, , ,

9 éves kislányra esett rá egy autó

Lehet itt kampányolni, hogy na most aztán majd hogy megmutatjuk, nagy ellenőrzések, meg sebesség ellenőrzés, meg stb... ma délutánig hatan haltak meg az utakon. Egy 9 éves kislány azért, mert egy ittas sofőr elvesztette az uralmát az autó felett, és mivel a hátul utazó gyerek nem volt bekötve, kirepült az autóból, mely ráesett...

Heves közelében péntek este meghalt egy kilenc éves kislány, amikor kizuhant egy, a nagy sebesség miatt kisodródó autóból, amely rádőlt. A sofőr ittasan vezetett. Az a 12 éves kisfiú, aki a kislány mellett szintén a hátsó ülésen utazott, súlyos sérülést szenvedett - közölt a rendőrség szóvivője.

Egyik gyermek sem volt bekötve, a sofőr pedig ittasan vezetett - számolt be a Heves megyei sajtóügyeletes. A helyszínelés adatai szerint, a Heves és Boconád közötti útszakaszon a Boconád felé haladó személygépkocsi vezetője gyorsabban hajtott, mint ahogy az útviszonyok engedték volna, ezért egy balra ívelő kanyarban kisodródott. Megpróbálta a járművet visszairányítani az úttestre, ez azonban nem sikerült. Az autó továbbsodródott a baloldali útárokba, ahol felborult, majd visszaesett az úttestre. Eközben zuhant ki az ajtón keresztül a járműből a hátsó ülésen utazó kilenc éves kislány, akire rádőlt a gépkocsi. A gyerek olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a Hevesi Rendőrkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja.

A szerencsétlenül járt kislányon kívül további öt ember vesztette életét különböző karambolokban az ország útjain reggel óta.

A legtragikusabb eset Neszmélynél történt: a Komárom-Esztergom megyei település egyik vasúti átjárójában egy motoros és utasa vesztette életét, mikor járművükkel egy autó alá csúsztak.

Nem sokkal később Hatvan határában egy férfit gázolt halálra egy vonat. Halászteleknél egy szabálytalan előzés vezetett egy ember halálához, a vétlen jármű sofőrje vesztette életét.

Az M5-ösön egy ember meghalt, amikor felborult egy román személygépkocsi az M5-ösön szombaton; a helyszínelés idejére az autópálya Budapest felé vezető szakaszán egy sávra szűkült a forgalom - közölte a rendőrség az MTI-vel. Az eddig ismeretlen okból kisodródott és felborult járműben egy bolgár nő életét vesztette, két román férfi pedig megsérült.

---------------

Pénteken a Margit híd és a Lánchíd közötti szakaszt azért kellett lezárni, mert egy 40 éves férfit elütött egy kamion. A BRFK tájékoztatása szerint 13 óra körül a Bem rakparton, a Battyhány tér magasságában egy munkásokat szállító kisbuszból kiugrott a férfi, aki vélhetően öngyilkos akart lenni.

A férfit a kisbusz mögött haladó kamion elütötte. A férfit súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Az eset körülményei szakértőkkel vizsgálja a rendőrség.

38 kommentár

kommentárok

1. | Szóvivő 2007-05-12 17:56:17 | Válasz erre
Pénteken késő délelőtt Ercsi Május 1. úton eddig tisztázatlan okból egy Lada átsodródott a szemközti sávba, majd elhagyta az útpályát és egy ház beton kerítésének rohant. A 20 éves sofőr és 14 éves utasa az ütközés következtében kiestek az autóból. Délután kaptuk a hírt, hogy a 14 éves fiú kórházba szállítását követően életét vesztette. A 20 éves sofőr sérülése súlyos, életveszélyes...Testvérek voltak... Szóvivő avatar
-
2. | egértetem 2007-05-12 19:41:52 | Válasz erre
Kíváncsi vagyok, hogy még hány embernek kell meghalnia az utakon, míg végre valamit tesznek azért, hogy az olyan ökröket, akik nem valók volán mögé ne is engedjék oda. Be kell kötni biztonsági övet, akár csak a szomszéd utcába megy az ember, mert ki tudja mi történik vele míg odaér! Sajnos még mindig sokan vannak úgy vele, hogy őt úgyse éri baj és nem köti be magát, vagy a légzsák úgyis megvéd, csak nem fogják fel, hogy a légzsák biztonsági öv nélkül=halál. Láttam pár töréstesztről videót ahol bemutatták mi történik ha a légzsák öv nélkül van használva, röviden nyaktörés, fejbezúzás, halál. egértetem avatar
-
3. | Petike 2007-05-12 20:16:26 | Válasz erre
Némelyik autóban nem is nyílik a légzsák, ha nincs bekötve az öv. Az igazi IQ-huszár meg bekapcsolja a háta mögött az övet, hogy ne világítson a lámpa, meg ne zörögjön a figyelmeztetés, de ne kelljen vele vacakolni.

A gyerek sajnos nem tudja megválogatni a szüleit, magától nem fogja kitalálni, hogy be kell kötnie az övet (esetleg kortól, testalkattól, akármitől függően gyermekülésben kellene ülnie), ezt a szülőnek kell megtanítania, akár úgy is, hogy elmagyarázza, szemlélteti, esetleg egy erősebb fékezéssel mértékletesen megmutatja a veszélyeket. Egyébként meg azon felnőtteket, akik tisztában vannak a dologgal, tanultak fizikát, van jogosítványuk, magukhoz való eszük, de mégsem teszik meg az alapvetően elvárható és mellesleg kötelező óvintézkedéseket, valahogy nem tudom sajnálni. Arról meg már ne is beszéljünk, ha minden rutin és/vagy jogosítvány nélkül, esetleg alkoholos vagy más befolyásoltság alatt ül volán mögé valaki. Ebben az esetben mindig csak remélni lehet, hogy másokat nem veszélyeztet, rosszabb esetben nem öl meg, és lehetőség szerint kárt sem okoz, hanem csak egyedül elpatkol. Mindezek mellett vagy akit a például a nagynéni sem vág visszakézből szájon, hanem be is ül mellé...
Petike avatar
-
4. | Petike 2007-05-12 20:18:58 | Válasz erre
Mellesleg 9 éves korban az ember már valamennyire önállóan is tud közlekedni, tehát kérdéses, hogy hol van az iskolai kresz oktatás. Lehet, hogy a kislánynak már meg lehetett volna az iskolában is tanítani, hogy be kell kötni az övet. Petike avatar
-
5. | kran 2007-05-12 21:26:47 | Válasz erre
Jogosak az észrevételek. Ezt már alsó tagozatban kellene oktatni. Plusz azt hogy ne tudjanak gyorsulóbajnokok kihozni a sodrunkból. Pl ma egy mittudoménmijen golf. Kilométereken keresztül a felezőn autózott mögöttem, nem győztem a tükröt figyelni hogy mikor vágódik ki előzni. persze előzni nem nagyon lehetett az erős szembeforgalom miatt. A vége az lett hogy "néhány centire beférek de előzök" manőver után, (én csak csorogtam a forgalommal) előtte voltam a külső sávban vagy négy autónyival a Stadionoknál. Erre mit lehet mondani? Tanácsot lehet adni de észt nem:-))) kran avatar
-
6. | Sparhelt 2007-05-12 21:28:40 | Válasz erre
A családnak kell nevelnie a gyereket, nem az iskolának. Gondolom apu öve sem lehetett bekötve, mert milyen apa az, aki magát beköti, a gyerekeit meg nem? Sparhelt avatar
-
7. | Sparhelt 2007-05-12 21:30:32 | Válasz erre
kran: Én úgy gondolom, hogy jobb ha a hülyék előttem vannak mint mögöttem, így inkább lassítok, vagy lehúzódom, hadd menjen.. Sparhelt avatar
-
8. | Bandhy 2007-05-12 21:41:53 | Válasz erre
Ha már légzsák:
"Az összeütközés már elkerülhetetlen volt és mivel a kreszben is biztosított lehetőséggel élt a taxis, vagyis nem használta a biztonsági övet, a kicsapódó légzsák keményen eltalálta."
(http://www.hallotaxi.hu/index.php?pg=news_11_2368)
Bandhy avatar
-
9. | kran 2007-05-12 22:10:52 | Válasz erre
Sparhelt:
Húzódgattam én de nem vette a lapot, utána meg már nem akaródzott a sávközépről elmozdulni. Átláttam az autók fölött, meg ellenőriztem a komát folyamatosan a tükörből. :-)))
kran avatar
-
10. | zsike 2007-05-12 22:54:07 | Válasz erre
Borzasztó...:( zsike avatar
-
11. | Név 2007-05-13 00:12:30 | Válasz erre
A motorosokkal mi történt? Megdobta őket a szokásosan jó minőségű átjáró?

Amúgy meg miért nem lehet sehol megtalálni ezeknek az eseteknek a következtetéseit? Általában csak annyit hallani, hogy "szakértők bevonásával vizsgálják", utána meg semmi azoknak, akik nem csak a vért akarják tunkolni, hanem tanulni is szeretnének belőle.

Matyi felvállalná esetleg egy-egy nagyobb nyilvánosságot kapott eset részleteinek utólagos publikálását?
Név avatar
-
12. | Pityke 2007-05-13 07:00:45 | Válasz erre
Apa az ilyen!? Ittasan bedobálja a gyerekeket, hátra utána meg száguldozik. El nem tudom képzelni, hogy ittasan kocsiba üljek, akkor meg végképp nem ha a fiam is bent van. Nagyon sok ember nem látja be, hogy a gyerekülésre igenis szükség van, az életünk legfontosabb részét védeni kell. Én ha a szomszéd utcába megyek, akkor is bekötöm a fiam, fél percbe kerül beinstalálni a gyerekülésbe. Az ilyen "apára" legszívesebben ráborítanám az autót. Pityke avatar
-
13. | fecus 2007-05-13 07:30:11 | Válasz erre
a szülői felelősségről: III.kerület Jablonkai út vége.Két tíz év körüli gyerek akar felhajtani a főútra egy mellékutcából.Egyikük kismotorral a másikuk quadróval!!!!!Felnőtt nincs a közelben!Két buszmegállónyit jönnek utánunk,majd befordulnak egy szerény házba.Védőfelszerelés volt rajtuk és védőangyaluk velük.Ennek a szülőnek mit lehet mondani? fecus avatar
-
14. | sil 2007-05-13 10:14:18 | Válasz erre
Pityke (12): "Az ilyen "apára" legszívesebben ráborítanám az autót."

Nana Piyke őrmester! Nana! Ezt mégis hogy képzeled? Tiéd a kocsi? Tiéd a gyerek? Te mindent és mindenkit helyretennél? Neked minden és mindenki a tulajdonod? Mi közöd neked ahoz, hogy más hogyan csinálja? Te csak ne borítsál senkire semmilyen autót, mert a más autójáért nem te dolgoztál meg! A saját gyerekedre akkor borítod az autódat, amikor akarod, de az az eset már nem a mi dolgunk,úgyhogy lassan a testtel! Foglalkozz a magad dolgával! Úgy utálom az ilyen mások dolgába beavatkozó, csakazértis rendet rakni akaró hólyagokat! Pfff... :S
sil avatar
-
15. | sil 2007-05-13 10:25:35 | Válasz erre
Egyébként meg az ilyen mások autóját borogatni szándékozó alakok gerjesztik a feszültséget, aminek előbb verbális, majd az abból eredő fizikai konfliktus a következménye, ami súlyosabb esetben verekedéshez, vagy még annál is súlyosabb következményekhez szokott vezetni...

Inkább a megelőzés és az eredményes kontroll lenne a megoldás: kampányok és ellenőzések, az ittas vezetők kiszűrése és lekapcsolása lenne a rendőrség feladata, nem pedig a politikai "rendteremtés" gumibottal, könygázzal, gumilövedékekkel... Arra lenne pénze és energiája a rendőrségnek és nem az utóbbira!
sil avatar
-
16. | sil 2007-05-13 10:29:04 | Válasz erre
Akit pedig ittas vezetésen kapnak, az minimum fél évig jogsielvonást és példás (akár százezer, vagy többszázezer Ft-os) pénzbüntetést kapjon, megfejelve egy jó adag kötelezően elvégzendő utánképzéssel (persze szigorú záróvizsgával a végén). Na akkor majd megtanulja az iszákos barma, hogy mikor vezet legközelebb ittasan autót! sil avatar
-
17. | Petike 2007-05-13 12:08:20 | Válasz erre
Persze, mindenki azt csinál amit akar, de mi van, ha Téged veszélyeztet ezzel?

He-he, majd jól eltiltjuk a vezetéstől. Persze.
Mindig röhögök, hogy akit elkapnak jogsi nélkül, az kap valami vicces bírságot, majd elrettentésnek eltiltják a vezetéstől x időre. Ha eddig nem zavarta, hogy nincs jogsija, akkor ezek után majd őszinte megbánást tanúsít, hasznos tagja akar lenni a társadalomnak és nem vezet többet? :) Valami nagyfejű, aki a büntetési tételeket kitalálja, így gondolja.
Volt már próbálkozás kötelező továbbképzésre, de azon csak ott kellett ülni, és nem kellett vizsgázni.
Elrettentő ereje inkább annak lenne, ha az engedély nélkül vagy ittasan vezetők számára a tanfolyam kötelező lenne, és legalább a normális (egyébként magas) ár legalább ötszöröse (vagy arányosan magasabb, az okozott kár függvényében), és csak úgy kaphatna jogosítványt, ha minden vizsgán hibátlanul megy át. Midezt természetesen kötelezően, hogy többet ne vezethessen jogsi nélkül.
A második ittas vezetés után pedig örökre eltiltani, ha meg megszegi, akkor 10 év sitt kérdés nélkül.

Petike avatar
-
18. | Bíró Attila 2007-05-13 13:19:51 | Válasz erre
Én Németországban élek,Land Brandenburgban, ez egy akkora terület, mint otthon kb a Dunántúl.
2006-ban 86 ember vesztette életét közuti balesetben, és mindenki a fejét fogta, hogy milyen magas szám, persze hogy magas, de akkor mit szóljunk az otthoni statisztikához, amikor egy hétvégén 8-10 ember hal meg a közutakon, megdöbbentő.
Teszem hozzá, autópálya-sebességkorlátozás nélkül, egy év alatt 86 emberélet.
Bíró Attila avatar
-
19. | kran 2007-05-13 14:05:37 | Válasz erre
A legjobb módszer...lenne:
Ismerem a XI. kerület már nyugdíjas volt tűzoltóparancsnokát. Szerinte az ilyen ittasvezető gyorshajtó emberkéknek csak egy büntetés lenne az igazi. Ott a XI-ben önkéntesként:-))) eltöltenének két hetet a tűzoltóságon. Mivel onnan vonulnak ki az Mhullás baleseteihez, egy örök élmény lenne minden delikvensnek.
kran avatar
-
20. | lantika 2007-05-13 18:24:53 | Válasz erre
11-es hozzászólónak:

a motoros gyorsan hajtott,besokalt a kanyarban,és elhullott mind a 2 a helyszínen. :)
lantika avatar
-
21. | Perillustris 2007-05-13 19:36:12 | Válasz erre
Petike: én zéró toleranciát alkalmaznék. Ittas vezetés esetén ÖRÖKRE megtiltanám a vezetést, fellebezési lehetőség nélkül. Miért csak a második alkalomnál? Hiszen úgy akár naponta-hetente beülhet piásan a kocsiba, addig, amíg el nem kapják. S amikor rendben hazaér, az sem a tudás, a tisztánlátás miatt van, hanem egyszerűen szerencse. Lásd a múltkori esetet a Rendőrség felsővezetőjével, aki bizonyára nem az első alkalommal ült be ittasan a kocsijába, csak eddig mindig rendben hazaért, vagy ha el is kapták, lesütött szemmel tovább engedték "vigyázzonmagáraparancsnokúr" kíséretében, esetleg haza is kísérték. Perillustris avatar
-
22. | Perillustris 2007-05-13 19:37:53 | Válasz erre
Lantika, ez igen elegáns volt, gratulálok! Tényleg vicces. Perillustris avatar
-
23. | lantika 2007-05-13 22:46:42 | Válasz erre
az az ember,aki nem ismeri járműve,és saját képességeit az legalább az eszét használja. 13 éve vezetek,igen sokat vezettem német,osztrák,francia,magyar utakon,de egyszer sem volt balesetem. nem sodródtam ki a kanyarban,mert tudtam,hogy hol a határ,és ha nem ismertem az utat,akkor ovatosabban mentem. az ilyen eszement őrültek miatt halnak meg sokan a magyar utakon,mert ez a motoros baleset is a gyorshajtás miatt volt. nem tudom sajnálni őket. főleg ahogy sok motoros közlekedik..... lantika avatar
-
24. | PaYa 2007-05-14 08:32:23 | Válasz erre
Lantika: OK, lehet hogy hibáztak, a haláluk akkor sem érdemel ":)"-t. Főleg, hogy az átjáróban simán lehet kavicsfelhordás (amit ugye a felhordónak kellett volna letakarítani), olaj, stb. Más halálán mosolyogni...
Hitvita kirobbantása nélkül: Az egykerekező motorsnak megvan a párja kamionosban - autósban - kerékpárosban - gyalogosban is. Nem a hangos kisebbség miatt kell elítélni a csendes többséget. pl hány motoros túrázós csapatot láttál? Akik szabályosan közlekednek (általában ki az országból, emert a környező országok útminősége biztonságosabb közlekedést tesz lehetővé).
PaYa avatar
-
25. | Név 2007-05-14 08:37:44 | Válasz erre
Lantika látom te ismered ezt a balesetet írd már le légyszi, hogy pontosan hol és milyen körülmények között történt! Ha fotókat, vagy egy térképet is be tudnál linkelni a környékről (melyik úton volt), az is jó lenne.
Amúgy láttad élőben, vagy csak utána mentél oda?
Név avatar
-
26. | Lajos 2007-05-14 09:10:18 | Válasz erre
14: "A saját gyerekedre akkor borítod az autódat, amikor akarod"
Nagy lófaszt boríthatod a saját gyerekedre az autót amikor akarod. Tőled független ember, magadra borogasd akkor inkább agyament. Nem mellesleg, ha a kölyködre borogatod, nem sokáig marad a tied...

16: az iszákos barom akkor is be fog ülni részegen az autóba, ha nincs jogosítványa...
Lajos avatar
-
27. | ppeterka 2007-05-14 11:14:50 | Válasz erre
sil: No comment, olvasd vissza magad, ha kicsit kitisztultál, kemény lehetett a tegnap esti parti, ha így reagálsz... És igenis jöjjön a rendőr, és borogassa rá a kocsit minden ittas vezetőre. Gyorsan rend lenne. Vagy kobozzák el, fessék "rendőrszínűre" az ittas vezetők, jelentős mértékű, visszaeső gyorshajtók kocsijait, és használják széthullásig, majd szolgáltassák vissza roncshalmazt. Nem kell ide push-lökhárító, mint az amcsiknál, itt van a komplett push-kocsi! Nem kéne félteni a járőrautót, sok helyzetben jobb lenne...

A motorosok egy része meg elég sok esetben tényleg gázul viselkedik az úton, de nem helyes az általánosítás. A motorosok többségét, a "motociklusz normálikusz" fajtát ugyanis senki nem veszi észre, mert nem veteti észre magát szabálytalankodással, veszélyeztetéssel... Ellentétben a saját testi épsége árán is provokáló és rendbontó magatartással bíró "motociklusz deviansz" fajjal.

Sajnos a rendőrség eléggé gyenge... Szerintem marhaság az, hogy ha több hatalmat kapnak, akkor "rendőrállam" lesz itt. Nagyon helyes, ha a rendőrnek van tekintélye, és nem zúdul a nyakába többnapi papírmunka, vagy netán komoly meghurcolás, ha valakit seggbe merészel rúgni. Pl. itt volt a lövöldözős túszejtő - valami hülye szerint meg nem kellett volna lelőni, mert jogai vannak. Ugyanígy idiotizmus tiltakozni a térfigyelő kamerák ellen. Csak az teszi, aki lop, csal, hazudik, mert akinek nincs takargatnivalója, arról ha bárki nem is, a rendőrség nyugodtan tudhatja, mikor merre jár, nemde?

De hogy visszakanyarodjunk a közlekedési vétségekhez: el kéne törölni a "családtagvezette-nemmondoksemmit" kitételt, azonnali hatállyal...
ppeterka avatar
-
28. | Lexon 2007-05-14 12:45:06 | Válasz erre
ppeterka: én fordítva gondolom. A "motocyclus normalicus" (copyright ppeterka) sokkal feltűnőbb számomra, mint a devians. Olyankor mindig felkapom a fejem, hogy "jé, EZ tud normálisan közlekedni"... És erőt vesz rajtam a sajnálat: "biztos beteg, vagy valami baj van a mocival..." Lexon avatar
-
29. | ppeterka 2007-05-14 14:03:15 | Válasz erre
Lexon: ebben igazad van, én is mindig megjegyzem magamban, hogy jé, nem tépte le a tükröt a mellettem elsuhanó motoros menetszele... De a többi miatt meg hosszabban szoktam szentségelni, hogy már megint rám hozta a frászt azzal, hogy alám esik - akár autóval, akár motorral megyek...

Amúgy nem kell betegnek lenni hozzá - egészségesen is egész kellemesen el tudok kavirnyászni komolyabb szabálysértés nélkül... (magyarul ha megyek a forgalommal) Az is hozzátartozik, hogy ha megy a sor valamennyire épelméjűen, akkor plusz két autó megelőzéséért nem kockáztatok, annyira nem sietek, hogy összetörtjem magam... Csak ha áll a sor, akkor szépen elcsorgok köztük, amíg van hely. Ha meg elindul, bekéredzkedek...

Mondjuk mióta iszonyat hangos motorom van (így vettem, és ég néha miatta a pofám, tényleg hangos, a házunk előtt nem is merem beíndítani, inkább arrébb tolom kicsit), valahogy jobban észrevesznek...
ppeterka avatar
-
30. | lantika 2007-05-14 16:24:01 | Válasz erre
itt a süttői motorbaleset cikke. ismerem a helyet,hosszú egyenes a duna parton,aztán egy csalóka jobbos,majdnem derékszögű kanyar. nem ez volt az első ilyen eset ezen a helyen,sokan elnézték már a kanyart.
http://index.hu/politika/bulvar/bulvarhirek/?main:2007.05.12.&311966
lantika avatar
-
31. | Petike 2007-05-14 18:28:13 | Válasz erre
"a motoros gyorsan hajtott,besokalt a kanyarban,és elhullott mind a 2 a helyszínen. :)"
Grat!
A gyereked esett már el biciklivel?
Petike avatar
-
32. | sil 2007-05-14 18:46:39 | Válasz erre
26-os Lajosnak. Te hülye vagy baszod! Egyébként meg ne nekem szóljál be! Én ugyanis azon akadtam ki, ahol is a 12-es Pityke ezt mondja: "Az ilyen "apára" legszívesebben ráborítanám az autót." Mert ha nekem nincs jogom őt felszólítani, hogy borítsa rá a gyerekére az autót, akkor neki mégannyira sincs joga, hogy másokra borítsa rá az autót!

Úgyhogy agyament vagy te, Lajos! Baszod!
És legközelebb ne szóljál be, mert okafogyott...!
sil avatar
-
33. | sil 2007-05-14 18:49:43 | Válasz erre
Ugyanez vonazkozik a 27-es ppeterkára is!

Még a hatóságnak sincs joga másokra borogatni az autót. Ezzel szemben büntethet: pénzbüntetés, jogsimegvonás, feljelentés, őrizetbe vétel, letartóztatás, elítélés.
sil avatar
-
34. | Lajos 2007-05-14 20:52:03 | Válasz erre
Sil, amit te leírsz az van most. Eredmény 0. Ha 2 emberre ráborítják az autót, de azért utána kivakarják alóla többet senki nem baszakodna. Ahogy, ha a villamosvezetőt nem büntetnék meg mert nekimegy a kereszteződés közepén álló mazsolának, a 3-ik eset után többet senki nem "parkolna" a villamossínre. Értem én, hogy abban az ideális világban szeretnél élni, ahol a büntetés hallatára összerezzen az autós (megjegyzem én is), de a jelen magyar való attól olyan messze van... (ki lehet azt fejezni egyáltalán távolságmértékkel?) Szóval előre a radikalizmusért... Lajos avatar
-
35. | Név 2007-05-14 23:35:01 | Válasz erre
lantika:
Elolvastam, de valami nem stimmel. A hosszú egyenes, utána jobbos a vasúton keresztül, az Süttőnél van, nem? Akkor az index cikkével ellentétben nem Neszmélyen Süttő felől, hanem Süttőn, Neszmély felől történt, ugye? Mert ha Süttő felől jöttek volna, akkor Neszmélyig 2x is van vasúti átjáró kanyarban, de azok balosak, úgy csak lecsúsztak volna az útról.
Név avatar
-
36. | ppeterka 2007-05-15 10:48:04 | Válasz erre
sil: a stílus az ember... És oké, ne borogasson, kobozza el. De ezt már kiveséztük - "kisebb" vita mellett másik postnál...

Vagy kerüljön börtönbe a szabálysértő életfogytig, de akkor a börtönben legyen muszály hasznosat csinálni, mert a börtönök túl sokba kerülnek...
ppeterka avatar
-
37. | sktkzhkjiu 2008-06-27 19:34:48 | Válasz erre
fsfzzz5tztttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttttt sktkzhkjiu avatar
-
38. | szintia 2008-06-27 19:36:30 | Válasz erre
:):):):):):):):):):):(:(:(:():)(:(() szintia avatar
-

Mondd meg a magadét!

Itt írhatsz kommentárt a bejegyzéshez.

Itt követheted a bejegyzés kommentárjait: Hozzászólás RSS
Maradj a témánál, csak egyszerûen és röviden. És ne spammelj!
Ezeket a HTML kódokat használhatod:

strong, quote, em

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?
0Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet