, , , ,

Önállósította magát a Renault

Akik ma este a Bem rakparton autóztak egy cseppet meglepődtek, ugyanis egy Renault szépen, kultúráltan kigurult a parkolóból, és három sávot megtéve a járdaszegély segítségével megállt. Szerencsére nagyobb baj nem történt.

Háromnegyed hatkor a Bem rakparton autóztam, amikor egy furcsaság tűnt fel. A Csalogány utca előtt egy autó állt. Először azt hittem, hogy épp kiáll a parkolóból, bár fucsa volt, hogy három sáv kellett ehhez a művelethez. Aztán ahogy mellé értem láttam, hogy az autóban bizony nem ül senki.

Felhívtam a rendőrséget (107), és elmondtam, hogy mit láttam. A hölgy kedves volt, előzékeny, és egyből mondta, hogy küld rendőrt. aztán visszafordultam, hogy megnézem már jobban az autót, addigra még két fiatal srác, és egy harmadik fiatalember is épp hívta a rendőröket. Mondjuk ebből arra gondolok, hogy előttem nem sokkal történhetett az nállósított közlekedés, mert nem hinném, hogy órákon keresztül senkinek ne tűnt volna fel egy elszabadult autó.

Meglepetésemre a rendőrök nagyon hamar kijöttek, alig tíz perc telt el az első hívástól.

Sok meglepetés nem ért,  hiszen ahogy a tilosban, a forgalmat akadályozó autóknál - lásd BKV -, itt sem tudtak csodát tenni. Bediktálták a rendszámot (III. kerületi a tulaj).

És ugye ilyenkor mit lehet tenni? Tudakozót felhívja a rendőrség - elég vicces -, és ha nem titkosított a szám, akkor felhívják szépen a rendszám alapján a tulajdonost. HA titkosított, akkor a címre kimegy egy rendőrjárőr, ott felcsöngeti a tulajt, és közli a tényt. Ha ez sem sikeres, akkor marad az utolsó variáció - tréler. Na ezt már nem vártam meg, úgyhogy a végkifejletről nem tudok beszámolni.

A két fiatal srác nem tudom, hogy ott maradt-e végig, de a rendőr elmondta még, hogy ha tréler kell, akkor ez kb két és fél, három óra. Addig meg szépen őrzik az autót.

Egyébként élvezet volt nézni, ahogy az autósok közlekedtek. Ahogy a képen is látszik, beálltam a Renault mögé, és kitettem az elakadásjelzőm, hogy nehogy valami okos esetleg belerohanjon az autóba. Amint a képen is látszik, köztem és a Renault között azért volt hely, és volt olyan, amikor egy autós szépen balra akart kanyarodni a Csalogány utcába, és be akart állni kettőnk közé. Hogy miért nem tűnt fel neki, hogy keresztben áll ott egy autó?

Persze az autó üresben volt, kézifék nem volt behúzva... A szerencse valóban az, hogy amíg kigurult a parkolóból nem rohant bele valaki, mert bizony egy zöldhullámnál elég nagy sebességgel szoktak ott száguldozni.

15 kommentár

kommentárok

1. | Ignotus 2007-01-16 19:43:19 | Válasz erre
Ignotus megállás utáni gumidominója:
1. játszma: kézifék - kézifék - kézifék
2. játszma: sebességbe - sebességbe - sebességbe
(Döntő: meredeken kormányzás az útszegélynek!)
Ignotus avatar
-
2. | bazsoo 2007-01-16 21:13:24 | Válasz erre
sose kézifékezek.2esbe hagyum aztán szeva.ez az üres+kézifék...hát ez lesz belőle sokszor mint pl volt az audival kb 2hónapja. bazsoo avatar
-
3. | Tom 2007-01-16 21:13:58 | Válasz erre
Ugyanmár. Ha ezt teszed, simán ellpohatják a kocsidat, így meg két rendőr vigyáz rá, legközelebb direkt így csinálom :) Tom avatar
-
4. | Balage 2007-01-17 08:04:49 | Válasz erre
Ilyenkor nem lehet visszatolni, és egy követ tenni a kereke alá, hogy ne guruljon ujra vissza? Balage avatar
-
5. | RoGeR 2007-01-17 08:29:27 | Válasz erre
Sebességbe szoktam hagyni az autót, ha olyan helyen állok meg (és pl nincs gafy), akkor ráhúzom a kéziféket is a biztonság kedvéért.

Amúgy a piros lápánál ti használjátok a kéziféket?
RoGeR avatar
-
6. | Ignotus 2007-01-17 08:47:34 | Válasz erre
RoGeR: Általában nem, csak ha meredek... Pl. Kapy u. Így nem gurulok meg indulásnál hátrafelé...

Lejtőn meg a fékpedált nyomni pirosnál, kézifék helyett, bunkóság. A mögötted álló szeret téged olyankor a rengeteg vörös fény miatt, különösen ha esős, párás az idő...

MATYI, KAMION MEGINT A VASÚTI HÍD ALATT A HUNGÁRIA - KÖNYVESNÉL!!!
Ignotus avatar
-
7. | mentős 2007-01-17 10:33:48 | Válasz erre
Nekem is a lehető legegyszerűbb jutott eszembe!
Miért nem tolták vissza a helyére és ékelték ki?
5 perc és kész!
mentős avatar
-
8. | Lexon 2007-01-17 11:18:41 | Válasz erre
Balage: ha hozzáérsz az autójához, és van az autóján egy pici sérülés, akkor feljelenthet, hogy megkarcoltad. Mert neki jogai vannak... Ö akadályozhatja több tucat ember továbbhaladását, de te nem érhetsz hozzá. Söt, még a rendör sem... Jogállamban élünk, nem tudtad? :)
Egyébként az a dolog nagyon tetszik, hogy kimennek a lakcímére, és becsöngetnek. Ha az autó máshol van, miböl gondolja a rend éber öre, hogy az illetö meg otthon tartózkodik? Sokkal egyszerübb lenne, ha a rendöröknek kiadnák a titkos telefonszámot. Tudom, tudom, a magánélethez való jog...
Lexon avatar
-
9. | Rocko 2007-01-17 11:30:41 | Válasz erre
Balage, mentős: feltehetően nem venné azt se észre, ahogy azt se, h elgurult az autója...
Roger: nem, de Ignotus írása után lehet fogom.
Rocko avatar
-
10. | Matyi 2007-01-17 12:26:59 | Válasz erre
Felmerült egyébként az, hogy visszatoljuk, hiszen öten voltunk ott, de a rendőr azt mondta, ha kicsit elmozdul a kormány, akkor nem tudjuk betolni az üres helyre. Matyi avatar
-
11. | ikarus 2007-01-17 12:51:02 | Válasz erre
régen Tatabányán láttam olyat kiskoromban, hogy a buszsofőr megállt az út szélén, bement a trafikba valamiért... a busz szépen lassan elkezdett kúszni... át a másik oldalra és igaz, hogy kb 5-tel gurult a végén, de egy ladát totál felpréselt a villanyoszlopra úgy, hogy körbecsavarodott rajta ikarus avatar
-
12. | mentős 2007-01-17 13:28:29 | Válasz erre
Mentőautó is gurult már el kéken villogva a ház elől! :-D mentős avatar
-
13. | Rocko 2007-01-17 18:24:03 | Válasz erre
Matyi: a kerekeket vissza lehet rugdalni - elnézést - lábbal igazítani a helyére, helyes irányba. Rocko avatar
-
Jó lett volna ha vissza tolhattuk volna, de valami tehetséges ember közben elfoglalta a parkoló helyet. A kormányzár meg rajta volt tehát nem nagyon lett volna értelme rugdalni a kereket. Lehet hogy a kocsi nem is magától gurult ki, hanem valaki hasonlóan rögzitett járművekre lesve keresi az "üres" parkoló helyeket... Achnott & HerrMano ( a két fiatal srác :D ) avatar
-
A végéig nem maradtunk, de ma már nem volt ott ugyhogy valamien úton-módon csak el tüntették a rend őrei Achnott & HerrMano ( a két fiatal srác :D ) avatar
-

Mondd meg a magadét!

Itt írhatsz kommentárt a bejegyzéshez.

Itt követheted a bejegyzés kommentárjait: Hozzászólás RSS
Maradj a témánál, csak egyszerûen és röviden. És ne spammelj!
Ezeket a HTML kódokat használhatod:

strong, quote, em

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?
0Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet