budapest, petőfi_híd, város
Életképek a Petőfi hídnál
Nem volt soha egyszerű lejutni a Petőfi hídnál a budai alsórakpartra, de pár éve, mikor megváltozott a forgalmirend, onnantól még nagyobbak lettek a dugók. Az utóbbi időkben meg egyszerűen agyrém.
Balra kanyarodó sávból egyenesen, lehajtóban négy autó egymás mellett az egy sávnyi lehajtón. Keresztben álló autók. A Műegyetem rakpart felöli oldalon pedig még a szembe sávba is "áttévedő" autó.
Itt aztán minden van.






De van jó hír is. Mobil ellenőrző állomás...


kommentárok
Ugyanis
A kutyát nem érdekli melyik sávból merre, hova köteles továbbhaladni. A záróvonalat már csak kényszerűségből is át kell lépni a szabálytalanul várakozó autók miatt. Ebből következik, hogy felesleges táblacsoportba sorolhatóak a megállni és várakozni tilos jelzőtáblák is.
Szóval szerintem rengeteg pénzt lehetne megtakarítani. :)
Vadveszély meg simán lehet autópályán is, nemrég történt baleset az M7-en, ahol a kocsi felborult, kigyulladt, és úgy kellett kiszedni a sofőrt hogy ne égjen benn - egy őzet gázolt el.
Egyéb kérdés?
ELTE-nél bevenné az autós, híd alatt meg már csak nézne bambán, és leszarna mindent:-)
Egyébként ahogy mentős is írta, itt tényleg el lehet veszteni a türelmet.
Itt még a pápa is törne-zúzna:-)
1. Autópálya = párhuzamos közlekedésre alkalmas úttest. Itt is érvényes a jobbra tartás MINT lakott területen, csak az a kedvezmény nem él, ami lakotton létezik, hogy megmaradhatsz a belső forgalmi sávban is folyamatos haladásra, ha és HA nem akadályozod a mögötted gyorsabban haladót. Illetve mindenhol érvényes, hogy balra kanyarodáshoz (besoroláshoz) készülsz fel.
2. Előzést megkezdése: a sávváltás. Előzést befejezése: visszamész elé. KRESZ külön kiemeli, hogy előzni tilos tábla esetén tilos előzni, azaz megkezdeni az előzést, illetve ha már előzöl, a tábla előtt fejezd be. VISZONT külön kitér arra, hogy párhuzamos közlekedésre alkalmas úttesten NEM SZÁMÍT előzésnek ha a több forgalmi sávban járművek elhaladnak egymás mellett. TEHÁT ha megyek a belsőben ezerrel és jön a tábla, akkor nem vonatkozik rám, és innen kezdve nem is jöhet(NE) ki elém senki a külsőből. Viszont ha a külsőben megyek, mindegy milyen lassú, nem lehet előzést kezdeni! Ez itt a lényeg. Tehát nem tilos balról elhaladni másik jármű mellett - illetve csak akkor ha mögötte mentél az ő sávjában - ha folyamatosan a belsőben, akkor mint írtam lehet elhaladni mellette, ami nem előzés!
Remélem érthető voltam :)
Ráadásul olyan borzaszto állapotban vam ott az ut,hogy egy törékenyebb dolgot szállito auto csak lépésben tud átmenni.
De aztán a híd alatt jött a káosz... összehangolatlan jelzőlámpák tömkellege...
Rég nem jártam arra, de tegnap ki kellett ugranom Szentendrére, és bár a GPS nem erre navigált, én mégis emelett döntöttem. Időben persze nem csalódtam, de ez a csopont... ÉLETVESZÉLY! Nem a sebesség miatt, de emlékeztek pár (kb 5) éve a Leányka utcai felüljárón történt "Trabantos vs. Kamionos" esetre? ... ... ...
Mondd meg a magadét!
Itt írhatsz kommentárt a bejegyzéshez.
Itt követheted a bejegyzés kommentárjait: Hozzászólás RSS
Maradj a témánál, csak egyszerûen és röviden. És ne spammelj!
Ezeket a HTML kódokat használhatod:
strong, quote, em