisztánban a kommunikáció nulla és, hogy az óriási gödrök nem csak úgy teremnek, hanem direkt kiássák őket...

Kis Polski riadtan kapcsolt hátramenetbe és csak úgy füstöltek az apró gumiabroncsok ahogy kifarolt a levegőben lógó ezüst karosszéria alól. Egyenesbe szedte a kormányt és amilyen gyorsan csak tudott menekült. Azt sem tudta merre megy, csak ment amerre a forgalom engedte. Kicsike dugattyúi még akkor is ziháltak, amikor ismerős arcot látott meg a piros lámpánál álló szomszédos autóban.

- Jajj Matyi! De jó, hogy látlak! - dudált át kis barátunk a fürtös hajú fiúnak. - El sem hiszed mi történt velem! - kiabálta még mindig izgatottan. Matyi valóban nem értette mitől olyan rémült a kis autó, de ideje sem maradt megkérdezni mi is történt valójában, mert Polski már hadarni is kezdte parkolóbéli nagy kalandját. - ...és képzeld, már szinte senki nem volt ott és tudom, hogy én következtem volna az ezüst után. Elvitt volna a láncos, platós, csörlős szörny úgy hidd el! - fejezte be.

Jól megjártad kis barátom, de most már nyugodj meg. - csitította Matyi. - Figyelmetlen voltál, ennyi az egész. Útfelújítás folyik az utcában, gondolom észrevetted, de elkerülte a figyelmedet, hogy e miatt letakarták a parkolótáblákat, nem lett volna szabad megállnod.

- Jó, jó, de nekem úgy tanította a papa, hogyha nem tiltja semmi a megállást, a várakozást, akkor ha szabályosan teszem, akkor tehetem. Attól amiért letakarták a táblát, honnan tudjam, hogy milyen tábla van letakarva, ha amúgy sosem jártam errefelé ? Nem lett volna jobb, ha tájékoztató táblát tesznek ki, hogy felújítási munkák miatt ettől- meg ettől tilos a parkolás, mert jön a szörny és elvisz? Jajj Matyi! Nagyon kezdem én nem érteni mi folyik itt...

- Ó, ne add fel! - mosolygott Matyi. - Ez még igazán csak a kezdet. Nem véletlenül hívják ezt a várost Abszurdisztánnak. Itt a kockát gurítják, a labdát cipelik. Mindennek száz gazdája van, felelőse viszont egy sem. Tartsd nyitva a fényszóróidat látsz majd itt rengeteg csodát, de most menj! Zöld a lámpa...Én is indulok...

- Messze még a hííííííííd ? - próbálta túlkiabálni a motorzajt kis Polski, de Matyi nyilván mindebből már semmit sem hallott.

A kis piros autó tovább folytatta útját, de hirtelen rájött, hogy maga sem tudja merre tart. A láncos lopós szörny teljesen megzavarta. Egyszerűen csak ment az orra után. Váratlanul azonban ritkulni kezdett a forgalom. Örömmel érzékelte, hogy végre hasíthatja a szelet. Persze kínosan ügyelt arra, hogy ne menjen túl gyorsan, mert a mamája sokszor mesélte neki, hogy ez milyen veszélyekkel járhat. Kigurulhat egy pöttyös labda, kiszaladhat elé egy kisgyerek, hirtelen elékanyarodhat bárki és neki tudni kell megállnia. Óvatosan kell bánni a szabadsággal, mondta mindig a mamája. És ő most sem akart csalódást okozni.

Úgy tűnt hirtelen vége lett az útnak. Fából készült táblák torlaszolták el az útját. Mögötte valami nagy és mély gödör húzódott. Arrébb látszott, hogy mégis van bejárat, de ott csupa óriási billenőskocsi jött-ment. Kis Polski gondolt egy merészet és az egyik óriás dömper árnyékában átcsúszott a lezárt területre. Nagyon elámult azon amit látott. Feneketlen mély gödör nyelte el a dömpereket, mint valami éhes óriás terpeszkedett előtte. Majdhogy bele nem csúszott.

- Hahóóóóóóóóóó! - tülkölt bele a gödörbe. - Hát te hogy kerültél ide?

- Sehogy nem kerültem ide - visszhangozta a gödör - engem kiástak. Tudod óriási alagutat fúrnak az emberek a föld alatt, amiben menni fog egy vonat. Úgy hívják, hogy metró. És ennek a metrónak sok-sok állomása lesz. Én leszek az egyik. - mondta és ha a gödröknek lenne olyan tulajdonságuk, hogy képesek lennének büszkén kihúzni magukat, akkor a mi gödrünk, ennél a mondatnál büszkén kihúzta volna magát.

- Ezek szerint te nem is gödör vagy, hanem állomás. - állapította meg kis Polski.

- Igen, bár még nem vagyok az és sokan haragszanak rám. Azt hiszik, hogy öncélúan terpeszkedek itt és foglalom a helyet. Pedig gyönyörű szép állomás leszek egyszer, hasonlóan a többi társamhoz. Esténként, amikor leállnak a gépek, látom magam előtt, hogy mennyi felnőtt és gyerek jön-megy majd körülöttem, mennyire örülnek majd, hogy gyorsan érnek el a metróval a munkahelyre, vagy haza. Addig sajnos rengeteg kényelmetlenséggel jár az ittlétem, de tudod az új dolgok, mindig valami rombolással kezdődnek. Sokszor elkeseredem mennyire nem értenek meg az emberek.

- Én megértelek... - mondta a kis autó. - Nagyon is megértelek... De tudod, nagyon késő van már. Megengednéd, hogy meghúzódjak itt reggelig, e mögött a vasbeton háló mögött? Ígérem nem leszek útban.

- Maradj csak nyugodtan. Lassan leállnak a gépek, elül a por, egész kellemes itt, meglátod. Ha egy kicsit feljebb hajtasz arra a buckára, ott ni, láthatod a folyót és a hidakat. Hajnalban különösen békés...

- Tényleg, látszik a folyó? És a hidak? - kapta föl a fejét kis Polski. - Akkor nem tévedtem el nagyon. Tudod, szeretnék átmenni a folyó túlsó partjára. Biztosan szép lehet... Mit gondolsz?

- Nem gondolok semmit. Én sajnos nem tudnék átmenni, de majd megkérdezem a metrót...majd ha már erre jár. Vagy majd elmeséled, amikor jössz visszafelé. Rendben?

Közben szinte teljesen besötétedett. A nagy fekete éjszaka betakarta a nagy gödröt és jótékony álmot hintett a kis autóra is, aki még a kisebbnél is kisebbre húzta össze magát a vasbeton háló mögött, majd az oldalára fordult és elaludt...

7 kommentár