ittas_vezetés, rendőrség, traffipax
2006 rekorderei Bács-Kiskunban
A múlt év közlekedési rekorderei Bács-Kiskun megyében.
Sebesség túllépés
- 2006. július 18-án 07 óra 47 perckor Jakabszállás belterületén a Fő utcán egy személygépkocsi a megengedett 50 km/h sebesség helyett 136 km/h sebességgel haladt az ellenőrzéskor.
- 2006. augusztus 03-án 18 óra 38 perckor Kecskemét lakott területén belül a Szent László körúton motorkerékpárján egy keréken haladt a megengedett 50 km/h sebesség helyett 136 km/h sebességgel egy úr.
- 2006. szeptember 20-án 11 óra 31 perckor az 5301 sz. út 3000 méterénél egy személygépkocsi vezetője lépte túl a megengedett 90 km/h-s sebességet, 181 km/h sebességgel haladt.
A sebességtúllépést elkövetőkkel szemben szabálysértési feljelentést tettünk.
Legmagasabb véralkoholszint
A legmagasabb véralkohol-koncentrációt egy 1958-as születésű kecskeméti állandó lakhellyel rendelkező hölgy vérében mutatták ki, mely 4,1-4,8 g/l ezrelék közötti volt, ami igen súlyos fokú alkoholos befolyásoltság állapotának felel meg.
Feljelentések a szabálysérők csúcsdöntögetői ellen
A Kiskőrösi Rendőrkapitányság illetékességi területén engedély nélküli vezetés miatt volt feljelentve 39 esetben egy kiskőrösi állandó lakos férfi, 38 esetben egy szintén kiskőrösi lakos férfi.
Mindkét elkövető esetében az eljárások megszüntetésre kerültek, mivel felelősséget kizáró ok állt fent, korlátozott cselekvő képességű személyek, akik erről orvosi igazolással rendelkeznek.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság illetékességi területén 2006. évben szintén engedély nélküli vezetés és más kiemelt cselekmények miatt 30 feljelentést tettek J. Zoltán ellen, aki a cselekményeinek döntő többségét, mint fiatalkorú követte el így vele szemben az eltiltás intézkedést alkalmazta a szabálysértési hatóság. Nagykorúvá válását követően emelt összegű pénzbírság kiszabására került sor.
31 esetben készült feljelentés S. Tibor ellen, akinél az engedély nélküli vezetés több esetben ittas járművezetéssel is társult. Az elmúlt évben összesen 500.000 Ft pénzbírság lett kiszabva az elkövetővel szemben, az egymáshoz közeli elkövetési időpontok miatt több esetben egyesített eljárásról kellett intézkedni. A fenti összegű pénzbírság mellett 44 hónap az elkövetővel szemben alkalmazott eltiltás.

kommentárok
Basszus, az ilyenek miért nincsenek zárt intézetben? Papírjuk van róla, hogy oda valók. Ön- és közveszélyesek, nem kell a beleegyezésük, hogy kezeljék őket. Elrendelhetné a bíró is, vagy ha mégsem, akkor meg irány a börtön. De gondolom itt is megvárják, amíg valami komoly baj lesz, és vér folyik, majd akkor elrendelik a kényszergyógykezelést.
30,31,38,39 feljelentés -> mi értelme volt -> semmi. Max egy csomó elpazarolt A/4-es lap.
Ennyit a magyar igazságszolgáltatásról, és a büntetések visszatartó erejéről.
Ezért tart itt a közlekedési "morál" !
136: Biztos ilyen finomsággal tud mérni az eszköz: 0, 50, 90, 136 km/h :))))))))
Mondd meg a magadét!
Itt írhatsz kommentárt a bejegyzéshez.
Itt követheted a bejegyzés kommentárjait: Hozzászólás RSS
Maradj a témánál, csak egyszerûen és röviden. És ne spammelj!
Ezeket a HTML kódokat használhatod:
strong, quote, em