, ,

Kis izék az autóban

Egy hete kértelek Titeket, hogy ha láttok olyan autót, amelyiknek a szélvédőjén, vagy a kalaptartóján plüss állatok, légfrissítő erdőt, vagy bármit láttok, akkor küldjétek el az elkészített fotókat.

Volt, aki még akár a saját autóját is átrendezte kicsit, volt aki le is írta a relikvia történetét. És volt, aki még bábfilmet is készített.

Nagyon sok képet kaptam, de sajnos volt pár, amit nem igazán lehet látni, vagy a tulajdonos annyira tisztán tartja az autóját, hogy a szélvédő annyira visszatükröződött, hogy a mögötte lévő dolgokat nem is látni.

Íme a gyűjtemény Petitől, Trisitől, Magditól, Tibortól, Mityutól, Ooztól és tőlem.

Az első képhez egy kis magyarázat. A kormány mögött látható formás női fenék nem a platón álló munkás hátsója, hanem az egy amerikai zászlón található. Talán törülköző?

A következő képhez magyarázat is tartozik Trisitől. A csavar a térdemből származik, ez emlékeztet arra hogy mennyire könnyű hónapokig tanulni járni. Az a zöld zsinór azon mentőernyőm egy zsinórja, amit nyitnom kellett mert a főernyőm nem akart kinyílni, ezzel megmentette az életem, ami egy zsinóron függött. A zsinór végén lóg az ejtöernyő biztonsági nyitójának biztosító szege, ami a fenti vészhelyzetem előidézője is volt. Úgyhogy nekem ereklye lóg az ablakban, ami arra emlékeztet hogy nem kell mindíg sietni, mert van hogy pont akkor történik valami ami miatt nem érhetek már oda a célomhoz.

Íme a bábozás. Szerintem értékelje mindenki a fülledt erotikát, és a Mester kitartó munkáját, hogy mindegyik kép készítése előtt kinyitotta az ajtót, beült, átrendezte az állatokat, ajtót becsukta, és elkészítette a fotót.

Bónuszként pedig egy semmilyen kategóriába nem sorolható felfestés a Stefánia útról:

Köszönöm a képeket!

5 kommentár

kommentárok

1. | András 2007-02-05 16:25:32 | Válasz erre
:D András avatar
-
2. | Petike 2007-02-05 18:02:46 | Válasz erre
Igen, ha a melósé lenne, akkor nem az ajtókeretet fogná. :)
Ha meg valaki becsukná az ajtót, akkor a hangja is stimmelne. :)
Petike avatar
-
3. | ooz 2007-02-05 20:58:28 | Válasz erre
lol hogy az általam küldött kép van a főoldalon :)
ooz avatar
-
4. | Rocko 2007-02-05 23:19:16 | Válasz erre
francba, elfeljtettem, de azt hiszem tuti nyerő lett volna lefényképezni a piros 40-es vonalán járó új volvo buszt. most került forgalomba, de már 2 plüss volt az ablakban. na majd holnap, talán befér még. ;) Rocko avatar
-
5. | valaki 2007-02-06 09:50:10 | Válasz erre
Nekem...a bábfilm tetszik..........de..nagyon!!!!!:-)))) valaki avatar
-

Mondd meg a magadét!

Itt írhatsz kommentárt a bejegyzéshez.

Itt követheted a bejegyzés kommentárjait: Hozzászólás RSS
Maradj a témánál, csak egyszerûen és röviden. És ne spammelj!
Ezeket a HTML kódokat használhatod:

strong, quote, em

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?
0Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet