, , , ,

Amikor megáll a 17-es villamos

Íme néhány kép, hogy miért is kiszámíthatatlan a 17-es villamos közlekedése. + küldte a képeket.

Az első kép csak azok kedvéért, akik nem ismeri a vonalat: a Nagyszombat utca és a Kolosy tér között mindennapos az ilyen torlódás, ahol a szűk utcában egymást kerülgetik a járművek, de legfőképp a villamost. Ez egy tipikusan olyan utca, amelyet a Budapestnél "sokkal gazdagabb" városok sétálóutcává alakították (pl Miskolc és Debrecen), aholis kitiltottak mindenéle forgalmat, kivétel a villamost.. Ha ez is ilyen lenne, már kiszámíthatóbb volna a közlekedése. (csak sajnos épült oda már egy mélygarázs is). Ehelyett rendszeres a szabálytalanul "várakozó" autó két kerékkel a síneken, meg a képen látható torlódások. De hasonló a helyzet a végállomás közelében, a Vidra utca és Üstökös utca között is.

A többi kép pedig mind magáért beszél. Pl a második kép, amelyen egy konténer szállító bénázott előttem, s 7 percig állt a forgalom e miatt, mert nem tudta normálisan megközelíteni a teherautóval a konténert...

De vannak a képeken olyan autósok is, ahol csak tényleg centiken múlott, hogy elférjek a villamossal. Pl a teherautós kép ilyen. Ott első rénézésre elférne a villamos, csak ott egy kisebb ívben haladna, ezért pont arra kaszál ki az oldala, ahol a teherautó áll. A tükrömet egyébként le is törte, mikor tolatott....

A legtöbbször azt az indokot mondják a pofátlan autósok, hogy "Csak ide a bankba (vagy postára, stb...) ugrottam be", "Siettem", vagy, "Nem is tudtam, hogy itt jár villamos...."

Az oldaladon egyébként sokszor olvastam a hozzászólások között, hogy miért nem rakjuk arrébb a síneken várakozó autót, vagy miért nem megyünk bele. Nem is hiszem, hogy ezt valaki komolyan gondolja, ugyanis ha belemennék, akkor én okoznék kárt, így én lennék a hibás. Ha pedig arréb tenném (arréb tolnám) az autót, s vmi kár esik benne, akkor is én lennék a hibás, így az eseménynek számít, s így pénzmegvonás, és évvégi jutalom se jut nekem.

20 kommentár

kommentárok

1. | RoGeR 2007-04-13 16:46:42 | Válasz erre
Első lépés: mindenhol megállni tilos + lopóskocsi.

Második lépés: a forgalmat kitiltani, sétálóutcát kialakítani. Behajtás csak engedéllyel, amit szigorúan ellenőrizni kell (mélygarázs gondolom privát, nem publikus).
RoGeR avatar
-
2. | Levi 2007-04-13 18:55:14 | Válasz erre
Jogos.
Azért a konténerest nem nevezném bénázásnak,a megrendelő a hülye,hogy nem biztosit helyet a konténer előtt.
Na,megvédtem a mundér becsületét:))
Levi avatar
-
3. | kran 2007-04-13 20:17:06 | Válasz erre
Sokat járok oda autóval de inkább motorral. Van őrzött parkoló én azt használom. Mindig van hely. Az ilyen taplók esetében meg csak az azonnali autóelszállítás volna a legmegfelelőbb lépés: fizessen egy huszast meg menjen rá fél (egész:-) napja. kran avatar
-
4. | Géza 2007-04-13 20:47:13 | Válasz erre
Miért kell a rendszámokat eltakarni? Még ti is a suttyókat véditek? Géza avatar
-
5. | phu 2007-04-14 02:48:10 | Válasz erre
Nem letakarni kéne a rendszámot, hanem levenni. Indítsunk egy ilyen népi mozgalmat. Aki így parkol, az rendszám nélkül találja a kocsiját. Aztán járjon új rendszámot intézni. phu avatar
-
6. | RoGeR 2007-04-14 06:47:07 | Válasz erre
A villamos pályaszámát nem kell kitakarni? :) RoGeR avatar
-
7. | mentős 2007-04-14 09:17:01 | Válasz erre
Ismerős a hely! Naponta lehet hasonló képeket készíteni a 17-es belső Bécsi úti szakaszán és a Frankel L. utcában.
Drasztikus rendőri ellenőrzéssel és kemény bírsággal lehetne szabályozni a dolgot.

A sétálóutca ötlete a legjobb, 2035-re talán elkészülnek a tervek! :-D
mentős avatar
-
8. | zoman 2007-04-14 09:27:11 | Válasz erre
Egy régebbi posztban írtam már.
És pont a 17 vonalán láttam a jó megoldást.
Ki kell hívni a tűzoltókat. Azok nem szívbajosak arrébb rángatják az autót. Persze a fenti képekből látszik, hogy ez sem mindig működik, mert pl a taxis valószínűleg vissza érne, a renault-t meg nem nagyon van hova rángatni de ha egy kicsit lóg be az autó akkor van létjogosultsága. És mivel a vihar utcában van a laktanya, kb 5 perc alatt odaérnek az új udvar környékére. Utasként én is vettem részt autóáthelyező akcióban, ráadásul egy bmw volt. De ott voltunk tízen, ha kijön a tulaj mit csinál? tömegverekedést? Feljelent minket csoportos garázdaságért? nanemá
zoman avatar
-
9. | g.za 2007-04-14 12:39:39 | Válasz erre
A taxis a legegyszerűbb ügy: Autón rajta van a száma, ahogy a diszpécseré is. Egy gyors telefon a központba, és már rádiózzák is vadul a delikvenst. Komolyabb cégnél egy ilyen megállást egytől három napig terjedő utasmegvonással büntetik, a taxisnak garantáltan nem lesz kedve még egyszer így megállni. g.za avatar
-
10. | Lajos 2007-04-14 15:31:41 | Válasz erre
Hát őszintén szólva én betenném valami rendeletbe vagy törvénybe, hogy amint szabálytalanul parkoló/kereszteződében megálló autónak nekimegy a villamos, a járművezető a hibás. Természetesen személyi sérülést nem okozhatna a villamosvezető, azt komolyan büntetném. Gyanítom egyébként, hogy kb 4-5 eset után senki nem állna a sínre. Lajos avatar
-
11. | Lajos 2007-04-14 15:32:11 | Válasz erre
Mármint nem a villamosvezető :) Lajos avatar
-
12. | swf 2007-04-14 16:25:32 | Válasz erre
micsoda jó ötletek:)
swf avatar
-
13. | Géza 2007-04-14 16:39:33 | Válasz erre
Lajos! Bécsben ez van! Ha egy autó belógott a villamos útjába és ezért az autó megsérült akkor az autós a hibás. Sőt még meg is büntetik. Van is respektje a villamosnak. De ez egy "liberális város" ugye, ahol iylet nem lehet... Géza avatar
-
14. | Hapci 2007-04-15 18:30:32 | Válasz erre
Sziasztok én ugy oldanám meg a SZERV helyébe a Budapesti közlekedést, tilosba parkolás, tömegközlekedés akadályozása, buszmegállóba állást . egy évre jogsi azonnal be szigoritott vizsgával kaphatja vissza de kivétel nélkül mindenkitöl és persze a SZERV -nek erre utaznia kéne 3 hét alatt rend lenne a közlekedésbe Hapci avatar
-
15. | csillag 2007-04-16 15:27:20 | Válasz erre
Lajosnak igaza van!

Módosítani kell a szabályokat: ha a tömegközlekedést akadályozza, akkor a parkoló autós a hunyó. A villamosvezetőknek egy-egy digitális kamerát adni, na meg egy tolólapot szerelni a villamos elejére. Azonnal megszűnne minden ilyen bunkóság.
csillag avatar
-
16. | Atis 2007-04-17 15:50:59 | Válasz erre
Ilyen esetek már tizensokévvel ezelőtt is történtek ezen a vonalon. Akkor 8-10 fősulis leugrott a villamosról és odébbtette a belógó autót. A leszakadt hátsó lökhárítótt szépen felraktuk a tetejére és a villamos már ment is tovább. A tulaj legközelebb talán kétszer is meggondolta, hogy belógjon-e a villamossínre. Atis avatar
-
17. | Draki 2007-04-29 09:57:24 | Válasz erre
Mindenegy milyen buntetest szabnak ki a hasonlo szabalysertokre, mert a rendoroket rohadtul nem erdekli semmi. Beszari nepseg, ha megall egy akarmilyen "gengszterauto" szabalytalanul, a rendor inkabb masfele fordul, nehogy konfliktusba keveredjen a gazdajaval. Munkambol adodoan maszkaltam mar sokfele autoval, es millioszor tapasztaltam ezt. Sajnos semmi tiszteletet nem vivtak ki maguknak, es igy nem tudnak normalisan fellepni. A baj ezzel van, nem a szabalyokkal. Draki avatar
-
18. | József Nándor 2007-05-16 22:17:03 | Válasz erre
Lajosmak van igaza! József Nándor avatar
-
19. | Józsi 2007-05-27 08:55:06 | Válasz erre
Ha a tulaj arra jönne ki a boltból/bankból stb, hogy a kocsiját épp viszik el, akkor legközelebb tuti nem állna oda...
Dehát itt mindent szabad ...
Józsi avatar
-
20. | bb 2007-06-15 12:54:25 | Válasz erre
opoppopopopopopopopopopopopopopopopopopopopopopopopopoopopopopopopopopopopopopopopopopopopopopopopopopopopopopopopopopopopopopooopopopopopopopopopopopopopojikkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkísssssaaaadsdd bb avatar
-

Mondd meg a magadét!

Itt írhatsz kommentárt a bejegyzéshez.

Itt követheted a bejegyzés kommentárjait: Hozzászólás RSS
Maradj a témánál, csak egyszerûen és röviden. És ne spammelj!
Ezeket a HTML kódokat használhatod:

strong, quote, em

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?
0Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet